Mi tesz egy könyvet „megfilmesíthetetlenné”? A sűrűsége? A belső vívódások középpontba állítása? Vagy éppen a szerzői fantázia elszabadulása? Talán sosem kapunk végleges választ a kérdésre – abban viszont mindannyian egyetértünk, hogy vannak könyvek, amiket soha, de soha nem lenne szabad filmre vinni.
Időről időre mégis előfordul, hogy valaki – balgaságból vagy önbizalomból – belevág egy adaptálhatatlannak hitt könyv megfilmesítésébe – és sikerrel jár. Ebben a cikkben nyolc ilyen remekművet gyűjtöttünk össze az elmúlt ötven évből.
A fordítás nehézségei
Egy történet adaptálása egyik médiumból a másikba mindig hatalmas kihívás. A könyvek megfilmesítése komoly fordítói munkát jelent: szavakat képekké, leírásokat színészi munkává kell átalakítani. Mindemellett ahhoz, hogy egy szövegalapú anyagból sikeres film születhessen, nehéz döntések sorát kell meghozni, egyszerre mérlegelve a vizuális médium követeléseit és az eredeti műhöz való hűség fontosságát.
Éppen ezért lenyűgöző, mikor valaki egy adaptálhatatlannak hitt könyvhöz nyúl, és kezei alatt új mestermű születik. Lássunk hát nyolc kiemelkedő példát a sikeres filmre vitelre!
1. A 22-es csapdája (1970)
Joseph Heller szatirikus regénye egy amerikai pilóta, Yossarian történetét meséli el, aki a körkörös logika fogságában vergődve kénytelen a második világháborúban szolgálni. A könyv abszurd és látszólag összefüggéstelen események sorozatából áll, amik csak a történet vége felé állnak össze (többé-kevésbé) koherens narratívává. Adaptálhatatlan, ugyebár.
Mike Nichols világosan látta A 22-es csapdájában rejlő kihívást, és sikeresen megküzdött vele őket 1970-es filmjében. Képes volt úgy leegyszerűsíteni a történetvezetést – például időrendi sorrendbe állítva a regényben elszórt eseményeket –, hogy közben megőrizte a történet abszurditását és tragédiáját.
2. Solaris (1972)
Azonos című regényében Stanisław Lem egy kutatócsoport történetét meséli el, akik egy űrállomásról próbálnak kapcsolatba lépni a földönkívüliekkel. A kísérleteik nem járnak sikerrel, és a kutatók kénytelenek szembenézni saját magukkal és az emberi lét kérdéseivel.
Andrej Tarkovszkij Mike Nicholshoz hasonlóan képes volt visszatükrözni az eredeti mű szellemiségét. A Solaris karaktereinek belső utazását lehetetlen filmre vinni – Tarkovszkij zsenialitása abba rejlik, hogy a lelki folyamatokat vizuálisan jelenítette meg. A film középpontjába az űrállomás nyomasztó, elzárt világa került, ami ablakként szolgált a szereplők pszichés állapotára. A lélek megjelenítése a vizuális tér segítéségével hatalmas filmnyelvi újítás volt, amit azóta nem egy rendező használt fel nehéz művek adaptálásánál.
3. Mechanikus narancs (1971)
Anthony Burgess regénye (amely magyarul Gépnarancs címmel jelent meg) első ránézésre könnyen adaptálható. Főszereplője Alex, egy klasszikus zene-rajongó szörnyeteg, aki bandájával rettenetes bűntetteket visz véghez. Később börtönbe kerül, és innen csak úgy szabadul, hogy egy rémes kísérlet következtében még az erőszak gondolatától is rosszul lesz.
A cselekmény erős vizualitása ellenére sokáig úgy tűnt, a feladat kifog a rendezőkön. Egészen addig, amíg Stanley Kubrick pár évvel a 2001: Űrodüsszeia után kézbe nem vette. A film a végletekig hű maradt az eredeti műhöz; sikerét a rendező páratlan stílusának köszönheti. Az 1971-es Mechanikus naranccsal bebizonyosodott, hogy ha valaki képes lehetetlen történeteket vászonra vinni, hát az Kubrick.
4. A Gyűrűk Ura (2001-2003)
Visszanézve talán nehéz megértenünk, milyen lehetetlennek vállalkozásnak tűnt a Gyűrűk Ura adaptációja – amíg Peter Jackson minden elképzelést felülmúló trilógiája meg nem jelent. Korábban többen is próbálkoztak a feladattal, azonban sokáig egy projekt sem valósult meg, részben Tolkien ellenállása, részben a szerteágazó történet lefordíthatatlansága miatt.
