Szórakozás bödőcs tibor

Bödőcs Tibor egy kis türelmet kér

sa | 2022. április 06. |

A humorista hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy turnéja befejezésével alkotói szabadságra vonul. Azt írja, a NER működését már bemutatta, a populizmusról szól a Mulat a Manézs című regénye, amit idén Libri-díjra jelölték, (interjúnk itt). Azt, hogy ezekkel a témákkal foglalkozzon, már nem érzi kihívásnak, az ellenzékről szóló műsor pedig már azelőtt untatja, hogy belekezdett.

Bödőcs Tibort híradós bábok leplezték le

Az igazság gyomrában című 13 perces kisfilm megmutatja nekünk, hogyan működik a „valódi” újságírás, és ki valójában Bödőcs Tibor. 

Tovább olvasok

Még nem tudja, hogy mivel folytatja, ezért egy kis türelmet kér, illetve figyelmeztet, hogy a humorunkat nem lehet kiszervezni alapítványokba.

Az elkövetkező időszakra az alábbiakat jósolja:

“Érzésem szerint a szép, lassú putyinizáció legfinomabb fogásai egyre nagyobb adagokban érkeznek majd: mérnökien legyártott újabb és újabb ellenségképek, sebészi pontosságú gyűlöletkampányok díszzsebkendős, gejl influencerek meg egyéb biorobotok előadásában. A maradék sajtó szuttyongatása. Sikerpropaganda. Szépen csomagolt hazugságok. Saját, ámde szerény tehetségű emberek kitömése pénzzel, paripával. Humortalan cinizmus. Agyrémek. Megélhetési hergelöncök. Polgári szalonnáculás. Csipkés, nagy összeesküvéselméletek hímzése a néplélekre: Belorusz-light, öröm lesz nézni. Mindeközben, ahogy szokta, a „baloldal” „megújul”. Feriék betipegnek N. Sándor próféta tévéjébe, míg beengedik őket, a rendszernek órái lesznek hátra, még évekig.”

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Mit gondol az író az olvasók országában? Aki válaszol: Bödőcs Tibor

Érdekel minket, hogy a hazai szerzők hogyan látják irodalom és közélet kapcsolatát, de nem aktuál- és pártpolitikai törésvonalak mentén, hanem eggyel általánosabb nézőpontból, ezért összeállítottunk és elküldtünk nekik egy kérdéssort.

...

Bödőcs Tibor: A családi viszonyokból levezethető a politikai működésünk

Bödőcs Tibor harmadik könyve, a Mulat a Manézs, a populista rendszerek szatírikus látlelete, ami nem csupán a hatalommal soha betelni nem tudó uralkodó osztály, de az őt éltető nép elé is tükröt tart. A könyv kapcsán többek között a család és politika viszonyáról, hatalmi mámorról, nemzeti nincs-élményről beszélgettünk a szerzővel.

...

Bödőcs Tibort híradós bábok leplezték le

Az igazság gyomrában című 13 perces kisfilm megmutatja nekünk, hogyan működik a „valódi” újságírás, és ki valójában Bödőcs Tibor. 

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

Hírek
...

Hamarosan érkezik Moskát Anita új regénye

...

Dua Lipa Portugáliában nyit könyvtárat betiltott és cenzúrázott könyvekkel

...

Dragomán György iráni fordítója: Nagyon válogatós és alapos vagyok a könyvválasztás során

...

Annie Ernaux: Elsősorban az emlékeimmel dolgozom

...

Ben Lerner „vicces és időszerű” regénye nyerte 2026-ban az Orwell-díjat

...

A trailer alapján még Jane Austen is megirigyelné az Értelem és érzelem új adaptációját

SZÓRAKOZÁS
...

Az új Harry Potter-sorozat Hagridja szerint lesznek, akiknek nem tetszik majd

Nick Frostnak többet kell mutatnia a karakterből, mint elődjének. És ez sokaknak nem tetszhet majd. 

...

Túléli-e a szerelem a gimis éveket? Itt a Heartstopper-film előzetese!

Vége a tündérmesének, következnek a kapcsolati problémák. 

...

Ez a szereplő kimaradt a Harry Potter-filmekből, de a sorozatban végre feltűnik

Az eredeti filmekből a karakter kimaradt, az HBO sorozata pótolja ezt. 

A hét könyve
Kritika
Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról
Durica Katarina: Úgy csináltak, mintha tőlem tudták volna meg, hogy meg fognak halni

Durica Katarina: Úgy csináltak, mintha tőlem tudták volna meg, hogy meg fognak halni

Milyen veszélyekkel jár, ha tabusítjuk a halált? Interjú Durica Katarinával.

Kiemeltek
...

Krasznahorkai László: Az egész életem egy kísérlet a jóvátételre

Krasznahorkai a The New Yorkernek mesélt hosszú mondatokról, kudarcról, angyalokról és a modern világ problémáiról.

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

Miért volt nagy hatással Harag Anitára Bencsik Orsolya, Raymond Carver vagy éppen Mándy Iván?

...

Ők döntenek a 12. Margó-díjról: bemutatjuk a zsűrit!

Már csak egy hét maradt a nevezésből, ideje belehúzni! 

Olvass!
...

Még sosem láttad így Kolozsvárt: Olvass bele Szőcs Géza posztumusz kötetébe!

Minden a kolozsvári hattyúkról szóló verssel kezdődött. 

...

„A rések közé minden puha jóság és minden harsogó / gonosztett helyet présel önmagának” – Olvass bele Nagy Lea verseskötetébe!

Lehet szép a pusztulás? Nagy Lea verseskötetéből kiderül!

...

Milyen lenne a világ, ha tinédzserek vezetnék? Olvass bele a Lázadó ifjúság című thrillerbe!

Semmi nem lehet nehezebb, mint tinédzsernek lenni ebben a világban.