Egy hete, július 21-én, 71 éves korában meghalt Kántor Péter költő. A mai Versterápiában rá emlékezünk Egy kandallóban ég a július című versével.
Türelmetlenséggel, várakozással van tele ez a vers. „Csak jönne már! Csak jönne, jönne már!” – így kezdődik a dallamos, magával sodró szöveg, később pedig meg is ismétlődik ez a kérés („csak jönne már, csak jönne, egy napon”). Hogy mit várunk, arról csak sejtésünk lehet, valamiféle megkönnyebbülés vagy üzenet érkezésének vágya rajzolódik ki. A szöveg tele van ellentmondásokkal, már a cím is egyszerre idézi meg a telet és a nyarat. Az élet és a halál, az eltelt idő, a bejárt megszokott utak és az emlékek képei folynak egymásba.
Kántor Péter utolsó verseskötete, az Elegendő ok a napokban jelent meg a Magvetőnél: „Kántor Péter a 2017 óta írt versei közül válogatta: múlt, emlékezet, közélet, járvány, betegség - ez a témája a visszafogott hangon megírt verseknek, amelyek nem csak a megjelenés sietőssége miatt nyerik el drámaiságukat”.
Kántor Péter: Egy kandallóban ég a július
Csak jönne már! Csak jönne, jönne már!
Hóesés, tengeri szél, napsugár,
egy hír, egy palackba zárt üzenet,
a széken oldalt hajtod a fejed,
és máris alszol, kimerült elem,
vagy sétálunk a Margitszigeten,
szokott utakon kutya fut szokott
módján űzve egy szokatlan szagot,
amely mégis ismerős, csupa jel,
réteken, kavicsutakon terel,
csak jönne már, csak jönne, egy napon
kacsákat néztünk a wörthi tavon,
kortyolgattad a söröd; Istenem! –
gondoltam, vagyis hogy nem is, hanem
aztán láttuk a tengert, mennyi kék! –
próbálom felidézni sós vizét,
s már alszol, éj-függöny szemed egén,
de mit is, mire is gondoltam én?
Hosszú nyár volt vagy rövid volt, a juss,
egy kandallóban ég a július.
Forrás: DIA
