varrod_1.jpgFotó: Valuska Gábor

Varró Dani szerint az idei év nagyon jónak ígérkezik, ami nem is csoda, hiszen alig múlt február, a József Attila-díjas költőnek máris van mit dedikálnia: újra megjelent a Szívdesszert és a Túl a Maszat-hegyen is, amelyhez néhány éven belül akár egy folytatást is elképzelhetőnek tart. 2016 tavaszán a gyerekek, őszén a felnőttek örülhetnek majd a szerző legújabb köteteinek. Varróval kedvenc meséiről, agresszív pókerstílusáról és jövőbeli terveiről beszélgettünk.

Több, mint tizenhárom év telt el a Túl a Maszat-hegyen megírása óta. Milyen változásokra számíthat az olvasó az  új verziójában?
 
Nyilván ma egész máshogy írnám meg, de teljesen átírni nem lett volna értelme. Viszont nagyon örültem a lehetőségnek, hogy a Kolibri újra megjelentette, és emiatt hozzányúlhattam. Van egy pár apróság, amit a saját példányomban ceruzával kijavítottam magamnak, és felolvasni is úgy szoktam: egy-egy jelző, ilyesmi. Aztán a végét tizenhárom éve kicsit összecsaptam, mert nagyon gyorsan be kellett fejeznem, úgyhogy azon most viszonylag sokat változtattam. Van egy nagy csatajelenet, amiben jó pár hexametert kisimítottam, és akad  egy-két látványosabb változtatás is. A főszereplő kisfiú az elején, mivel nagyon szeret focizni, azt rikkantotta, hogy „én vagyok Rivaldo”, a barátai meg azt, hogy „én meg Beckham”, „én meg Zidane”. A szerkesztőm teljes joggal megemlítette, hogy a mai gyerekek már nem tudják, hogy kik ezek. Nyilván nem lehet majd tízévente frissíteni, de most megragadtam a lehetőséget, hogy kicseréljem őket Messire és Dzsudzsákra, akiket az én fiaim is ismernek. Az epilóguson történt még egy kis alakítás, mert egy szál picit nyitva maradt, amit én nem is vettem észre magamtól. Egy kedves kislány olvasóm kérdezett rá egyszer, hogy mi lett a postás Emil bácsi sorsa, és akkor kaptam a fejemhez, hogy ő bizony ott marad a gonosz Paca cár karmai között, és sohasem tudjuk meg, hogy mi lesz vele. Erre is tettem most utalást, és belengettem egy esetleges folytatást, amiből minden részletesen ki fog derülni.

Könyves Magazin 2016/1.

LIBRI-SHOPLINE NYRT, 2016, 76 oldal, 5 pont + 199 HUF

 

A könyvet a Bábszínház és a Pesti Színház is feldolgozta, Presser Gábor zenét is írt hozzá, a könyvet cd-melléklettel lehet újra megvásárolni, de létezik hangoskönyvváltozata is, Mácsai Pál előadásában. Az adaptációk alakítottak valamit az eredeti szövegen és történeten?
 
Mácsai Pál például (egyedüliként) kiszúrt egy tárgyi tévedést az egyik irodalmi utalásban, többek között ezt is javítottam most ebben a javított kiadásban. A bábszínházi és a Pesti Színház-as előadásban is részt vettem, és mindkét esetben sokat alakult a sztori. A Maszat-hegy cselekménye elég szövevényes, ha valaki olvasta, rájöhetett, hogy az elején még nem nagyon tudtam, miről fog szólni. Az első három-négy fejezetben gyakorlatilag semmi sem történik, csak fecserészek, és bemutatom a főszereplőt, aztán viszont rájöttem, hogy kéne valami fordulatos sztori. Teslár Ákos, kedves prózaíró barátom ajánlkozott, hogy segít kitalálni a cselekményt, nekem viszont annyi helyszín és szereplő volt a fejemben, akikhez mind ragaszkodtam, hogy végül egy elég követhetetlen történetet ötlöttünk ki, rengeteg szereplővel, látod, én is elfelejtettem például Emil bácsit. Annyira sok minden történik, hogy az nem fért volna bele egy előadásba, a bábszínházi pedig amúgy is kisebbeknek szólt, úgyhogy fontos volt, hogy lehessen követni. Utóbbi az én ízlésemnek kicsit túlságosan is leegyszerűsödött, és túl sok szereplő kimaradt belőle. Így amikor alakult a másik, a Pesti Színház-beli változat, nagyon szerettem volna minél több szereplőt, minél több rímet, költői poént visszamenteni az eredeti műből, ami hosszú harcok árán részben sikerült. Azzal az előadással elégedett vagyok, szeretem.

