Babarczy Eszter: Nem próbálok szép sztorit kerekíteni abból, hogy az ember ifjúsága elmúlik

Babarczy Eszter: Nem próbálok szép sztorit kerekíteni abból, hogy az ember ifjúsága elmúlik

A Margó Fesztiválon mutatták be a szerző Néhány szabály a boldogsághoz című könyvét, melynek főhősei „lerobbant, ötvenes nők”. A beszélgetést, melyen szóba kerültek a társadalom vesztesei és az öregedéssel járó gyászfolyamat is, most teljes egészében meghallgathatod.

Könyves Magazin | 2023. november 20. |

Babarczy Eszter új kötete két részből áll. A változás korában – a kötet első novellaciklusában – egy ötvenes éveinek közepén járó nő mindennapi életének epizódjai tárulnak fel: küzdelme a magánnyal, az öregedéssel hol keserűen, hol iróniával vagy éppen tárgyszerű távolságtartással jelenik meg. A múló idő nyomokat hagy, sebeket ejt a testben és a lélekben, és számvetésre készteti az elbeszélések hősét, aki mindeközben könyörtelenül szembesül a társadalom és a szépségipar kínálta divatos és olcsó megoldási stratégiák kudarcaival.

A második, Mi ketten című ciklus egy középkorú nő és egy roma lány összefonódó történetét kettejük egymásnak címzett monológjaiban meséli el. A fővárosi értelmiségi Emma egy vidéki roma családot támogat: éveken át próbálja segíteni a legkisebb lányt, Dalmát a tanulásban, munkában és később a családalapításban is. Végül Emma komolyan vállalt szolidaritása és empátiája sem tudja kiállni a próbát a lassan kontrollálhatatlanná váló eseményekkel szemben. Minden szándék és akarat ellenére képtelen megállítani a zuhanást.

BABARCZY ESZTER
Néhány szabály a boldogsághoz
Jelenkor, 2023, 232 oldal
-Babarczy Néhány szabály a boldogsághoz

A kötetről Valuska László beszélgetett a szerzővel. Babarczy elmondta, hogy nem próbált meg szép sztorit kerekíteni abból, hogy az ember ifjúsága elmúlik, ezért igazából mindkét könyv főhősében egy-egy vesztes alakját teremtette meg. Őt a magukat fényező emberek helyett azok érdekelték, akik nem sikeresek, nem mosolyognak, és a képernyőkre sem jutnak el. Az író szerint

ötvenes nőnek és ötvenes férfinak lenni közel sem ugyanaz,

a nők az idősödéssel egyre inkább háttérbe szorulnak, láthatatlanná válnak. Eközben a testükben végbemenő változások miatti gyászfolyamatot is meg kell élniük, a „lerohadást”, amiről szándékosan írt a könyvben, mert erről sem nagyon esik szó.

A Néhány szabály a boldogsághoz bemutatójáról írt beszámolónkat itt találod:

Babarczy Eszter: A nők szavatossága lejár harmincévesen
Babarczy Eszter: A nők szavatossága lejár harmincévesen

Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című új kötetét a Margó harmadik napján mutatták be. A szerzővel Valuska László beszélgetett, szóba került az ötvenes nők láthatatlansága, a test „lerohadása”, a mélyszegénység és a romák integrációja is. 

Tovább olvasok

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ughy Szabina: Az átlátszóság egy formája azt érezni, hogy nem vagy fontos

A szerző új novelláskötetének bemutatóján többek között arról beszélt a Margón, hogy írás közben nem a krízishelyzetek elméleti megoldásai érdeklik, hanem azok, amelyekre maga jön rá.

...

Nagy Gabriella tíz éven keresztül kutatta Cinkota pszichopata gyilkosának ügyét

Elviszlek Amerikába című legújabb regénye margós bemutatóján Valuska László úgy konferálta fel Nagy Gabriellát, hogy vannak írók, akik írnak, és vannak írók, akik nem írnak eleget, utalva arra, hogy a szerző utoljára 2013-ban jelentkezett új regénnyel. A dermesztő témát feldolgozó, de jó hangulatú beszélgetésen szóba kerültek hordóba zárt női testek, jó kedélyű pszichopaták, és az is, mit keres a regényben Csáth Géza és Juhász Gyula alakja.

...

Harag Anita új kötetében a vágyakozás árnyalatait és keserédességét akarta megmutatni

Harag Anita 2020-ban kapta meg a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat az Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötetéért. Valakire mindig gondolni kell című új könyvét mutatták be a Margó harmadik napján. Szóba került a vágyakozás, és az is, hogyan tágult ki kor és földrajzi szempontból a kötet.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
Jó szívvel ajánljuk
Zöld
A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve
...
Zöld

A Microsoft-vezér szerint bármi szabad préda, ami a netre felkerül

A Microsoft AI csoportjának vezetője sommás véleményt fogalmazott meg az internetes szerzői jogokról. Egy interjúban azt mondta, szerinte bármi, amit a felhasználók közzétesznek a weben, az bárki számára szabadon másolható és továbbgondolható.

...

Valuska László: A kultúrában mindig van választásunk, és mindig tehetünk fel kérdéseket

...

Gege: Most az a legfontosabb, hogy jó apa legyek [Ezt senki nem mondta!]

...

Milanovich Domi: Arra kell figyelnem, hogy a nehéz érzésekben is önmagamat megtartva legyek jelen

Olvass!
...

„A szülés során történt valami, amit nehéz elfogadni, felfogni pedig lehetetlen” – olvass bele Dora Čechova novelláskötetébe!

Részlet a Nők, akiknek férfi kell című kötetből.

...

„A kínzások alatt misztikus élményekben volt része” – olvass bele Visky András új regényébe!

Hogyan küzd meg a védtelen ember a történelem viharával? 

...

Ősmagyarok, ősbolgárok és némi politika: olvass bele Alek Popov regényébe!

Mi köze a magyaroknak a bolgárokhoz, és hogyan függ össze az ősök felkutatása a politikával?