KEREKES M. István: Szelleműzők pihenője

Karácsony után, szilveszter előtt nagy esemény a faluban a medvetánc, amit eredeti medvebőrbe öltözött férfiak, nők és gyerekek adnak elő, végigvonulva a falun, a két helységnévtábla között. Akkora esemény, mint a szüreti felvonulás vagy a farsangi jelmezbál. A gyerekek között már én is ott lehetek, irigykednek is a többiek. Azt mondják, apu intézte el, aki pedagógus az iskolában, de ő vezeti a színjátszó csoportot és ezt a medvetáncot is. Még kicsi vagyok, de ha úgy vesszük, már tíz éves, most kezdtem a felső tagozatot. 

A felvonulás, a medvetánc azért van, hogy elűzzük az óév gonosz szellemeit. Őszintén szólva nem vagyok biztos benne, hogy sikerül, pont nekünk. És inkább az új év gonosz szellemeit kellene, de azok még nincsenek. És mik, kik azok a gonosz szellemek? Osztályfőnökünk mondta ránk, ez egy jó szellemű osztály. Vállaji nagymamám tanította meg a Miatyánkot, abban van, hogy ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. A gonosz akkor velünk, bennünk van? Én gonosz vagyok? Anyu mondta már, gonosz vagy. Akkor magamból is kiűzöm a gonosz szellemet? A mesékben ott van a gonosz mostoha, ő nem szellem, ember, nő. És bevallom, nekem jobban tetszik, a hosszú, fekete hajával, mint Hófehérke. A tévében ment Belphegor, a Louvre fantomja. A fantom az szellem, kísértet, ezt már tudom. Nem engedték nézni, osztálytársaim látták, legalábbis ezt mondták. Én is azt mondtam. De ők mesélték is, én meg hallgattam.

Lassan gyülekezünk a Horváti felé vezető úton a helységnévtáblánál. Innen indulunk, át a falun a bényei elágazásnál levő helységnévtábláig. Apu körbe állít bennünket, beáll ő is, és kezdődik a Medvetánc. Fürtös, láncos, táncos, nyalka, / aj de szép a kerek talpa! / Hova vánszorogsz vele?/ Fordulj a szép lány fele! / Brumma, brumma, brummadza. Nem értem, hogyan kerül ide a szép lány. De nem is nekem kell érteni, hanem a gonosz szellemeknek. József Attila verse, apu választotta, el is olvastam, akkor se értettem.

Öcsémet József Attila után nevezték el Attilának, pedig én írok verseket, például a vietnámi háborúról. Regényt is írok, szintén a háborúról, a címe Halál a dzsungelben. De ez nem tartozik ide.

A tánc után elindulunk, át a patak hídján, a kisbolt előtt haladunk el. Ha boltba küldenek, általában a nagyboltba megyek, de néha a kisboltba is. Ide nem szeretek, mert nem önkiszolgáló, mint a nagybolt, és kérni kell. Nehezen mondom ki a szavakat, akkor is dadogva, apuék Miskolcra hordanak logopédushoz. Ott tudok beszélni, de mikor hazajövünk, nem. Elküldenek a boltba két kiló kenyérért, ujjammal mutatom, „kettő”, azt hiszik, két kenyeret kérek. A kiflit nem tudom kimondani, ezért zsemlét veszek, öt deka élesztő helyett hat dekát, csak néznek. Anyuék leszidnak, hogy nem köszönök. Mikor meglátom, ismerős közeledik, magamban mondogatom: jó napot kívánok, kezét csókolom, de mikor találkozunk, nem tudom kimondani. Ha vendégek jönnek, átmegyek a másik szobába, ne kelljen válaszolnom a szokásos hülye felnőttkérdésekre, hány éves vagy?, hogy’ megy a tanulás?, mi leszel, ha nagy leszel? Úgy sejtem, hogy az iskola, amit gyűlölök, okozza a dadogást és hároméves koromban a kórházban a folytonos sírás. Eljövünk az óvoda előtt, ötvenhatban itt verte le Tibi bácsi a vörös csillagot, apu mondta. Egy hét után megszöktem az óvodából, nem volt messze, de át kellett menni az úton. Mikor anyuék megjöttek, ültem a küszöbön. Többet nem vittek óvodába. Az iskola sajnos kötelező.