A dráma csak szövegként érdekel, vagy egyébként is vonz a színház világa?
 
Nem érzem magam igazán színházi embernek, noha korán belecsöppentem, és már vagy tizenhét éve vannak folyamatosan színházi munkáim, főleg fordítások. De alapvetően zárkózott ember vagyok, és főleg otthon, magányosan dolgozom a szövegeken. A színészek az én szemszögemből furák és annyira nyitottak, hogy az néha már ijesztő. Érdekes persze belülről látni, hogy működik a színház, hogy készül el egy-egy előadás, hogy dolgoznak a különböző rendezők. Sok mindent meg is tanultam, például eleinte még nagyon ragaszkodtam a leadott szövegemhez, és megorroltam, ha hozzányúltak, változtattak valamit rajta. De aztán megtanultam, hogy a szerző vagy a fordító csak egy kis fogaskerék az egész gépezetben, és a végeredmény szempontjából sokszor fontosabb, hogy egy színésznőnek milyen szó áll a szájára, vagy a rendezői koncepcióba milyen stílusú szóhasználat illik.

A testvérednek, Varró Zsuzsának is jelent meg mesekönyve. Hogyan lett a mesékből családi szenvedély? Mik voltak a kedvenc meséid gyerekkorodban?
 
Áfonyka a címe Zsuzsi meséjének, csodálatosan szép nyelven megírt, világteremtő mesekönyv. Valóban sok mesét hallgattunk, nem tudom, hogy többet-e, mint mások. Meselemezeink is voltak, például az Óz meg az Alice Csodaországban, amit mindketten nagyon utáltunk gyerekkorunkban, aztán felnőtt fejjel együtt fordítottuk újra. Nagy közös meseélményünk A Gyűrűk ura, azt olvasta fel nekünk apukám hónapokon keresztül, minden este. Én akkor olyan nyolc éves lehettem, talán kicsi is hozzá, de nagyon élveztem, és óriási  hatással volt rám. De a Micimackót is nagyon szerettem, és az összes Lázár Ervint  rengetegszer olvastam. Illetve, mivel foci- és gombfocimániás voltam, talán a legnagyobb kedvencem, amit a legtöbbször olvastam, az Tandoritól a Nagy gombfocikönyv. Arra kevésbé emlékszem, hogy anyukám (Karádi Éva irodalomszervező, a Magyar Lettre felelős szerkesztője - a szerk.) olvasott volna fel nekünk. Sok könyvet mutatott, például verseket is ő adott először a kezembe, olyan költőket, akik aztán érdekelni kezdtek. Ő magyar-filozófia szakon végzett, nagyon művelt, és sok irodalmi barátja van, szervez is irodalmi eseményeket. Nem kis köze volt ahhoz, hogy olvasó, író ember lettem.
 
Igaz, hogy ő nem akarta, hogy költő legyél?
 
Erre teljesen így emlékszem, próbált leterelni erről a pályáról. Versíró pályázatokra küldtem szövegeket, és ha nyertem egy-két díjat, akkor mindig azt mondta, hogy most véletlenül lettem én a győztes, de a többiek sokkal jobb verseket írtak. Viszont olyan jó vagyok matekból, legyek inkább bankár. Ez volt a fejében, hogy mennyire jó vagyok matekból, pedig utoljára alsó tagozat negyedikben voltam jó. Látta bennem annak a lehetőségét, hogy valami rendes, pénzkereső, polgári foglalkozásom legyen, de aztán egy idő után belátta, hogy menthetetlen vagyok.

varrod_2.jpgKésőbb viszont ő lett a menedzsered.
 
Sokat segít. Ő a kapcsolattartóm, legalábbis annak szokta titulálni magát.

Hogy alakult ki a közös munka?
 
Hát úgy, hogy nem annyira vettem fel a telefont, és nem válaszoltam a levelekre, ami nem volt túl jó. Nekem rengeteg idő és iszonyatos kín ez az örökös kommunikálás a világgal. Édesanyám viszont szeret mindenkit felhívni, mindent megszervezni, kézenfekvő volt, hogy segít ebben, és ez óriási könnyebbség nekem. Egyébként most már van rendes, hivatalos menedzserem is, aki a színházi ügyeket intézi.

