Hogyan történt?, Harcosok klubja, Slam Poetry, Frida [PROGRAMAJÁNLÓ]

Könyvbemutatók, slam, színház és webinárium az e heti programajánlónkban. 

fk | 2022. április 27. |

Munkácsi Ernő: Hogyan történt? – Könyvbemutató

-

„Hogyan történt? Ezt kérdezi ma minden magyar zsidó és nem zsidó, aki ismerni akarja az utolsó esztendők tragédiájának történetét.” Munkácsi Ernő: Hogyan történt? – Adatok és okmányok a magyar zsidóság tragédiájához című könyvének bemutatója ma este lesz. 

Közreműködnek: Bohus Kata, Tromsøi Egyetem, Csősz László, Magyar Nemzeti Levéltár, ELTE, Laczó Ferenc, Maastrichti Egyetem, 
Moderátor: Ács Dániel újságíró, 444.hu
Felolvas: Epres Attila

A KÖNYVRŐL:

Munkácsi Ernő a katasztrófa után alig két évvel megjelent visszaemlékezése a magyar zsidóság deportálásának nehéz, ellentmondásos nézőpontból megírt krónikája. Munkácsi a Horthy-korszakban a neológ zsidó közösség főtitkára, jogász, 1944-től pedig a német nyomásra létrehozott, a német és magyar hatóságokkal kooperálni kényszerülő budapesti Központi Zsidó Tanács főtitkára. A Hogyan történt? a holokauszt tragédiájának fontos korai összegzése és értelmezése, Munkácsi személyes számvetése a Zsidó Tanács felelősségével, válasz az ellenük felhozott vádakra, és helyenként elkeseredett kísérlet a szervezet felmentésére. Ez a Bohus Kata, Csősz László és Laczó Ferenc történészek jegyzeteivel és kísérőtanulmányaival, valamint korábban nem közölt forrásokkal kibővített új kiadás arra tesz kísérletet, hogy hetvenöt év távlatából visszatekintsen a magyar holokauszt tragédiájára. Munkácsi és a zsidó elit tragikus, valódi döntési szabadságot nélkülöző pozíciója fontos példája az olyan radikális helyzeteknek, amelyben választás és felelősség fogalma értelmezhetetlenné válik, noha súlyuk változatlan terhet ró minden résztvevőre.

A Hogyan történt? a magyar holokauszt egyik legkorábbi és legrészletesebb dokumentációja
A Hogyan történt? a magyar holokauszt egyik legkorábbi és legrészletesebb dokumentációja

Hetvenöt évvel az első megjelenése után idén új kiadásban vehetjük kézbe Munkácsi Ernő Hogyan történt? Adatok és okmányok a magyar zsidóság tragédiájához című holokausztkönyvét, amely a magyarországi zsidók ellen elkövetett népirtás egyik legkorábbi dokumentációja és értelmezése volt.

Tovább olvasok

A BELÉPÉS DÍJTALAN, DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT: rsvp@parkkiado.hu.

Mikor? április 28. 18:00 Hol? Rumbach utcai zsinagóga. Facebook-esemény ITT.

Frida Naplója | Zenés felolvasóest | Kemény Zsófi - Henri Gonzo

-

Szabó T. Anna fordításában a közelmúltban jelent meg Frida Kahlo kéziratos műve a Poket Zsebkönyvek gondozásában. Ma esre Frida naplójából Kemény Zsófi Henri Gonzo zenei közreműködésével olvas fel. A részvétel ingyenes, ugyanakkor regisztrációhoz kötött.

Mikor? Április 28. 20:00 Hol? Tereza. Facebook-esemény ITT.

Szabó T. Anna: A napló Fridája néhol törékenyebb, mint a megkonstruált arcai
Szabó T. Anna: A napló Fridája néhol törékenyebb, mint a megkonstruált arcai

Az idén végre magyarul is megjelent Frida Kahlo teljes naplója, amely maga is olyan, mint a mexikói festőművész híres önarcképei: szuggesztív, színes, izgalmas és sokrétegű. A töredékes, költői szöveget Szabó T. Anna fordította, aki a Frida Kahlo körüli kultuszról, a napló által tartogatott meglepetésekről és a fordítás adta élményről mesélt nekünk.

