Ezeket a könyveket olvasták a Jóbarátok szereplői

Ezeket a könyveket olvasták a Jóbarátok szereplői

A Jóbarátok egy egész televíziós korszakot határozott meg és több mint huszonöt évvel a bemutatója után is az egyik legnépszerűbb sorozat a világon. Több mint 200 epizódon keresztül követhettük Rachel, Monica, Phoebe, Joey, Chandler és Ross életét, most pedig megmutatjuk, milyen könyveket olvastak. 

se | 2024. augusztus 30. |

Saul Austerlitz A Jóbarátok-generáció című könyve 2020-ban jelent meg magyarul. A kötet interjúkon keresztül mutatta be, hogyan élték meg a készítők azt a folyamatot, ahogy az első ötletektől egészen a világsikerig vezetett a Jóbarátok útja. A sorozat 10 évadon át futott, 2021-ben pedig az HBO Max bemutatta a Jóbarátok Reuniont, amiben a hat főszereplő újra összejött, hogy felelevenítsék a jól ismert jeleneteket.

SAUL AUSTERLITZ
A Jóbarátok-generáció
Ford.: Magyari Andrea, 21. Század Kiadó, 2020, 430 oldal
Saul Austerlitz: A Jóbarátok-generáció

A Jóbarátok nem voltak igazi könyvmolyok

Bár nem minden karakter volt szenvedélyes könyvmoly, azért időnként még a legváratlanabb pillanatokban is feltűntek a sorozat epizódjaiban ikonikus olvasmányok. A szemfüles Jóbarátok-rajongók időnként kiszúrhattak közülük néhányat a szereplők kezében, íróasztalán. 

Phoebe ritkán olvasott, talán ezért is döntött úgy, hogy részt vesz egy irodalmi kurzuson. Joey nem falta a könyveket, Chandler viszont szívesen olvasott. Ross leginkább újságokat lapozgatott, Monica hébe-hóba forgatott valamit, így mindannyiuk közül Rachel olvasott a legtöbbet. 

A Jóbarátok 2. évadában egyetlen könyv sem tűnik fel, a 3. évad azonban több epizódban is elhangzik néhány irodalmi utalás, és a legtöbb művel a 3. évad 13. epizódjában, és az 5. évad 9. epizódjában találkozhatunk. Íme a lista, amiben összeszedtük, hogy miket olvastak a Jóbarátok szereplői.

Emily Brontë: Üvöltő szelek

emily Brontë
Üvöltő szelek
Ford.: Borbás Mária, Európa Könyviadó, 2023, 406 oldal
Emily Brontë: Üvöltő szelek könyv

Az 5. évad 9. epizódjában Rachel beleegyezik, hogy részt vesz Phoebe-vel egy irodalmi kurzuson, de hamar kiderül, hogy nem olvasta el a kötelező olvasmányt, az Üvöltő szeleket és ahelyett, hogy beismerné, inkább Phoebe elemzését használja fel. Azonban Phoebe rájön, hogy Rachel egy másik könyvből vett hamis információkkal vezeti félre.

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

HARPER LEE
Ne bántsátok a feketerigót!
Ford. Pordán Ferenc, Geopen, 2022, 430 oldal
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! könyv

Monica az 5. évad 17. epizódjában éppen Harper Lee klasszikusát, a Ne bántsátok a feketerigót! című könyvet olvassa, amikor Phoebe elbúcsúzik rendőrbarátjától. Az epizód tragikus humorral ér véget, amikor ugyanaz a rendőr lelövi az éneklő madarat Monica lakásának ablakában, ezzel véget vetve a kapcsolatnak.

Paulo Coelho: Az alkimista

PAULO COELHO
Az alkimista
Ford. Simkó György, Piros Ákos, Athenaeum Kiadó, 2020, 176 oldal
Paulo Coelho: Az alkimista könyv

Az 5. évad 22. epizódjában Ross Coelho regényéből igyekszik többet megtudni a kapcsolódásról, a sorsról, valamint a manifesztációról, miközben Joey azon töpreng, hogy az új filmje hozza-e el a nagy áttörést.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
A félkegyelmű
Ford. Makai Imre, Fapadoskönyv, 2015, 716 oldal
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű 1. rész e-Könyv

Ross a 3. évad 14. epizódjában épp A félkegyelműt olvassa az ágyban, amikor szóba hozza Markot, Rachel munkatársát. Ez a könyv, amely a címével is utalhat Ross önmarcangolására, ami különösen jelentőségteljes ebben a jelenetben, hiszen a féltékenység és a bizonytalanság ekkorra igencsak feszültté teszi a kapcsolatukat.