A filmtrilógia varázsa abban rejlik, hogy képes volt megőrizni a könyvek vízióját és kalandosságát. Az új-zélandi forgatással láthatóvá vált egy fantasy világ, a filmtörténetben addig példa nélküli részletességgel; a nagyszabású látványterv egyszerre fantasztikus és valóságos, mintha a néző maga is Középfölére csöppent volna.
5. A Marvel-univerzum (2008-)
A képregények nem tartoznak hagyományosan az adaptálhatatlan művek közé. Ugyanakkor fontos kiemelni, valójában milyen váratlan fordulat, hogy Stan Lee és Jack Kirby furcsa és sokszor hóbortos történetei mára a popkultúra sarokköveivé váltak.
A Marvel-filmek alkotói megértették, hogy egy új világ felépítéséhez idő kell: lépésről lépésre, filmről filmre tágították az univerzumot. Elkezdték 2008-ban Tony Starkkal, majd egyre több szálat, szereplőt és helyszínt mutattak be, míg végül elértek a kozmikus összecsapások és lehetetlen képességek birodalmába. Mire 2019-ben kijött a Bosszúállók: Végjáték, a nézők ismerték és szerették a szereplőket, ami a küldetés tétjét is személyessé tette.
6. Trónok harca (2011-2019)
A Trónok harca elsőként ismerte fel, hogy a sorozatformátum milyen tökéletes egy szerteágazó fantasy adaptációjához. Bár a záró évad sok kritikát kapott, tagadhatatlan, hogy a Trónok harca képes voltak egy fantasyt úgy filmre vinni, hogy az nyolc évre keresztül a világ egyik legnépszerűbb sorozata lett.
A sorozat sikerében nagy szerepet játszott az jó szereplőgárda és a lenyűgöző látványterv. Ugyanakkor David Beioff és D.B. Weiss alkotói erőssége leginkább abban rejlett, hogy – amíg a rendelkezésükre állt a történet alapjául szolgáló könyv –, világosan látták, hogy George R.R. Martin műveiből melyik jelenet elengedhetetlen és melyiket jobb, ha kivágják. A finálé sikertelenségét pont az okozta, hogy túl sok száltól szabadultak meg – ezzel együtt az általuk létrehozott sorozat felülmúlt minden elvárást.
7. Dűne (2021, 2024)
A Dűne a közelmúlt egyik legjobb példája az olyan mesterműveknek, amik adaptálhatatlannak hitt könyvekből készültek. Frank Herbert regényében az elsöprő látvány és a pszichedelikus víziók egyaránt megnehezítik a rendező dolgát – ahogy azt David Lynch 1984-es sikertelen próbálkozása is világossá teszi.
Denis Villeneuve azonban bebizonyította, hogy ha valaki, ő képes venni az akadályt. A Dűne világépítése egyszerre grandiózus és valóságos, elérve, hogy a történet időnként a könyvet is felülmúlóan személyessé váljon.
8. A 3-test-probléma (2024)
Bár a netflixes A 3-test-probléma nem aratott osztatlan sikert, a Trónok harcából ismert Benioff és Weiss tehetségesnek bizonyult abban, hogy Cixin Liu bonyolult sci-fijét (ami magyarul A háromtest-probléma címen jelent meg) adaptálják. A könyvsorozat története mintegy négyszáz évet ölel fel, és a három könyvben különböző főszereplők és többnyire különböző szereplőgárdák tűnnek fel.
Benioff és Weiss úgy döntöttek, hogy ezzel a felépítéssel szembe menve már az első évadban bemutatják az összes fontos karaktert, drasztikusan megváltoztatva az idővonalat. A merész döntésnek megvannak az előnyei: túl azon, hogy érthetőbbé tette a nézők számára a történetet, sikerült megszabadulni a regény néhány unalmasabb résztől is. Ugyanakkor problémát jelent, hogy a történet sűrítése miatt egyetlen cselekményszál sem kapott elég figyelmet ahhoz, hogy teljes mélységében megjelenhessen. Ráadásul a könyvek legnehezebb részei még hátra vannak, így a trilógia adaptációjának sikere egyelőre nyitott kérdés marad.
Nyitókép: InterCom
(Polygon)
