Beck Zoltánnal érkezik Shakespeare a Városmajorba ősszel

Beck Zoltánnal érkezik Shakespeare a Városmajorba ősszel

Több mint hetven produkció: különleges és látványos koncertek, ősbemutatók, zenés-és prózai előadások, gyerekprogramok, táncelőadás, operett, Színházi Szemle, hazai és nemzetközi filmvetítések – valóságos műfajkavalkád jellemezte a Városmajori Szabadtéri Színpad 2021-es évadát. Közös játékunkon most páros jegyet nyerhetsz az Ahogy teccik – nemtragédia című darab bemutatójára!

Könyves Magazin | 2021. szeptember 14. |

A színház idei repertoárjában a korábbiaknál szélesebb, színesebb és vonzóbb kínálattal várta a hazai közönséget és az idelátogató vendégeket. A rendkívül változatos, különböző műfajú, minőségi kulturális programok mellett 2021-ben egy igazán nagyszabású, saját bemutatóval készül lezárni idei évadát. 

-

A Városmajori Szabadtéri Színpad szeptember 19-én bemutatásra kerülő saját produkciója a Covid okán szociálisan elszigetelt fiatalokra fókuszál, akiknek az elmúlt időszak radikálisan változtatott a mindennapjaikon, nem beszélve a biztosnak vélt végtelen lehetőségek drasztikus csökkenéséről. Az elsősorban középiskolásokat célzó zenés színházi előadás, melynek zenei vezetője Beck Zoltán, a 30Y zenekar alapítója, Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékának átirata, ahol az eredeti dráma csupán a kiindulópont, a gondolkodásmód pedig a díszlet. 

-

Az Ahogy teccik – nemtragédia című előadás úgy használja a Shakespeare-vígjáték szövegét alapanyagnak, ahogy tetszik: szerteágazva, mint az Ardeni-erdő fáinak gyökérzete, ami befonja a száműzöttek lépéseinek, a tétovák saroksüllyedéseinek a nyomát. 27 fiatal színészhallgató néz szembe Shakespeare kaleidoszkópján keresztül saját ábrándjaival, szorongásaival. Hiszen az elmúlt évben felértékelődött minden személyes találkozás és kapcsolat. A kitörési vágy, a szabadság keresése pedig igencsak érthető.

-

Nézőként ott járunk mi is az Ardeni-erdőben, ott bolyongunk, ahová a szerelmeseket hajszolja a vágy, a keresőket a szépség, a fiatalokat a felnövéstől való félelem. Ez a történet a mai fiataloké, menekülünk velük együtt az igazságba, a tisztességbe, a tisztaságba (de leginkább a szerelembe). Valljuk be, ha tetszik, ha nem, mielőtt kivágjuk az Ardeni-erdő maradék fáit is, érdemes meghallani a hangjukat…

Közreműködők

Shakespeare azonos című vígjátékát (Nádasdy Ádám és Szabó Lőrinc műfordításában), a színészek improvizációit, valamint a pánikot és a derűt felhasználva írta: SZABÓ ATTILA

Az előadás a Hartai Ügynökség hozzájárulásával valósul meg.
Az előadás együttműködő partnere a Szabadtéri Színházak Szövetsége.

Az előadás alkotói:
Halasi Dániel rendező
Hargitai Iván művészeti tanácsadó
Szabó Attila dramaturg
Beck Zoltán (30Y) zenei vezető, zeneszerző
Horváth Kristóf Színész Bob – hipp-hopp
zenekar: Sárközy Zoltán Papa (30Y), Herold János Yank, Rozs Tamás

Góbi Rita koreográfus
Magyarósi Éva díszlet
Miareczky Edit jelmez
Dima Rita Timi jelmeztervező asszisztens

Előadják a Pesti Magyar Színiakadémia színészhallgatói:
Balázs Barbara, Balogh Benjámin, Fekete Flóra Tamara, Gécsek Bendegúz, Jászay Dorina, Kassay Márton, Kovács László Márton, Kovács Mátyás, Megyesi Pálma, Móré Márta Viktória, Murányi Eszter, Nyitrai Hédi Kitti, Magos Fanni, Pintér Janka, Simon Péter, Szabó Bence, Szatmári Alíz Petra, Tabajdi Anna, Tarján Lőrinc, Totev Noémi, Verebélyi Aliz, Zováth Evelin
valamint: Beck Zoltán, Sárközy Zoltán, Herold János és Rozs Tamás

Benkő Nóra művészeti vezető
Tóth Erika rendezőasszisztens
Szegi Marci ügyelő

Köszönet az együttműködésért a Forrai Metodista Gimnázium és Művészeti Technikum, Divat-, jelmez- és díszlettervező szakának.

JÁTÉK: Írd meg nekünk az info@konyvesmagazin.hu címre csütörtök (09.16.) 19:00 óráig, hogy ki Városmajori Szabadtéri Színpad "Ahogy teccik" című előadásának zeneszerzője, és nyerj egy páros belépőt a vasárnapi bemutatójára!

