Szórakozás anansi fiúk neil gaiman

Whoopi Goldberg lesz az Anansi fiúk Madárnője

sa | 2022. április 12. |

Érkezik az újabb Gaiman-feldolgozás, az író 2021-ben a blogján jelentette be, hogy az Amazon hatrészes minisorozatot készít az Anansi fiúk című 2005-ös regényéből.

A sorozatot már forgatják Skóciában, a csapathoz pedig csatlakozott Whoopi Goldberg is, aki a történetben antagonistaként felbukkanó istent, a Madárnőt alakítja, írja a TorA Madárnő persze nem egyedül érkezik, az Amazon leírása szerint egy egész “istenhorda” tűnik fel, akik “a mitikus Idő Előtti Világból” jönnek, egy olyan helyről, ahol az állatistenek még mindig jelen vannak.

Gaiman a saját bevallása szerint már akkor, amikor még csak fejben tervezgette az Anansi fiúkat, Whoopi Goldberget képzelte el Madárnőként. Aztán 2018-ig nem is találkoztak személyesen, akkor viszont a New York-i Comic Conon a színésznő megemlítette neki, hogy épp befejezte a regény hallgatását hangoskönyvként, és mennyire tetszett neki. 

Gaiman szerint Goldberg elég ijesztő lesz a sorozatban.

Az Anansi fiúkban Charlie Nancy (őt Malachi Kirby alakítja) az apja halála után felfedezi, hogy az nem akárki volt, hanem Anansi, a történetek trickster istene. Ráadásul Nancynek van egy fivére, Pók (szintén Malachi Kirby), akinek van pár ötlete, hogyan forgassa fel Nancy életét.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Neil Gaiman ismét a képernyőn: itt a Sandman első előzetese

Neil Gaiman kultikus képregényének feldolgozásában Tom Sturridge (Távol a világ zajától) látható Álom/Morpheus szerepében.

...

Kalózos gyerekkönyvet írt Neil Gaiman

A kalandregény ötletét tíz éve egy papírfecnire írta le Neil Gaiman, most végre könyv lett belőle. Októberben jelenik meg Amerikában.

...

Neil Gaiman engedélyt adott, hogy online felolvassák a műveit

Az amerikai LeVar Burton nem talált olyan novellákat, amelyeket jogsértés nélkül olvashatott volna fel. Neil Gaiman sietett a segítségére.

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.

SZÓRAKOZÁS
...

Letiltások és beszólogatások – írók, akik a nyilvánosság előtt vesztek össze hírességekkel

Donald Trump, Lena Dunham és J. K. Rowling sem úszta meg a szájkaratét.

...

James Bondra Martini és nők helyett gyereknevelés vár

James Bondból tanár lesz. 

...

Így készült Bruce Springsteen legsötétebb albuma: megérkezett az első előzetes!

A lemez dalait gótikus novellák ihlették.

...

„Nem minden fás terület erdő, de minden erdő fákból áll” – ezért fontosak az örökerdők

...

Az erdő csodákat művel: 4 izgalmas kötet a Zöld könyv podcast könyvajánlójában

...

Az erdő gyógyít és kisimít – ezért töltsünk minél több időt a természetben!

Hírek
...

Minden jó, ha a vége jó: ismét jelentkezett a Dragománnal levelező érettségiző diák

...

Elfogadnád David Lynch rendezői székét vagy a Twin Peaks legendás piros függönyét az otthonodba?

...

Kíváncsi vagy Karikó Katalin Nobel-díjára? Most te is megtekintheted

...

A Telex újságírójának könyvében a szakadék felé száguld a világ

...

Ebben az államban törvénnyel akadályoznák meg a könyvbetiltást

...

Megérkezett a Marék Veronika életét bemutató dokumentumfilm előzetese!

5 regény a festők kalandos és kusza életéről

5 regény a festők kalandos és kusza életéről

A festők élete nem mindennapi, főleg akkor, ha Nobel-díjas írók tollából születnek.

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

Kiss Tibor Noé: Szeretni lehet, de felejteni nem

ta
ta

Kutyák és metálsztár-memoár: 5 új non-fiction könyv, amit szerintünk olvass el