Krasznahorkai és Szabó Magda a legjobban várt könyvek között Amerikában

.konyvesblog. | 2017. július 14. |

szabo-kraszna.jpg

A nyári lazulás közben/helyett az amerikai kiadók már az őszre készülnek, a The Millions pedig összeszedte a legjobban várt könyveket. Bármennyit ki tudnánk választani közülük, de mi most öt olyan szerző könyvét emeltük ki, akik egyrészt ismertebbek lehetnek a magyar olvasók előtt, másrészt van rá esély, hogy az új könyvük is megjelenik majd itthon. A válogatásból természetesen nem maradhattak ki a magyar szerzők angol nyelvű könyvei, kettő is van belőlük.

Karl Ove Knausgaard: Autumn

Az Autumn nem a Harcom-sorozat része, melynek első kötete már megjelent magyarul is (ITT és ITT írtunk róla, ITT pedig beleolvashattok), hanem egy teljesen új széria, a Négy Évszak Kvartett első darabja. A könyv egy levéllel kezdődik, melyet KOK a még meg nem született lányához intéz: „Amikor ezt írom, még nem tudsz semmiről semmit, arról, hogy mi vár rád, hogy milyen világra fogsz megszületni. És én sem tudok rólad semmit…” KOK minden nap egy rövid bejegyzést ír az őket körülvevő világról, a családról, saját gyermekkoráról, melyekből végül egy saját, személyes hétköznapi enciklopédia bontakozik ki.

Nicole Krauss: Forest Dark

„A legalapvetőbb egzisztenciális kérdésekkel foglalkozom, ugyanazokkal a kérdésekkel, amelyekkel sok másik író is. Kíváncsi vagyok, hogy az ember milyen szerepet játszik saját személyiségének kialakulásában, mennyire vagyunk a múltunk termékei. Érdekel, hogy mi az elképzelhető legnagyobb intimitás két ember között” – mondta négy évvel ezelőtt a Könyvesblognak Nicole Krauss. Szeptemberben megjelenő negyedik regényének hőse két amerikai, egy 68 éves elvált, és nemrég nyugdíjba vonult jogász és egy (nahát, micsoda véletlen) Nicole nevű szerző, aki egyszerre küzd írói és házassági válsággal. Útjuk végül Izraelben keresztezi egymást, életük pedig több szempontból is átalakul.

Celeste Ng: Little Fires Everywhere

A clevelandi kertvárosban nemcsak az utcákat meg a házak színét tervezték meg gondosan, hanem lakói sikeresnek vélt életét is, utóbbi emblematikus alakja és megtestesítője pedig nem más, mint Elena Richardson. Tőle bérli házát a kamasz lányát egyedül nevelő művész, Mia Warren. Amikor Richardsonék egyik jó barátja egy kínai-amerikai kisbabát akar örökbefogadni, a kisváros két részre szakad, Mia és Elena pedig ellentétes oldalra kerülnek. Nagyon szerettük Celeste Ng első regényét is, az Amit sohase mondtam el címűt, melyről azt írtuk, hogy „egy érzelmileg rendkívül komplex tanmese arról, hogy a másság mindig azonos az idegenséggel, a szeretet pedig egyetlen családban sem szériatartozék. A gyász és a diszfunkcionalitás, az eltűnés és az elmenekülés, az elfojtás és a lázadás regénye”.

Salman Rushdie: The Golden House

Amerikai kiadója szerint Rushdie a tizenharmadik regényében visszatér a realizmushoz, és cselekményét a közelmúltba helyezi. Obama elnöki beiktatásának napján egy Nero Golden nevű rejtélyes milliárdos és felnőtt fiai egy Greenwich Village-i kommunába költöznek. Szomszédságukba költözik az ambiciózus filmes, René, akit teljesen lenyűgöz az excentrikus család, és egyre jobban belefolyik a mindennapjaikba, és feltárul előtte veszekedésekkel, hűtlenségekkel és (természetesen) bűnökkel teli életük. Rushdie magyarul legutóbb megjelent regényének szálait kontinensek és századok, valóság és mese között szőtte a lehető legsűrűbbre. „A Két év, nyolc hónap, huszonnyolc napban dzsinnek és távoli leszármazottaik vívják mitikus csatájukat a modern kori New Yorkban, miközben a háttérben a Józan Ész és a Fanatikus Hit feszül egymásnak” – írtuk akkor róla.

Tom Hanks: Uncommon Type

Uncommon Type címmel jelenik meg Tom Hanks első novelláskötete, mely tizenhét történetet tartalmaz. A 60 éves színésznek ez lesz az első könyves debütálása, írói pályafutásában pedig fontos mérföldkő volt, amikor 2014-ben a New Yorker lehozta az űrutazós novelláját (ebből mi is mutattunk egy részletet ITT). A kötet érdekessége, hogy Hanks a forgatási szünetekben írta, így van köztük olyan mű, amely New Yorkban, Berlinben, Budapesten és Atlantában készült. „Dolgozott rajtuk szállodákban, promóciós körutakon, szabadsága alatt, repülőn ülve, otthon és az irodájában” – írtuk a kötet keletkezéséről.

+ 2

Külön öröm, hogy a The Millions listája két magyar szerzőt is felsorol: az egyik az amerikai reneszánszát élő Szabó Magda Katalin utcája Len Rix fordításában (ITT beleolvashattok magyarul), a másik pedig Krasznahorkai László Megy a világ című kötete, John Batki, Ottilie Mulzet és George Szirtes fordításában.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.