Egy hete, július 21-én, 71 éves korában meghalt Kántor Péter költő. A mai Versterápiában rá emlékezünk Egy kandallóban ég a július című versével.

Türelmetlenséggel, várakozással van tele ez a vers. „Csak jönne már! Csak jönne, jönne már!” – így kezdődik a dallamos, magával sodró szöveg, később pedig meg is ismétlődik ez a kérés („csak jönne már, csak jönne, egy napon”). Hogy mit várunk, arról csak sejtésünk lehet, valamiféle megkönnyebbülés vagy üzenet érkezésének vágya rajzolódik ki. A szöveg tele van ellentmondásokkal, már a cím is egyszerre idézi meg a telet és a nyarat. Az élet és a halál, az eltelt idő, a bejárt megszokott utak és az emlékek képei folynak egymásba.

Kántor Péter utolsó verseskötete, az Elegendő ok a napokban jelent meg a Magvetőnél: „Kántor Péter a 2017 óta írt versei közül válogatta: múlt, emlékezet, közélet, járvány, betegség - ez a témája a visszafogott hangon megírt verseknek, amelyek nem csak a megjelenés sietőssége miatt nyerik el drámaiságukat”.

Kántor Péter: Egy kandallóban ég a július

Csak jönne már! Csak jönne, jönne már!

Hóesés, tengeri szél, napsugár,

egy hír, egy palackba zárt üzenet,

a széken oldalt hajtod a fejed,

és máris alszol, kimerült elem,

vagy sétálunk a Margitszigeten,

szokott utakon kutya fut szokott

módján űzve egy szokatlan szagot,

amely mégis ismerős, csupa jel,

réteken, kavicsutakon terel,

csak jönne már, csak jönne, egy napon

kacsákat néztünk a wörthi tavon,

kortyolgattad a söröd; Istenem! –

gondoltam, vagyis hogy nem is, hanem

aztán láttuk a tengert, mennyi kék! –

próbálom felidézni sós vizét,

s már alszol, éj-függöny szemed egén,

de mit is, mire is gondoltam én?

Hosszú nyár volt vagy rövid volt, a juss,

egy kandallóban ég a július.

Forrás: DIA