Kép forrása: Fortepan
Száz éve született Szabó Magda, aki pályakezdőként „1945-ben, kicsi volt, kecses, macskaarcú”, ahogy pályatársa, Nemes Nagy Ágnes jellemezte őt, és aki költőként indult, majd komoly díjat kapott, melyet még aznap visszavontak tőle. Azután kényszerű hallgatás következett, csaknem tíz évre szólt, ám közben mindvégig írt, és később olyan nagy prózai művek írójaként vált ismertté, mint Az ajtó, a Régimódi történet vagy a Pilátus. Kitörölhetetlen helyet hagyott az ifjúsági irodalomban is, neki köszönhetően már kamaszként sem ciki hinni abban, hogy egy szobor igenis tehet csodát. Írt drámát, mesét, hangjátékot, publicisztikát és úti jegyzetet. Irigylésre méltó halála volt: éppen olvasott.
„Két író házasságából születtem, akik tragédiája nem az volt, hogy boldogtalannak érezték magukat, amiért nem szentelhették egész életüket a művészeteknek, hanem hogy nem ismerték fel valódi hivatásukat, s ha olykor mégis, csak legyintettek, meg se próbáltak utat változtatni” – írja az Ókútban Szabó Magda.
Szabó Magda: Ókút
Jaffa Kiadó, 2016, 276 oldal, 3490 HUF
A család kimeríthetetlen forrásnak bizonyult az író életművében, így könyvei révén a Gacsáryk, Jablonczayak és az Ágyasi Szabók végérvényesen az irodalmi kánon részeivé váltak. Éppen száz éve született Szabó Magda, aki 1975-ben az Új Írásban a következőképpen állított emléket ennek:
„1917-ben kockázatos volt megszületni a Bábaképezdében, ahol a világra jöttem, mert az épület nemcsak az anyák, a katonaság céljait is szolgálta, az orvosok haldoklóktól, gennyedő sebektől, csonkolt végtagú katonáktól futottak át a szülő nők közé. Anyám megfertőződött, majdnem elvitte a gyermekágyi láz, két évig súlyos beteg, míg valahogy talpraállt. Mint ahogy nem ismertem az anyatej ízét, hanem cuclin, háborús löttyökön nőttem, első emlékképeim is szabálytalanok: egy férfiarc hajlik mindig felém, férfi pólyál, az készíti az ételemet, az etet, hurcol, sétáltat, az kél fel hozzám éjjelente: az apám. Még csak első játszótársam se lány volt, hanem nálam csaknem tíz évvel idősebb bátyám: spárgát kötött a kocsimra, belerúgott, és három szoba parkettjén repültem át, hogy anyám szíve megállt a rémülettől.”
Tündökletesen szép
A rokonság a fejét fogta attól a nem-neveléstől, ami a Szabó családban folyt, az író szerint viszont „tündökletesen szép” gyerekkora volt, még úgy is, hogy a két háború között ők is, mint annyi más család, komoly anyagi gondokkal küzdöttek:
„Hegyeket mozgató szeretetük fényében és biztonságában nőttem, lépten-nyomon átélve, hogy hármunk titokzatos szövetsége csak röpít, sose béklyóz, hogy azt akarják, szabad legyek, bizonyos józan határig még tőlük maguktól is szabad, és tudatában legyek saját szabad mivoltomnak.”
Az olvasás, a könyvek szeretete már egész kiskorában megjelent: a család lakása tele volt könyvekkel, még a legképtelenebb helyeken is könyvek hevertek, és a Szabó-szülők engedték azt is, hogy a lányuk elolvasson bármit, ami a keze ügyébe kerül. A latin szeretetét édesapjától örökölte, akivel gyakran latinul is beszélgettek, és ez egy olyan erős alap volt, amire aztán egész további életében támaszkodni tudott. Szabó Magda magyar-latin szakos tanárként végzett az egyetemen, és tanított azokban az években is, amikor az ígéretes debütálását követően tiltólistára került.
(Hát prózaíró lesz belőle?
Szabó Magda költőként mutatkozott be, ahogy a pályatárs Nemes Nagy Ágnes fogalmazott: „versekben dolgozta fel először a háború és az újrakezdés egész életét megjegyző, súlyos tapasztalatait”. Nemes Nagy 1978-ban vette papírra ezeket a sorokat, miután Szabó Magda megkapta a Kossuth-díjat.
Szabó Magda: Freskó
Jaffa Kiadó, 2016, 226 oldal, 3490 HUF
Érdemes elolvasni, ő hogyan emlékezett vissza a lírikusból prózaíróvá lett Szabó Magda újbóli debütálására:
„De azért amikor 1958-ban, az elhallgattatás évei után, Szabó Magda első regénye a Freskó megjelent, mindenkinek leesett az álla. Hát prózaíró lesz belőle? – kérdezgettük elámulva, meghökkenve nemcsak a próza tényén, hanem prózája érettségén, bátor hitén, válltartásán, azon a kiegyensúlyozott biztonságon, ahogyan ez a csöppet sem elsőregényszerű regény beszél. Bizony, próza volt ez, kiugró próza, a „poétikum” minden nyoma nélkül, nemcsak gazdag anyagú, igazmondó, aktuális, olvasmányos, hanem mindjárt bravúros.”
