Legújabb összeállításunkban összegyűjtöttük az irodalom szerintünk tíz legjobb művét, amelyekben az alkohol központi szerepet játszik, a legjobb részegség leírásokat, részeg jeleneteket, italozó szereplőket. A lista szigorúan szubjektív, a szerzőpáros személyes kedvenceit tartalmazza. A kommentekben tetszőlegesen bővíthető. (Tíztől visszafelé haladunk, a következő rész a legjobbakkal holnap jön.)
10. Erich Maria Remarque: A diadalív árnyékában
Sokat vacilláltam, hogy beválogassam-e a tömegkultúra eme vitatott termékét nívósabb munkák rovására, végül győzött a túlsúly elkerülésére való igény. Remarque a német regény híres lektűrszerzője, háborús traumák könnyed krónikása (bármily furcsán is hangozzék ez a szókapcsolat). A diadalív árnyékában messze nem a legjobb műve, viszont az egyik legnépszerűbb: Párizs lassan beboruló ege alatt több pia fogy, mint a Dallas összes részében együttvéve, ráadásul az áttetszően légies Nő is úgy iszik, mint a kefekötő (persze annyira azért sosem látszik meg rajta). Joan Madou akár hajnalban felriadva is képes pálinkát rendelni szendergő szerelmesétől: biztos vagyok benne, hogy a Calvados fogyasztásának fellendítése miatt érzett hálából az ital készítői naponta miatyánkot rebegtek Erich Maria lelki üdvéért.
9. Vörösmarty Mihály: A vén cigány
A lírai műfajok sem mentesek az alkoholfogyasztás témájától, elég, ha a bordalokra gondolunk. Vörösmarty verse azonban nem a borozgatás derűs oldalát közelíti meg; a lírai én – tetszik, nem tetszik – csaprészegre issza magát, vizionál, összekutyulja a Bibliát a görög mitológiával, de ezt legalább gyönyörűséges metaforákban, hasonlatokban, és – a ritmust tekintve − trocheusokban teszi. Nekem a „vak csillag, ez a nyomoru föld /
Hadd forogjon keserű levében”, szerzőtársamnak a „Mi zokog mint malom a pokolban” a kedvenc részlete.
8. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov-testvérek – Harmadik rész, 8. könyv
Az apa, Fjodor Pavlovics nem veti meg az italt, a legidősebb fiú, Dmitrij méltó örököse ebben. Szeretett Grusenykájához hajtat Mokrojébe, aki végre – úgy tűnik – hajlandó lehorgonyozni Mitya mellett. Ennek örömére „valami esztelen tobzódásba” kezdenek, mámoros kurjongatás, dalolászás, dührohamok, ittasan tántorog az összes vendég, az est refrénje pedig Grusenyka panasza, hogy jaj, de berúgott, forog vele a világ, de azért csak folytassák, igyanak még. Az alkoholmámornak a rendőrök vetnek véget: Dmitrijért jönnek a letartóztatási paranccsal. Soha hatásosabb és keserűbb kijózanodást.
7. J. D. Salinger: Zabhegyező – Huszadik fejezet
Állítólag miatta lőtték le John Lennont, Holden Caulfield azonban nem zavartatja magát. Közel 60 éve töretlen a népszerűsége, kamaszok millióinak jelent biztos mankót az ellenséges felnőttvilággal szemben kanyargó úton. A gimnáziumból kicsapott, New Yorkban kószáló tüskés, ám túlérzékeny Holden többször próbál alkoholhoz jutni a regényben, ami nem mindig sikerül – tudjuk, az USÁ-ban fiatalkorúként ma könnyebb drogot szerezni, mint italt -, végül egy bárban olyannyira sikerül a whisky-szódák mélyére buknia, hogy kínos személyes és telefonbeszélgetések után egyszerűen a vécékagylóba fejel. Ez most viccesebben hangzik, mint az eredeti kontextusban, ahol az epizód után sírógörcsöt kap a szégyentől és a magánytól, és elhatározza, hogy kóborlását felfüggesztve megkeresi a húgát.
6. Arany János: Toldi – Tizedik ének
A Toldit nem szeretik az iskolások. Nehezen békülnek meg nyelvezetével, anakronisztikusnak érzik heroizmusát, a szomorú és elhagyatott Miklóssal pedig végképp nem tudnak mit kezdeni. Egy jelenetet azonban - tapasztalatom szerint - nagyon értékelnek: nagydarab hősünk a bika legyőzése és a cseh vitézzel vívott kardpárbaj közti szusszanásnyi idejében relaxálni tér be egy fogadóba, melynek gigantikus elázás a vége. A jelenet korrektül követi végig a részegség fokozatait, bár a szalonspicc-szakasszal nem sokat vesződik: eufórikus jókedv, mámor némi agresszióval fűszerezve, eszeveszett ugrabugrálás tánc címén, összeakadó lábak, kifáradás, végül mély álomba zuhanás. Na, ezt nem tudom miért, de imádják.