Anyukád mellett a testvéreddel, Zsuzsával is együtt dolgozol. Azt olvastam, hogy kiskorotokban sokat rivalizáltatok, és ennek hatására kezdtél el verset írni, ez igaz?
 
Igen, ő óvodás korától írt verseket, és én féltékeny voltam rá egy kicsit. Először azt gondoltam, hogy akkor én majd írok prózát, emlékszem is, hogy írtam pár történetet, de visszagondolva mindegyik Tandori Nagy gombfocikönyvének koppintása volt. Aztán jött a versírás, ami valahogy rajtam maradt.
 
Egyszer említetted, hogy te az a típusú költő vagy, akire nagyon erősen hat mások stílusa. Költőpalántaként például így születtek meg az első paródiáid. A fordítói munkák is visszahatnak a költészetedre?
 
Igen, abszolút. Bár a fordításnál nagyon szétválik, hogy mi az, amit megrendelésre csinál az ember, és mi az, ami szívügy. Előfordul persze, hogy amikre fölkérnek, azok is nagyon jó munkák, és valahogy beszivárognak az írásaimba. De vannak olyanok, akiket magamtól fordítok szenvedélyből, ilyen például az amerikai meseíró és gyerekversíró, Shel Silverstein. Tőle már több könyvet fordítottam, és még szeretnék is, a stílusából nagyon sokat merítettem a Maszat-hegyben és máshol is. A másik, ami nagyon közel áll a szívemhez, az az angol nonszensz költészet. Lewis Caroll, aki az Alice Csodaországbant írta, Edward Lear, a limerick atyja, és mások. Tőlük is nagyon sokat fordítottam, főleg régebben, ifjabb koromban. Ezek is  nagyon meghatározóak voltak, rengeteg mindenben hatottak rám, például az egész Badarországot a Maszat-hegyben ők ihlették. Korán felismertem, hogy az angolok nem veszik olyan komolyan magukat, mint a magyar költők többsége, hogy náluk nem ciki hülyéskedni a költészetben, és ez felszabadító hatással volt rám.

Másképpen írsz kicsiknek és nagyoknak?
 
Ezt már én magam sem tudom. Amíg nem voltak saját gyerekeim, addig elsősorban a magam szórakoztatására és a saját ízlésem szerint írtam. Sose gondoltam nagyon bele, hogy kinek fog szólni. Nyilván ezért is van az, hogy a felnőttversekre, például a Bögre azúr verseire, mindig azt mondják, hogy gyerekesek. A Maszat-hegyre, amit gyerekeknek szántam, pedig  azt, hogy túl felnőttes. Tényleg tele van irodalmi viccelődéssel, utalással, amit a gyerekek nem feltétlenül értenek, nemigen voltam erre tekintettel. Mostanában viszont, mióta apuka vagyok, a saját gyerekeimnek, illetve az ő korosztályuknak írok sokkal célzottabban. Ezek már másmilyenek, mert figyelek arra, hogy mi az, amit ők a világból ismernek, tudom,  mi az, amin nevetnek, és hát ők még nagyon kicsik, úgyhogy a versek is rövidek és egyszerűcskék.
 
2014-ben óriási indulatokat kavart, hogy sokan félreértették és teljesen komolyan vették Hat jó játék kisbabáknak című versedet, amelyben többek közt a laptopkábelt vagy a macska farkát tituláltad gyerekjátéknak. A versbotrány kapcsán említetted, hogy megrendült a hited a saját költészeted közérthetőségében. Most mi a véleményed erről?

