Milbacher Róbert nyerte az idei Margó-díjat

Milbacher Róbert nyerte az idei Margó-díjat

.konyvesblog. | 2016. október 16. |

14570398_1393303157364942_6579926083750013958_n.jpgFotó: Valuska Gábor

Milbacher Róbert nyerte a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat Szűz Mária jegyese című kötetéért. Budapest Főváros Önkormányzata Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját Morsányi Bernadett vehette át.

 A díjra idén összesen huszonegy kötetet neveztek, a legjobb három közé a szakmai zsűri döntése alapján Milbacher mellett Molnár T. Eszter (Stand up!) és Makai Máté (Koriolán dala) került A Magvetőnél megjelent győztes könyv egy meg nem nevezett magyar falu történeteit gyűjtötte össze: feljegyzések tanúsítanak mindent, amit szereplője látott vagy hallott a környéken.

<<Azoknak, akiket illet, csak nem tudják elmondani>>. Ez a könyv első mondata. Ez a könyv egyik legfontosabb mondata is egyúttal. A másokért való beszéd szolgálatába állított nyelv a kötet etikai alapállása, s erről az elköteleződésről, az irodalom felelősségéről sokat beszélhetnénk még. A Szűz Mária jegyese ugyanakkor nem idealizál és miszticizál. A hol abszurd, hol humoros formában megjelenő emberi életek mélyén tragikus történetek, elhallgatások, a tabuk töréspontjai rajzolódnak k

- emelte ki a legjobb elsőkötetről a zsűri tagja, Gaborják Ádám.

A díjazott pénzjutalomban, a fesztivál partnereitől pedig szakmai támogatásban részesül: a Bookline a nyertes számára kiemelt kereskedelmi és médiatámogatást nyújt, a Balassi Intézet próbafordítást készíttet és azt külföldi könyvfesztiválokra juttatja el, az Aegon-díjazott pedig mentorálja a szerzőt.

A Margó-díjról döntő zsűri tagjai idén: Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke, Gács Anna, a Szépírók Társasága elnöke, Kollár Árpád, a Fiatal Írók Szövetsége elnöke, Szabó Zsuzsa a Balassi Intézet és a Publishing Hungary képviseletében, valamint Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál főszervezője.

Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese

Magvető, 2016, 272 oldal, 2990 HUF

 

A Margó-díj mellett a Főváros támogatásában és a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. együttműködő támogatásában a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját is odaítélték, egy olyan 35 év alatti elsőkötetes írónak, aki egyéni látásmódjával, friss, izgalmas könyvével érdemelte ki az elismerést. A díjat Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes asszonytól idén Morsányi Bernadett vehette át. A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek című könyv egy egyedülálló bölcsész anya korántsem unalmas életét mutatja be, és a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg.

Budapest Főváros Önkormányzata szívesen áll második éve a Margó mellé és örömmel látja, hogy az esemény képes mindig újat mutatni. Az együttműködés során tavaly, a nyári Margó Fesztivál kiegészült az őszi rendezvénnyel is, idén pedig, folytatva a hagyományt, már nemcsak irodalmi fesztiválrol beszélhetünk, hanem könyvvásárról is

mondta beszédében Szalay-Bobrovniczky Alexandra. A pénzjutalom mellett Budapest élménycsomaggal is járó különdíjat a Főváros olyan fiatalok támogatására hívta életre, akik kreatív gondolkodásukkal és egyedi hangvételükkel hiánypótlóak Budapest kulturális életében.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

...
Zöld

Az írók jóval a tudósok előtt ráéreztek az agy működésére – interjú a világhírű agykutatóval

Dr. Scott A. Small Alzheimer-kutató érdekfeszítően írt arról, miért tesz jót nekünk az egészséges felejtés. Szóba került Salman Rushdie elmepalotája, a kreativitás és a MI, az alvás és a társadalmi felejtés szerepe, illetve a pszichopaták és a csimpánzok is. Interjú.