Tovább olvasok

Harcosok klubja/ Fight Club

-

A történetet egy jól szituált, de cinikus és kiábrándult fiatalember meséli el. Nevét nem tudjuk, néha Jacknek (Edward Norton) hívja magát. Önismereti terápiás csoportokba jár, mégsem kerül közelebb valódi énjéhez és embertársaihoz. Véletlenül összeismerkedik Tylerrel (Brad Pitt), akiben felfedezi hiányzó tulajdonságait. Tyler egy különös, titkos társaság megalapításával próbál megszállottan úrrá lenni a világ káoszán. A Harcosok Klubjának híre hamar elterjed a túl hamar meggazdagodott menedzser nemzedék tagjai között, akik egyre intenzívebb élményekre várnak. Az egyetlen, aki a két rokonlélek közé ékelődik, egy nő. Marla (Helena Bonham Carter) kétségbe vonja Tyler erőltetetten férfias ideológiáját... (Port.hu)

Rendezte: David Fincher
Szereplők: Edward Norton, Brad Pitt, Helena Bonham Carter, Meat Loaf

Mikor? április 30. 21: 00 Hol? Bem Mozi. Facebook-esemény ITT.

Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Az élő holttest

-

Fegya Protaszov házassága válságba jut. Egyetlen megoldás a válás lenne, de a vallás és a konvenciók szigorú szabályokat rónak a házasfelekre. Fegya álöngyilkossággal ad szabadságot feleségének, aki él is ezzel. Ám a sors nem hagyja, hogy életüket ilyen egyszerűen rendezzék.

Mi történhet akkor, ha valaki megcsömörlik az úgynevezett normális élettől? Ha a társadalom minden normáját, és annak következetes végigvitelét az élettel, az igazival minden ponton szembenállónak érzi, és nem kér belőle? Ha pedig beilleszkedni sem tud, de a szembeszegülésre sincs ereje - maradnak hát azok a pillanatok, amelyekben még átéli, hogy él: a mámor, a zene, az érzékek anarchiája. Tolsztoj döbbenetes erejű és érvényű drámája annak a sorsnak válságát és feltartóztathatatlan tragédiáját mutatja be, amely sem megszokni, sem lecsapolni nem tudta a köznapokat elborító mocsarat - s a zseniális és formátumos főhős így csak pusztulásának kétségbeesésében emelkedhet ki abból a világból, amelyben nem érezte, hogy valóban létezik.

A rendezés különlegessége a díszletben van: a színpadon mindenkinek megvan a maga zuga, de az átjárás szinte lehetetlen, bár egy csővel össze vannak kötve az egymáshoz tartozó emberek, mégsem tudnak egymáshoz elérni. Mindenki a saját magányában szenved…

Rendező: Tapasztó Ernő

Mikor? Május 5. 19:30. Hol? Szegedi Pinceszínház. Facebook-esemény ITT.

Slammel az Esernyős! Kiteregető All Stars – Slam poetry

-

Sokan emlékezhetnek az óbudai Esernyős slam poetry versenysorozatára, a Kiteregetőre, ahol sosem voltak tabuk, se összegyűrt kéziratok, csak bivalyerős gondolatok és nevetőizomlázat okozó punch line-ok. Egy-egy est végére mindig minden kitisztult a fejekben, és ez most sem lesz másként, sőt! Adott lesz tehát újra jó sok csipesz, öt slammer, egy ikonikus klub és minden, amit a mikrofon centrifugája kibír.

Színpadra lép Kemény Zsófi slammer, költő, rapper; Horváth Kristóf Színész Bob országos slam poetry bajnok; Bárány Bence slammer, a Vates márka alapítója; Mészáros Péter országos slam poetry bajnok; valamint Simon Márton költő, slammer.

A fellépők első körös showcase-ükben azt a témát járják körül, amit a versenyhez kapcsolódó eventben az érdeklődők megszavaznak számukra. Az este második részében következik az összecsapás, amelyben a közönség által a helyszínen megadott tematikára új szöveget kell írniuk a fellépőknek és három különleges versenyblokkban kiteregetniük a saját szennyesüket. A végén az nyer, akire a legtöbb csipeszt rakja a közönség.

Házigazda: Pion István slammer, író, újságíró
Produkciós menedzser: Czveiber Barbara

Mikor? Április 30. 19:00 Hol? Esernyős. Facebook-esemény ITT.