KÉPALÁ 2020

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a Margó Irodalmi Fesztivállal és a Könyves Magazinnal KÉPALÁ címmel nyílt irodalmi pályázatot hirdetett a 38. Magyar Sajtófotó Kiállításhoz kapcsolódóan. A pályázat szakmai partnere a Petőfi Irodalmi Múzeum volt. A beérkezett pályaműveket itt lehet olvasni.

Tíz felkért szerző rövid prózát írt az exponáláskor lezárt történetekből: Falcsik Mari, Kollár Árpád, Lackfi János, László Noémi, Sajó László, Solymosi Bálint, Szilasi László, Terék Anna, Vörös István, Zalán Tibor.

A római katolikus templomnál állunk meg, itt kereszteltek. Nagy szenzáció volt ez a faluban, 1956-ban egy pedagógusgyereket, ráadásul húsvéti nagymise közben! Apu mesélte, a templomból kivonuló hívek szinte sorfalat álltak. A templom kertjében táncolunk újra. Híres, drága bunda rajtam, / húsz körömmel magam varrtam. / Nyusztból, nyestből, mókusból, / kutyából meg farkasból. / Brumma, brumma, brummadza. Így tévesztjük meg a gonosz szellemeket. Megyünk tovább, balra az alsó tagozatos iskola, ahol a farsangi jelmezbálokat rendezik, két összenyitható tanteremben. Az emelvényen a hercegi pár előtt elvonul Zorro, Hófehérke, Piroska és a farkas, a juhász meg a szamár, Csipkerózsika, margaréta, labdarózsa, de még a kemence és a kémény is, meg a többiek. A jelmezbálokon én Ivanhoe és Rómeó voltam (Erika Júlia). Akkor adta a tévé az Ivanhoe-t, anyu jelmezt készített, ezüst dárdával, pajzzsal, bokrétás sisakkal. Már csak a ló hiányzott. Apu Calypso magnójára felvette a főcímzenét, arra mentem be és a hercegi pár előtt sisakom levéve meghajoltam. Inkább kémény vagy kályha szerettem volna lenni, mert akkor nem látnak és anyu is velem jöhet, mert a kéményt és a kályhát vezetni kell. Ebben a medvebundában jól érzem magam, betakar. Szemben a református templom, szomszédos az iskolával, ahol lakunk. Anyu református, apu katolikus, de nem járnak templomba. Itt, a templomkertben folyatódik a medvetánc. Gyöngyöt őszig válogattam, / fogaimra úgy akadtam. / Kéne ott a derekam, / ahol kilenc gyerek van. / Brumma, brumma, brummadza. Ebből aztán semmit nem értek. Kicsi vagyok még a medvetánchoz, a gonosz szellemek nem ijednek meg tőlem, én félek tőlük, még akkor is, ha nem látom őket, vagy éppen ezért.

Nem kell sokat menni a kastélyig. Az egykori Szirmay-kastélyban van a felső tagozat és itt lakunk, szolgálati lakásban. Itt focizunk, az iskolaudvaron, délelőtt a szünetekben. Ezekért a focikért, a szünetekért járunk iskolába. És délután folytatjuk. Az orvos és anyu betegségem után tiltanak a focitól, kimelegszel és hideg vizet iszol, ezt hallgatom. De a foci jelenti nekem a játékot, a közösséget, a többieket, itt a beszédhibám se zavar. Az udvaron folytatjuk a medvetáncot. Azért járom ilyen lassún, / aki festő, pingálhasson. / A feje a néninek / éppen jó lesz pemszlinek. / Brumma, brumma, brummadza. Már mondanom se kell, ezt végképp nem értem, a gonosz szellemek biztos. Itt van a pihenő, feltoljuk a medvefejet, hogy enni tudjunk. Kapunk fasírtot, rántott csirkét, hozzá kenyeret, uborkát, meleg teát. Itt készítette apu a fényképet, éppen Pistivel beszélgetek, aki osztálytársam és szintén jó tanuló, de nem ezért barátkozom vele. Szerintem jó kép. A pihenő után indulunk a központ, a Szabadság tér felé, ahol már sokan várnak bennünket. Itt van a nagybolt, ahol egy ismerős pénztáros nénitől mindig kapok medvecukrot. Most kellene, a medvének. Itt van a Szikvízüzem, a Cukrászda, a Kisvendéglő, ami igazából kocsma, a buszmegálló, az I. világháborús emlékmű, előtte táncolunk tovább. Kinek kincse van fazékkal, / mér a markosnak marékkal. / Ha nem azzal, körömmel, / a körmösnek örömmel. / Brumma, brumma, brummadza.

