Versterápia: „Október. Pompa és szín nincs tovább.”

Az egyik legszebb és legerősebbb atmoszférájú őszi versünk Tóth Árpád Október című költeménye. A melankolikus hangulatú vers egy olyan őszről mesél, amely sötétebb, komorabb a megszokottnál, amelyben „pompa és szín nincs tovább”.

Az ősszel, az öregedés és az elmúlás toposzával ebben a versben a magány kapcsolódik össze. Egy olyan erdő képét látjuk, amelyben a fák már idejekorán lehullatták a leveleiket, és ahol a korhadás, a bú, a szemét és a kórón ülő vén varjú teszik vészjóslóvá és keserűvé a légkört.

Tóth Árpád verse 1916-ban született, így valószínű, hogy a sötétnek, boldogtalannak lefestett október képe mögött ott húzódik az első világháború is. Ő azon kevesek közé tartozott, akik a háború ellen voltak, így nagyon nehezen élte meg ezt az időszakot, rettenetesen kimerült és lefogyott. Tüdőbetegsége miatt a tátrai hegyvidékre járt gyógyulni. Elképzelhető, hogy ez a vers is ott született. Maga a betegség néhol motivikusan is megjelenik a sorokban: „Arany gyümölcsöt a nagy őszi csend/
Nekünk nem hoz, csak bút, beteg sirámot...”