Tény, hogy Szabó Magda évekig szilenciumra ítéltetett. Írása a negyvenes évek végétől sokáig nem jelent meg, ez azonban nem azt jelenti, hogy felhagyott volna az alkotással. Ahogy az Új Írásban megjelent visszaemlékezésében is kiemelte: azt hitték, elhallgatott, pedig csak a férjén és szülein kívül senkinek sem mutatta meg, mit csinál:
„Volt rá időm, az én kezemet nem figyelte senki, mivel foglalkozik, ha a tanítás után hazavergődöm, s nem kérdezték, mit teszek vasárnap, vakációban vagy éjjelente. Az 1949 és 59 között eltelt tíz esztendőben megírtam négy regényt, de fordítottam Shakespeare-t is, minden egyebet is. Kellett a pénz, elképesztő anyagi körülmények között tartottunk akkor még négy szülőt, permanens félelemben, valami tébolyult rendelet nem vonatkozik-e rájuk vagy a lakásukra.”
Kép forrása: Jaffa Kiadó
1958-ban jelenhetett meg aztán ismét: a sor a Mondják meg Zsófikának című ifjúsági regénnyel kezdődött, majd jöttek sorban a regények, a Freskó, Az őz, a Disznótor, a Pilátus és a többi. Közben pedig verses mesét, meseregényt, színművet, drámákat is írt. 1959-ben kapta meg a József Attila-díjat, melyet Aczél György kommunista kultúrpápa – az 1949-ben megítélt, majd még aznap visszavont Baumgarten-díjra utalva – ezekkel a szavakkal adott át neki: „Ez most az a díj. A Baumgarten. Nevessen már!”
„Nevettem, de aztán elfordultam tőle, és elsírtam magam”
– írta évekkel később erről a jelenetről Szabó Magda.
EP két könyvről
A cikk elején említett Ókút 1970-ben jelent meg, a családjának, és különösen az édesanyjának emléket állító Régimódi történet pedig 1977-ben. Esterházy Péter rá húsz évvel így írt a két könyvről az ÉS-ben:
„A nem várt változás: emlékeim szerint a Régimódi újramondta az Ókutat, kiegészítette és bekebelezte, ennek a friss arcátlanságára emlékeztem. Most bonyolultabbnak látom ezt a viszonyt, e helyt nem elemzem, mindenesetre az újramondásból az újra fontosabbnak tetszett a mondásnál, vagyis az a lehetőség, az az érdekesség, hogy a későbbi könyv tudásával nézzünk az előbbire. Az Ókút titkát kutatja a Régimódi, elképesztő gazdagsággal írva körül azt, amit onnét ismerünk. (…)
Én élek-halok a családregényekért. Ahogy megy az idő, múlik, egyre inkább kurziválni kell ezt az élek-halokot, és a mondat egyre inkább egy önéletrajz vonásait veszi föl. Jól eligazodom ezen a terepen, és nem tudván semmit, szomjasan vetem magam rá, bele.”
Novemberben lesz tíz éve, hogy meghalt Szabó Magda. Egész életét végigírta – beszédes például az a papírlap, mely most, halála után is az írógépében pihen: „Átok arra, aki engem munkámban meggátol”. Tavaly elmentünk a kerepesi házba, ahol Szabó Magda utolsó éveit élte, a szobája még ma is érintetlen.
Fotó: Valuska Gábor
A szobában a regényei tárgyi emlékei, a család és Agancsos fotói, meg persze rengeteg könyv. Életének utolsó napjai is olvasással teltek. Ahogy keresztfia, Tasi Géza felidézte: „Úgy is halt meg, kiesett a könyv a kezéből, és elaludt.”
Kedvencek. Ha azt kérdeznénk, kinek melyik a kedvenc Szabó Magda-könyve, akkor egy szuper jót lehetne vitatkozni, hogy kinek mi és miért. A Katalin utca, az Abigél, Az őz? Mindenesetre, aki most kezdi az ismerkedést az író regényeivel, annak jó kiindulási alap lehet az életműsorozat szerkesztőjének, Jolsvai Júliának a cikke, aki saját kedvenc könyveiről mesélt.
Szabó Magda életművének darabjait 2016-ban kezdte újra kiadni a Jaffa Kiadó, ezzel párhuzamosan pedig azt látni, hogy angol nyelvterületen is egyre népszerűbbek a regényei.
Szabó Magdára emlékezik a Google is
Száz éve született Szabó Magda, akinek olyan regényeket köszönhetünk, mint az Abigél, a Régimódi történet vagy a Pilátus. Az évfordulóról egy nagy cikkben megemlékeztünk mi is, viszont nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a mai Google Doodle is Szabó Magdát idézi, egészen pontosan Az ajtó című...
Szabó Magdát igazán néhány éve kezdték el felfedezni az amerikai olvasók és kritikusok. A The New York Times és a The New Yorker is elragadtatott kritikát jelentetett meg Az ajtóról (utóbbi lap kritikusa pedig egyenesen Elena Ferrante műveihez hasonlította azt). A kötet 2015-ben jelent meg újra a New York Review Books Classics-sorozat részeként Len Rix fordításában. (Szabó 1987-es regénye először 1995-ben jelent meg angolul Stefan Draughon fordításában.) Ugyancsak a NYRB Classics részeként jelent meg Iza’s Ballad címmel a Pilátus, mégpedig George Szirtes fordításában. Legutóbb júliusban írtunk arról, hogy a The Millions – Karl Ove Knausgaard, Nicole Krauss, Salman Rushdie és Krasznahorkai László művei mellett – a legjobban várt őszi könyvek közé sorolta az ugyancsak Len Rix fordításában megjelenő Katalin utcát is.