Louisa May Alcott: Kisasszonyok

Louisa May Alcott
Kisasszonyok
Ford. Barta Judit, Manó Könyvek, 2019, 353 oldal
Louisa May  Alcott: Kisasszonyok könyv

A 3. évad 13. epizódjában Rachel és Joey elcserélik a kedvenc könyveiket. Joey ekkor elárulja, hogy a kedvenc olvasmánya Stephen King Ragyogás című kötete, de egy ponton rendszerint elfogja a rettegés és ekkor beteszi a fagyasztóba. Rachel kedvenc regénye a Kisasszonyok, az egyetlen könyv, amit többször is elolvasott. 

Gabriel García Márquez: Száz év magány

GABRIEL GARCÍA MÁRQUEZ
Száz év magány
Ford. Székács Vera, Magvető, 2023, 488 oldal
Gabriel García Márquez: Száz év magány könyv

Chandler éppen Márquez Száz év magány című könyvét olvassa, amikor Joey kificamítja a vállát. Feltehetően ez az első könyv, amely megjelenik a sorozatban és amivel a készítők Monica mély depressziójára utalnak, miután szakított Richarddal. Monica pánikba esik, mert attól fél, hogy mire talál egy másik férfit az évek elrepülnek felette és lecsúszik az anyaságról. A kötet a 3. évad 5. epizódjában is feltűnik, ekkor Chandler olvassa a regényt.

Charles Baudelaire: A romlás virágai

Charles Baudelaire
A romlás virágai
Ford. Tóth Árpád, Szabó Lőric, Babits Mihály, Helikon Kiadó, 1980, 304 oldal
A romlás virágai

Monica egy kollégájával randizik a 3. évad 12. epizódjában, aki Baudelaire A romlás virágairól beszél. A férfi megszállottan rajong a versekért, sőt maga is rendszeresen ír. Egyik művében Monicát egy üres vázához hasonlítja, amit Monica megalázónak érez, ám a randipartnere megnyugtatja, hogy a hasonlattal nem rá célzott, hanem általánosságban a nőkre.

Forrás: Book Riot

Nyitókép: Prime Video

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Könyvet írt a Jóbarátok Chandlerje - Matthew Perry önéletrajzi kötetében mesél a függőségeiről

A Jóbarátok egykori szereplője önéletrajzi könyvében mesél az alkohol- és drogfüggőségéről, illetve arról, hogyan lehetetlenítette el a kapcsolatait az addikció. A Friends, Lovers, and the Big Terrible Thing című memoárja tegnap jelent meg.

...

A Jóbarátok már örökké a felnőtté válás szimbóluma lesz

Már több mint tizenhat év eltelt azóta, hogy befejeződött a Jóbarátok, de a sikere a mai napig töretlen. Saul Austerlitz újságíró éppen ezért úgy döntött, hogy megírja a kultikus sorozat történetét.  A Jóbarátok-generáció egy izgalmas, alapos könyv lett, tele ismert és kevésbé ismert kulisszatitkokkal, anekdotákkal és rengeteg háttérinfóval.

...

5 izgalmas kulisszatitok az új Jóbarátok-könyvből

Ha mindig is kíváncsi voltál rá, hogy hogyan született meg a Jóbarátok, akkor jó hírünk van: Saul Austerlitz megírta az eddigi legalaposabb és legizgalmasabb könyvet a sorozat születéséről és történetéről. Most öt izgalmas kulisszatitkot emeltünk ki a kötetből, de A Jóbarátok-generáció ezek mellett is rengeteg új és érdekes információt tartogat.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
SZÓRAKOZÁS
...

A Stranger Things univerzuma Nancy Wheeler-spin-off regénnyel bővül

A könyv a 4. és 5. évad között másfél év történetét meséli el. 

...

Nézd meg karácsonykor online a Hunyadit vagy 129 másik filmet!

130 kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen öt héten át a Filmión

...

Mick Jagger: Remek könyveket olvasni az igazi kielégülés!

A Rolling Stones frontembere egész életében lelkes könyvmoly volt.

A hét könyve
Kritika
A Mormota-nap dán verziója filozófiai mélységű kultregény – itt egy irodalmi szenzáció az év végére
Milyen érzés idős nőként rádöbbenni arra, hogy semmit nem kezdtél az életeddel?

Milyen érzés idős nőként rádöbbenni arra, hogy semmit nem kezdtél az életeddel?

Cecilie Enger regényében egy agyvérzésen átesett hetvenes nő néz farkasszemet a múlttal.