Innen sokan követnek bennünket a görög-katolikus templom kertjébe. Előtte itt laktunk, ide születtem, az egykori görög-katolikus iskola tantermeiből kialakított lakásba. Apu a görög tisztelendővel permeteznek, nála préseli a szőlőt, mert szőlőnk is van, ha nem is nagy. Már eléggé fáradt voltam, de táncoltam: Szép a réz kerek virága, / ha kihajt a napvilágra! / Egy kasznárnak öt hete / zsebbe nőtt a két keze. / Brumma, brumma, brummadza. Megkérdeztem aput, mi az a kasznár, gazdatiszt. Az ki? Hogy miért nőtt zsebébe a két keze, nem mertem megkérdezni. 

Következett a végállomás, végre. A bényei elágazásnál van a helységnévtábla. Itt, az országúton ért véget a medvetánc. Állatnak van ingyen kedve, / aki nem ád, az a medve. / Ha megfázik a lába, takaródzzék deszkába. / Brumma, brumma, brummadza. Ezután fáradtan hazamentünk. Apu megdicsért, nem gyakran szokott, ezért örültem annyira.
Elalvás előtt végignéztem a könyveket. Mikor kicsi voltam, anyu felolvasott a Népek meséiből, a Kisgyermekek Nagy Meséskönyvéből és a Farkas-barkasból, vállaji nagymamám csak úgy, mesélt. Holle anyó, Jézus a Gecsemáné-kertben. Hatévesen tudtam az összes Grimm-mesét és a Biblia történeteit, az Ó- és Újszövetségből. És meg voltam győződve, hogy mesék mind. A szekrények tetején az Olcsó Könyvtár sárga, puha fedelű kötetei, például Jókai: Az Aranyember, Flaubert: Bovaryné I–II., Lermontov: Korunk hőse, Zola: Hölgyek öröme, Mikszáth: Szent Péter esernyője. Egy könyvespolcon Az én könyvtáram színes kötetei, például Verne: Grant kapitány gyermekei I–II. piros, Kasszil: Svambránia nagy titka barna, Defoe: Robinson zöld, Lamb: Shakespeare-mesék kék, A legszebb magyar versek szürke, Bek: A volokalamszki országút piros, Becher-Stowe: Tamás bátyja kunyhója fekete. Az Aranykönyvtár kötetei, például Petőfi Összes versei, Gárdonyi: Egri csillagok, Móricz: Légy jó mindhalálig, Úri muri, Jókai: Rab Ráby. A külföldi szerzők A világirodalom remekei sorozatban. Sokat olvasok, indiánkönyveket is, Karl May: Winnetou, Az ezüst tó kincse, A Medveölő fia, Cooper: Nagy indiánkönyv (Vadölő, Az utolsó mohikán, Nyomkereső, Bőrharisnya, A préri). Kiplingtől A dzsungel könyvét, Maugli, Sir Kán, a tigris, Akela, a farkas, Bagira, a fekete párduc, Ká, az óriáskígyó és Balu, a medve. Kiskoromban volt egy barna mackóm, vele aludtam sokáig, már egészen megkopott. Akkor vittem be a kamrába, amikor öcsém kicsúfolt, kisbaba! kismackó! Míg elaludtam, arra gondoltam, nemsokára szilveszter, a tantestület a tornateremben (régen a báró ebédlője) eszik, iszik, táncol, engem anyuék nem visznek, öcsémmel itthon a tévé előtt, megvárjuk az éjfélt és kölyökpezsgővel koccintunk. Aztán a farsangi jelmezbál, előre félek, anyu már mondta, Hamlet leszek, könyv a kezemben, még jó, hogy nem koponya. Vonulhatok nagy komolyan, mindenki bámul. Hiába mondom, kemence vagy kályha szeretnék lenni, ott senki sem lát. Vagy Balu. Majd mondom anyunak, jelmezt se kell csinálnia, itt van a medvejelmez.

