A sürgősségin jutott eszembe Anya. Ebből baj lesz, meglátod, folyton ezt hajtogatta. Nem nagyon érdekelt, mert ezen kívül nem nagyon mondott mást. El volt foglalva azzal, hogy nekem jobb életem legyen. Három műszakot vállalt, hogy legyen pénzünk. Büszke volt rá, hogy be tudott fizetni a nyári nyelvi táborba kilencedikben. Én is örültem, bár a táborba nem jutottam el végül: a pénzből elmentem Pestre és jó életet éltem, ahogy anya akarta. Mondjuk nem pont egyformán gondoltuk, mi lesz nekem a jó. Szerinte a nyelvtanulás a többi rendes gyerekkel a szép környezetben épp elég a boldogsághoz, szerintem meg kell hozzá pia, fű, haverok, házibulik meg koncertek. Minden remekül alakult, az első nap már teljes átalakuláson mentem át. Bendi letúrta a hajam kétoldalt, a tetejét befestette. Fülbevalóm már volt, meg ruháim, végre tartoztam valahova. Folyton járkáltunk, úgy éreztem magam, mint az akciófilmben a hősök: a metró aluljáróban egy vonalban mozogtunk, az emberek maguktól kettényíltak előttünk és félreálltak, az ingünk meglobogtatta a huzat. Marhára élveztem. Csak ránéztem valakire és már arrébb is húzódott. Annyi ülőhelyet szereztem, amennyit csak akartam. Pont ezért csodálkoztam, amikor egyszer csak az a férfi fölém magasodott. Azt mondta, ne rugózzak körülötte. Ez már a koncerten volt. Körülnéztem, Bendi sehol, a pasas meg egészen az arcomba tolta a mellkasát. Testépítő lehet, a karjai el sem fértek a teste mellett a rengeteg izomtól. Ez is csak fel van fújva, semmi ereje, na, húzzál innen, ez egy kibaszott koncert, ordítom neki. A feje már lendült is, és nekicsapódott az enyémnek. Filmen jól néz ki egy ilyen lefejelés, de nekem a fogaim összekoccantak, elharaptam a nyelvem, az orrom is eleredt. Tudtam, hogy egyszer még baj lesz, na, még ez is, itt van anya.