Ebből a szempontból nagyon hálás vagyok ezért a botrányért, mert ez a pofon ébresztő volt, mivel tényleg kezdtem azt gondolni, hogy én a népnek írok a nép nyelvén, mint Petőfi Sándor. Mindig haragudtam kicsit az olyan versekre, amikről úgy éreztem, hogy barátságtalanul kizárnak egy csomó mindenkit a műélvezetből a szándékos érthetetlenségükkel, valahogy úgy éreztem, hogy ez rossz fényt vet a költészet egészére, aminek a lényegéhez szerintem egyáltalán nem tartozik hozzá ez az enigmatikusság. Amikor indultam, mindenki enigmatikus verseket írt. Egyik kortárs költőnkről olvastam egy méltató kritikában, hogy „versei finoman elutasítják az olvasói megértés igényét”, ez szerintem elég vicces, és sok kortárs költőre jellemző. Én mindig nagyon berzenkedtem ez ellen, nyilván, mert nem vagyok annyira intelligens és kifinomult, hogy olyan lírát csináljak, ami elutasítja az olvasói megértés igényét. Hittem abban, hogy barátságos verseket kéne írni, amiknek van humoruk, amiket lehet szeretni, és amiket mindenki szívesen olvasgat. Ha az ember ezt nagyon túlzásba viszi, és mindenkinek tetszeni akar, az viszont egyrészt veszélyes, túlságos elsekélyesedéshez vezethet, másrészt, mint rádöbbentem, nem is egy reális cél. Megrázó volt, hogy egy végtelenül egyszerűcske mondókát ennyire sokan nem értettek, tényleg több száz vagy ezer emberről van szó. Már vagy másfél-két éve történt a dolog, de a mai napig kapok fröcsögő leveleket, hogy mit képzelek, nem vagyok normális és menjek pszichiáterhez, vagy haljak meg a gyerekeimmel együtt. Nagyon heves indulatokat váltott ki az ügy, amitől kicsit magamhoz tértem, és rájöttem, hogy mindenkinek írni lehetetlen, nem való mindenkinek a költészet. Fontosabb, hogy az ember olyasmit írjon, amivel ő maga minden szempontból elégedett.

varrod_3.jpgAz olvasóid nagyon régóta várják az új, felnőtteknek szóló verseidet. Meddig kell még várniuk?
 
Ősszel jön a felnőttkötet, egy picit még szeretnék dolgozni rajta, hogy a lehető legjobb legyen. Tőlem telhetően komolyabb versek lesznek benne. Nagyon alanyi lesz, tele bús férfipanaszokkal, és sok hitvesi vers is lesz benne. A Könyvhétre viszont megjelenik egy gyerekkönyv trollos, vikinges és más skandináv jellegű verses mesékkel. Az a munkacíme, hogy A szomjas troll.

A pókerről szóló verses regényed tervben van még?  
 
Továbbra is tervezem, valószínűleg az egy nagyobb munka lesz, neki kell gyürkőzni majd, de nem tettem le róla.
 
Szoktál mostanában  pókerezni?
 
Nagyon ritkán, egy-két havonta barátokkal, de olyan komolyan, mint régen, már nem.
 
Állítólag nagyon agresszív pókerjátékos vagy.
 
Egy időben nagyon agresszív voltam, különösen a kezdetekben, jó tíz évvel ezelőtt. Most már mindenki agresszív, de amikor aktívan játszottam, még sok volt az óvatos duhaj, az „őszinte” játékos. Az agresszivitás egyébként csak annyit jelent, hogy az ember sokat emel, sokat blöfföl. Ha valaki mindig csak passzol vagy megadogat, és várja, hogy bejöjjön a lapja, az egy vesztő stratégia. Ha valaki mindig emel, és a többieket kitolja a partiból, és állandóan nehéz döntésekre kényszeríti, az egy nyerő stratégia. Azóta mindenki rájött erre, de régebben félő tisztelettel öveztek azok, akikkel játszottam, mert mindenkinél agresszívebben toltam.

Nem nagyon tudom elképzelni, hogy milyen lehetsz agresszívan.
 
Ez nem azt jelenti, hogy üvöltözök a többiekkel, hanem csak azt, hogy tolom be a zsetonokat. De egyébként nagyhangúbb is voltam. A pókerasztalnál éltem ki ezt az oldalamat. Mindig is nagyon szerettem játszani, és bátrabb vagyok a játékokban, mint az életben, mert jobban átlátom a szabályokat.
 
Ha megkérnélek, hogy írd meg a fiaidnak egy verses regényben, hogy milyen volt 2015, mit írnál?
 
Alanyi költő vagyok, úgyhogy biztosan nem a menekültválságról szólna, hanem a saját életünkről. De nem is tudom már, mi volt velem tavaly, annyira erre az évre koncentrálok. Ezzel idegesítem a feleségemet, minden nap elmondom, hogy ez most egy szuper év lesz, és minden sikerülni fog. A tavalyi valahogy nehéz év volt. 2015 regénye valószínűleg unalmas lenne, a szürke hétköznapokról szólna, a háromgyerekes lét nehézségeiről, de megpróbálnám ezt a magam stílusában, kicsit viccesen megragadni.

Szerző: Forgách Kinga

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2016/1. számában jelent meg.

Az évtized könyve
...
Nagy

Az évtized legfontosabb magyar könyvei 3.

...
Nagy

Az évtized legfontosabb magyar könyvei 1.

...
Nagy

Az évtized legemlékezetesebb világirodalmi könyvei 5.