Itt és most – Kortárs webinárium sorozat 2. | Hogyan nézzünk kiállításokat?

-

Az ingyenes webinárium célja, hogy alapkérdéseket tisztázzon a szélesebb közönség számára napjaink művészetével kapcsolatban. Ez alkalommal fókuszban a kortárs kiállítás mint műfaj: vajon létezik általános érvényű protokollja a kiállításlátogatásnak? Mi kell hozzá; mit hagyjunk otthon, és mit vigyünk magunkkal?

A programot ingyenesen, online formában, Zoom platformon keresztül rendezzük meg. Részt venni regisztrációt követően lehet.

ELŐADÓ: Készman József művészettörténész, kurátor, kulturális evangélista; a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Gyűjteményi és Kiállítási Főosztályának vezetője.

Mikor? Május 2. 18:00 Hol? Online. Facebook-esemény ITT.

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Szórakozás

Tom Hiddlestone gondterhelt lelkészt alakít Az essexi kígyóban

Májusban debütál az Apple TV+-on Az essexi kígyó című hatrészes minisorozat, amely Sarah Perry azonos című regényét dolgozza fel. Itt az előzetese!

...
Szórakozás

Heinrich Böll Magyarországon töltött időszakáról rendez filmet Szederkényi Olga

A Nobel-díjas író 1944-ben sebesültként néhány hónapon át Sepsiszentgyörgyön, Debrecenben és Szentesen lábadozott, erről az időszakról szól a Böll közlegény megmentése című dokumentumfilm, amelyet Szenderkényi Olga rendez.

...
Szórakozás

Júliusban érkezik a Meggyőző érvek a Netflixen

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Netflix és az MRC Films új, modernebb adaptációt készít Jane Austen utolsó, sokak szerint a legjobb regényéből, a Meggyőző érvekből. A film július 15-től lesz elérhető a Netflixen.

...
Nagy

Jón Kalman Stefánsson: A költészetre nincsenek hatással az idő törvényei

Költészet, halál, édesanyja korai elvesztése – és kutyák. Interjú Jón Kalman Stefánssonnal.

Szerzőink

...
Borbély Zsuzsa

A bolti sorozatgyilkosságoktól a Fenyő-gyilkosságig Doszpot Péterrel

...
Tasi Annabella

A Száz év magány sorozatot akár Márquez is készíthette volna 

...
Könyves Magazin

Visky András: A gyermekeink tartottak életben bennünket (Podcast)

Gyerekirodalom
...
Nagy

Zágoni Balázs: A világháború, a vészkorszak története gyakrabban akad meg a felnőttek torkán, mint a fiatalokén

Szólhat ifjúsági regény a világháború egyik legsötétebb évéről, 1944 történéseiről, a zsidóüldözésről és a nyilasok kegyetlenkedéseiről? A csillag és a százados kötet szerzőjével, Zágoni Balázzsal beszélgettünk.  

...
Hírek

Ezért olvas egyre kevesebb gyerek – ciki szeretni a könyveket?

Egy angol gyerekkönyv-szerző szerint azért olvas egyre kevesebb gyerek a szabadidejében, mert félnek a csúfolástól.

...
Gyerekirodalom

Kincsek a szocializmusból: Vuk, Garfield és más mesehősök korabeli plakátokon

Vuktól az Óz, a nagy varázslóig – kiállítás nyílik a szocializmusban készült gyermek- és ifjúsági plakátokból.

...

2024 legjobb könyvei! Kibeszélő!

...

A jövő hangjai: Beszélgetés Simon Mártonnal (Podcast)

...

„Eldöntöttem: ősszel, aki ott lesz, ott lesz, én ezt elkezdem!” – Kiss Heni szülővé válásának útja

Kiemeltek
...
Podcast

2024 legjobb könyvei! Kibeszélő!

Megjelent a Könyves Magazin 50-es listája, alaposan átbeszéljük, hallgassátok! 

...
Könyves Advent

Könyves társasjátékok ovisoknak

Kufliktól Babarókáig társasok a kedvenc könyveitek alapján!

...
Beleolvasó

„Kieszem bánatból az egész alpesi vidéket” - Olvass bele Jaroslav Hašek humoros útinaplójába!