A Semmi kezdetben botrányt okozott, most film készült belőle

A Semmi kezdetben botrányt okozott, most film készült belőle

ro | 2022. június 24. |
Janne Teller
Semmi
Ford.: Weyer Szilvia, Scolar, 2021, 181 oldal
-

Janne Teller könyve, a Semmi kezdetben botrányt okozott, majd kötelező olvasmány lett a dán iskolákban. A regény egyik fiatal főhőse egy nap arra jut, hogy semminek sincs értelme, társai viszont éppen az ellenkezőjét szeretnék neki bebizonyítani. A terv szerint egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme, majd azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik, és a gyerekek egyre kegyetlenebb követelésekkel állnak elő - így kerül aztán a Fontos Dolgok Halmára koporsó és kutyatetem is.

A Semmi rögtön a megjelenése után elég nagy viharokat kavart Dániában, ahol több iskola egészen egyszerűen nem volt hajlandó az órai anyagba beemelni a könyvet, ám miután elnyerte a dán kulturális minisztérium Gyermekkönyv-díját, megtört a jég. Az író a magyar megjelenéskor adott interjút a Könyvesnek, és akkor azt mondta, nem is érti, hogyan minősülhet provokációnak az, "ha valaki megkérdőjelezi az élet értelméről vallott konvencionális elképzeléseinket". A regényből Magyarországon készült már bábjáték, Janne Teller pedig azóta már megírta a Minden című könyvét is. Most pedig film készült a Semmiből, amelyet októberben mutatnak be. Itt az első előzetese:

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Szeptemberben jön a Netflixre az új Sisi-film

A császárné címmel debütál szeptember végén a Netflixen egy új német minisorozat, amely Erzsébet és a bécsi udvar életébe enged betekintést.

...

Minisorozat készül Jane Austen testvéréről

A négyrészes tévésorozat Gill Hornby regényét dolgozza fel, és Cassandra Austen szemszögéből mutatja be az író életét.

...

Guy Ritchie rendezi az élőszereplős Herkulest

Ez most már a sokadik élőszerepős Disney-feldolgozás, Ritchie az Aladdinból forgatott már egyet.

Polc

Ha nem éltem át a népirtást, van jogom szenvedni?

...

Gisèle Pelicot memoárja nem a bosszú könyve, hanem az újjáépülés története

...

A jövő egy soha véget nem érő, virtuális drogtrip – Bódi Péter: Hexagon

...

Lehet olyan rossz állapotban a mentális egészséged, hogy azt képzeled, Jézus a férjed?

...
Ezeket a könyveket olvasd, ha tetszettek az idei Oscar-díjas filmek

Ezeket a könyveket olvasd, ha tetszettek az idei Oscar-díjas filmek

Ha a díjnyertes filmek után hasonlóan elismert könyvekre vágynál, mutatjuk, mit olvass!

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

A halál közeledtével egyre erősebb az élni akarás? – Oravecz Imre új Alkonynaplójáról

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Nem Pynchon az egyetlen, aki 1000+ oldalas könyvével történelmet írt

SZÓRAKOZÁS
...

A Gyűrűk Ura Aragornja Budapesten tűnt fel, de sokan fel sem ismerték

Tanulság: érdemes nyitott szemmel járni.

...

A könyvek uralják az idei Oscar-jelöléseket – ezeknek az adaptációknak szurkolhatunk

Versenyben van az a film is, amiben Röhrig Géza is feltűnik. 

...

Kate Winslet is csatlakozhat a készülő Gyűrűk Ura-előzményfilmhez

Alakul a Gollam nyomában szereplőgárdája: a legújabb információk szerint az Oscas-díjas Kate Winslet is feltűnik majd a vásznon.