Jaj, édes fiam, csak nagyanyádhoz ne menjünk így, jó? Szegény, aki Kovács Katin, Szécsi Pálon, Máté Péteren, Koncz Zsuzsán nevelkedett, vagy hallgatta a dalversenyeket, szilveszteri kabarékat, vajon mit szólna, ha látna? Értem én, hogy a jobb füledben szebben mutat a karika, mint a balban, de az orrodba akkor miért nem teszel? És a hajad rőt most éppen, de lehetne Barbie szőke is ám, nem gondolod? Nem értelek, édes fiam, vagy elfutott mellettem az idő? Vagy felettem? És rajtam már csak gaz nő? Nem értelek, édes fiam. Pedig szeretném, ha harmónia lenne köztünk, de fülhallgatóval a füledben, ugrálásod közben nem tudunk beszélni. Igaz, azt mondják, a testmozgás egészséges, de utána, vagy közben vizet kell fogyasztani, nem valami komolyat. Tudod, az aggódás végeláthatatlanul fészkeli be magát a szívbe. Punk, metál, rock? Pogó? Vajon a szöveget ki érti meg? Lefordítanád Nekem? Nem tudom. UV- fényben látszó „égi tünemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény!” Ez lenne a Z generáció? Aztán jönnek az Alfák? Nem igazán tudom, hogy mindez hová vezet. De ugrálni jó! Hopp- Hopp. Ugrálj! Aztán menj végig az utcán, indulj haza, hogy majd ott kijózanodj. Ez egy jól körbehatárolható szubkulturális attrakció! Messziről a gátlások levetkőzéséről, a szabadságról szól. Bár, nem igazán értem, hogy hol rabság? Szabályok mindig voltak, lesznek.  Ellenszegülők is. De majd lassan te is úgy szocializálódsz, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Csak addig nagyanyádhoz ne menjünk így, jó?

idézett rész: Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez c. vers részlete