Így aludtam el és álmomban Balu voltam, eltűntem a dzsungelben, és soha többé nem jöttem elő. Egy ideig kerestek, aztán a következő szelleműzéskor egy másik kisfiú kapta a jelmezemet, legalább nem irigykedtek. Nekem, rajtam ott volt az igazi medvebunda, ebben el lehet bújni. Itt nem csúfolnak a beszédem miatt, nem is kell beszélni.
Brumma, brumma, brummadza.

A 38. Magyar Sajtófotó Kiállítás 2020. november 15-ig látogatható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Lackfi János: Szuszogok [Képalá]

...
Nagy

Kollár Árpád: Paradicsom [Képalá]

...
Nagy

László Noémi: Kelj fel és járj [Képalá]

KÖNYVES ADVENT
...
Könyves Advent

Ezeket a fantasy és sci-fi könyveket tedd a fa alá karácsonykor 

...
Könyves Advent

A randizás új tudománya, avagy miért a nőkön múlik

...
Könyves Advent

Archetipikus szereplők, modern családi dinamikák és identitáskeresés Tasnádi István Héraklész regényében

Olvass!
...
Beleolvasó

Mi volt a magyar irodalom legbunkóbb beszólása?

Vajon elszavalta-e Petőfi a Nemzeti dalt 1848. március 15-én? Honnan származik az Arany Jánosnak tulajdonított mondás, hogy „gondolta a fene”? A Margó-díjas irodalomtörténész, Milbacher Róbert új könyvének célja népszerűsíteni az irodalomtörténeti szakma megállapításait, legújabb eredményeit egy-egy rejtélyen keresztül. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Kísérjük el Horthy Miklóst Szellő nevű lován a Gellért Szállóhoz!

A Hosszúlépés Budapesten című könyv négy, fotelből és valóságban is lesétálható séta segítségével mutatja be a Fővárost. 

...
Beleolvasó

Gabriel García Márquez Macondójában sosem akar elállni az eső

A világ legszebb vízihullája Gabriel García Márquez novelláiból válogat, történeteiben pedig különcök és átlagemberek végtelenül szomorú, teljesen hihetetlen és nagyon ismerős történeteit követhetjük nyomon.

...
Beleolvasó

Esterházy Miklós mesés történetei kalauzolnak el az Öreghegyen

Mintha Lázár Ervin varázslatos világát idézné Esterházy Miklós történetfüzére: meséi gyerekeknek és olyan felnőtteknek szólnak, akik nem felejtették el teljesen, hogy ők is voltak gyerekek. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Knausgard a tetűről, a magányról és Van Gogh-ról is ír új könyvében

A magyar olvasók idén vehették kezükbe Karl Ove Knausgard nagyszabású Harcom című sorozatának záró darabját, most pedig egy újabb KOK-széria indul, ez az Évszakok. Olvassatok bele az Őszbe!

...
Beleolvasó

Marianne Fillenzt barátja, Karl Popper is arra biztatta, hogy válassza a kutatást

A Tények és tanúk-sorozat új kötetében Marianne Fillenznek, az idegrendszer híres kutatójának memoárját olvashatjuk, valamint baráti levelezését Karl R. Popper filozófussal. Olvass bele!