Összeállításunk második részében (az első részt itt találod) folytatjuk az irodalom szerintünk tíz legjobb alkoholizálós művének felsorolását. Azok a művek következnek, amelyekben az alkohol központi szerepet játszik; a legjobb részegség leírások, részeg jelenetek, italozó szereplők. A lista szigorúan szubjektív, a szerzőpáros személyes kedvenceit tartalmazza. A kommentekben tetszőlegesen bővíthető. Jöjjön hát a legjobb öt!
5. Biblia, Ószövetség – A Teremtés Könyve, 19,30
Azaz a Lótról és leányairól szóló, rövid, frappáns, alkohol általi tőrbe csalás története, incesztussal súlyosbítva. Nem tudom, mennyire volt öreg Lót és a két lánya, de utóbbiak nagyon el lehettek keseredve, hogy az apjukra fanyalodtak. Az első éjjel a nagyobbik lány itatja le Lótot, a második éjjel a fiatalabb – s a szöveg szerint Lót mindkét alkalmat átalussza. A tett eredményes, Lót újfent apa és egyben nagyapa lesz; arról sajnos nincs adat, hogyan reagált a hírre.
4. Lev Tolsztoj: Háború és béke – Első könyv, 6. fejezet
Pierre Bezuhov sem volt mindig az a szelíd, jóságos családapa. Igaz, az alábbi események idején Natasa még hamvas tizenéves volt, korántsem készen a 
feleség- és anyaszerepre. Addig viszont Bezuhovnak is el kellett ütni az időt valahogy. Például Anatol Kuragin haverjánál, akinek ajtaja tárva-nyitva áll bárki előtt, aki szeret mértéktelenül inni. Mire Bezuhov odaér, teljes a káosz, a lakáj suttyomban az aranyifjak által meghagyott borokat hörpinti fel a poharakból, hárman pedig „egy fiatal medvével csintalankodnak”; rángatják szegény mackót, ijesztgetik vele a többieket (elképzelésem szerint maximum a maci lehetett halálra rémülve). A másik csapat az ablaknál tolong, ugyanis valamelyik jómadár azt találja ki, hogy az ablakban ülve nyakal be egy palack rumot (az emeleten). Igen ám, csak ki is kellene nyitni azt az ablakot. Ez végül Pierre-nek sikerül, olyannyira, hogy a kerettel együtt kirántja a falból, majd, amikor úgy döntenek, máshol folytatják az éjszakát, Bezuhov elordítja magát, hogy a Miskát is okvetlenül vinni kell, majd fogja a medvét, felemeli és alaposan megforgatja.
Az ablakot nem sajnálom, a macit annál inkább.
3. Edward Albee: Nem félünk a farkastól
Aki látta a Radnóti Színház 10-15 évvel ezelőtti előadását, pontosan emlékszik Gothár Péter minden finomkodást nélkülöző rendezésére, melyben az Elizabeth Taylor – Richard Burton-féle decens filmadaptációhoz képest a szereplők hányingerkeltően ocsmány hányásfoltos ruhában pendlizik végig a monstre vedelésdarabot (ráadásul már akkor részegek, amikor elkezdődik). Martha és George kamikazeházasságának egyetlen ultrarészeg éjszakába sűrített története nem egy, hanem sok illuminált csúcspontot tartalmaz, személyes kedvencem a George nagy leszámolás-monológja előtti rövid csend, amikor gyorsan mindenki kér még egy nyeletnyit, hogy kellőképp felvértezze magát az utolsó, mindent elsöprő vihar ellen.
2. Hermányi Dienes József: A nagyenyedi síró Heraklitus és hol mosolygó, hol kacagó Demokritus
Micsoda kincsekre lehet bukkanni a magyar barokk irodalom vizsga alapanyagát képező, kétkötetes, apróbb állatok agyonütésére is alkalmas szöveggyűjtemény második kötetében! Az erdélyi református pap anekdotagyűjteményének ezen szemelvényének főszereplői egy erdélyi arisztokrata asztali emberei, név szerint Oláh Ferenc és Csengeri. Gyakorlatilag egy átlagosan kezdődő napjukról olvashatunk; reggel a macskajajos gazdájukat buzdítják a „kutyaharapást annak a szőrivel”-módszerre, ebéd után pedig a szokásos vedelésbe kezdenek, ami késő éjszakáig húzódik. Arra már nincs erejük, hogy elvonszolják magukat az ágyig, a padlón alszanak el, ruhában. Egyikük erős székelési ingerre ébred, de képtelen kijutni a palota ajtaján, ezért az alvó társa nadrágjába ürít, majd visszaalszik. Hamarosan a másik is felébred, és persze szörnyen elszégyelli magát; gyorsan kiöblíti a nadrágot az asztal melletti jeges csöbörben – ő is visszaalszik. Az első ismét felébred, ezúttal azért, mert szomjas; és mi másból inna mohón, mint az előbbi jeges csöbörből?
Reggel persze minden kiderül. Aki másnak vermet ás, ugyebár.
1. Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából
Hajnóczy Péter és Tar Sándor között vergődve végül az előbbi mellett döntöttem: ha „piaregényről” van szó, A halál… megkerülhetetlen, kihagyhatatlan remekmű, amelyből meg sem kísérlek részleteket kiemelni. Az ivás és az írás szétválaszthatatlan összefolyása – fonódása, az alkoholizmus elborzasztó létállapota, a kétségbeesett és eleve kudarcra ítélt leszokás-kísérletek, bizarr és ironikus ember-alkohol játszmák jelentik a mű sava-borsát, melyben az ital határozza meg a létet és a tudatot, Anna helyett az van minden nyakkendőben és elvétett szóban, eltévesztett köszönésben, összetépett levélben – és az egész elbaszott életben, amiről a regény szól. Több mint zseniális.