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Szeptemberben érkezik az ország első online színházi szemléje

Szeptember 17-26. között először rendeznek Magyarországon online színházi seregszemlét. Az eSzínház Fesztivál idején 25 prózai, valamint gyermek-és ifjúsági előadást tekinthetnek meg a nézők.

...

Végre itt a színházi évad, jönnek a régóta várt új bemutatók

Ősszel rengeteg izgalmas új bemutatóra számíthatunk, amiknek egy részét már többször el kellett halasztani a járvány miatt. Most elhoztunk párat, amiket már szeptemberben láthatunk, ha időben lecsapunk a jegyekre.

...

25 előadással érkezik Magyarország első online színházi szemléje, az eSzínház Fesztivál

Szeptember 17-26. között rendezik meg az ország első online színházi szemléjét, az eSzínház Fesztivált. A virtuális rendezvényen 25 prózai, valamint gyermek-és ifjúsági előadást láthat a közönség.

Hírek
...

Donatella Versace 27 év után visszavonul – 3 könyv a családról és a divatról

...

Az AI emberek közt te megtalálod a valódi embert? Jön az új Black Mirror évad + 3 sci-fi könyv

...

A Barbie rendezője James Bonddal és Charlie XCX-szel készíthet Narniát

...

Ezek az év legjobb gyerekkönyvei: taroltak az állatos és az erdei történetek

...

Ezekben az előadásokban láthatod a Hunyadi színésznőjét, Rujder Vivient

...

Az 1879-es szegedi árvíz puszítását térképeken és kárbejelentéseken követhetjük

Gyerekirodalom
...

A képregény lehet a gyerekek kapudrogja az olvasáshoz?

Az biztos, hogy az Egyesült Királyságban nagyon sokan olvasnak képregényeket, de azt nem tudják, hogyan válnak majd olvasóvá?

...

Lehet nehéz akkor is, ha jó családban nősz fel - interjú a Véletlenül írtam egy könyvet rendezőjével

Egy film, amiről tud beszélgetni a család – úgy, hogy közben nem jön le az életről.

...

És mégis mozog a Föld? – csillagközi kalandozás 9 és 99 év közötti gyerekeknek

Hogyan lehet megkülönböztetni a csillagokat a bolygóktól, és mikor jött létre a Föld? Simon Tamás könyve izgalmas expedícióra hív.

Kiemeltek
...

„A nők csak a férfiak szemén keresztül látják magukat”

Fancsali Kinga debütáló kötete nemcsak megmutatja, hogy milyen elnyomó világban élünk, hanem költészetté is formálja. 

...

Miért várunk el többet a queer irodalomtól, mint bármi mástól? - A heterók istenéhez kötet fogadtatásáról

A heterók istene az irodalmi és a közéleti sajtóban is kiemelt figyelmet kapott. Kupihár Rebekával átbeszéltük, mi történt a verseskötetével.  

...

Knausgård volt feleségét elektrosokk-terápiával kezelték – új könyvében őszintén beszél az átélt borzalmakról

Linda Boström Knausgård húsbavágó regénye a bipoláris depresszió legsötétebb bugyraiba ránt magával.

A hét könyve
Kritika
Nem csak te érzed magad üresnek, ez a globális tapasztalat
„A nők csak a férfiak szemén keresztül látják magukat”

„A nők csak a férfiak szemén keresztül látják magukat”

Fancsali Kinga debütáló kötete nemcsak megmutatja, hogy milyen elnyomó világban élünk, hanem költészetté is formálja. 

Mickey 17: Robert Pattinsontól mindenki azt kérdezi, milyen érzés meghalni

Mickey 17: Robert Pattinsontól mindenki azt kérdezi, milyen érzés meghalni

Mickey abból él, hogy újra és újra meghal egy idegen bolygón, de még ez is jobb sors annál, mint ami a Földön vár rá. Megnéztük az Élősködők dél-koreai sztárrendezőjének új filmjét.

Szerzőink

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia felforgatók voltak: nem a rangot és a vagyont választották, hanem a szívüket követték

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia felforgatók voltak: nem a rangot és a vagyont választották, hanem a szívüket követték

Olvass!
...

Szendrey Júlia házasságát csak időutazók tudják megmenteni? – Olvass bele a Szerelmem, Petőfi Zoltán című kötetbe!

Számodra a zabkásafőzés vagy a versírás lenne nagyobb kihívás?

...

Knausgård volt feleségét elektrosokk-terápiával kezelték – új könyvében őszintén beszél az átélt borzalmakról

Linda Boström Knausgård húsbavágó regénye a bipoláris depresszió legsötétebb bugyraiba ránt magával.

...

A ruha teszi az embert, azon kívül semmink sincs - Olvass bele Maya Binyam politikai regényébe!

Maya Binyam első regénye a politikai értekezés és szépirodalom között lavírozik, hogy megmutassa, bárki elveszítheti a múltját, ha a politika úgy akarja.