Daniel Brühl főszereplésével jön a Remarque-klasszikus feldolgozása

Daniel Brühl főszereplésével jön a Remarque-klasszikus feldolgozása

2022 második felében mutatja be a Netflix Erich Maria Remarque egyik leghíresebb háborúellenes regényének adaptációját. A Nyugaton a helyzet változatlan eredetileg 1929-ben jelent meg, és egy fiatal katona szemszögéből mutatja meg az első világháború borzalmait.

ro | 2022. július 28. |
Erich Maria Remarque
Nyugaton a helyzet változatlan
Ford.: Benedek Marcell, Európa Zsebkönyvek
-

Saját háborús élményei ihlették Erich Maria Remarque-ot a Nyugaton a helyzet változatlan megírásakor: a regény már a maga idejében is nagy siker volt, azóta pedig több mint ötven nyelvre lefordították és egy 2007-es adat szerint világszerte 20 millió példány kelt el belőle. A könyv a harmincas években viszont szálka volt a nácik szemében, hazafiatlannak bélyegezték, és a hírhedt könyvégetéseknél számtalan példányát tűzre hajították.

Eddig két adaptációja készült (1930-ban és 1979-ben), a Netflix pedig várhatóan 2022 második felében mutatja be a legújabbat - ami ráadásul azért is lesz nagy szám, mert német alkotók eddig még nem filmesítették meg a regényt. Utóbbiban szerepet kap Daniel Brühl is, aki a napokban kitett egy képet az Instagram-oldalán, azóta pedig a Netflix Junkie is megmutatott néhány forgatási fotót az Edward Berger rendezte filmből.

-

A Nyugaton a helyzet változatlan főhőse a 18 éves Paul Bäumer, aki tanára hazafias beszédét követően bevonul a német hadseregbe, és hamarosan a fronton találja magát. A regény Paul és bajtársai szenvedésének és kiábrándulásának története, annak a krónikája, ahogyan a háború a fiatal testeket és lelkeket egyaránt pusztítja. A filmben Paul Bäumert Felix Kammerer alakítja, Daniel Brühl pedig Matthias Erzberger egykori pénzügyminiszter szerepében tűnik fel.

„Remarque regénye már majdnem százéves, de akár ma is írhatta volna” – nyilatkozta a rendező. „A nyelvezete, az erőszakossága, a fizikalitása, az intelligenciája – mindez annyira modernnek tűnik, hogy akár írhatta volna a mi generációnk egyik írója is” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy sajnos a hírekben is nap mint nap azt láthatjuk, mennyire aktuális még mindig ez a könyv.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Werner Herzog regényt írt a japán katonáról, aki még 30 évig folytatta a világháborút

Ősszel jelenik meg magyarul Werner Herzog első regénye: a Dereng a világ annak a japán katonának a történetét meséli el, aki a második világháború lezárulta után még huszonkilenc évig védett egy trópusi szigetet.

...

Egy kis örmény faluban a háborús tragédiákat a hétköznapi örömök ellensúlyozzák

Narine Abgarjan korábbi kötetéből, az Égből hullott három almából megismert falu földi másában, az azerbajdzsáni határ menti örmény faluban, Berdben élők közül szinte mindenki elveszítette valamelyik családtagját a háborúban. Az új kötet novellafüzérében a túlélők törékeny és tünékeny világát veszélyeztető tragédiákat a finom leírásokkal megjelenített hétköznapi kis örömök ellensúlyozzák, a továbbélés mindennapi feladata pedig nem kérdéses, mert „az élet igazságosabb a halálnál”. Olvass bele!

...

Visszakerült Franciaországba öt könyv, amit nácik loptak el a második világháború idején

A német katonák akkor lopták el a könyveket, amikor 1940-ben kifosztották az ellenálló Mandel lakását.

Hírek
...

Meghalt Chris Rea

...

Hogyan mondható el a középkorúság története? – Jövőre érkezik az új Grecsó-kötet!

...

Barnás Ferenc regénye megjelent angolul

...

2025-ben ezek voltak Barack Obama kedvenc könyvei

...

Jehan Paumero: Azt hittem, a hazám Franciaország, az otthonom Magyarország

...

Vida Vera: Ne csak főzni tanuljunk meg, legyen közvetlen kapcsolatunk a természettel!

...

Kollár Betti a Kosársuliról: Mindig merítek a saját életemből