Hogyan lehet túlélni, gyászolni, elmagyarázni egy négyéves kislánynak, hogy az apukája nem jön többé haza? Ezeket a kérdéseket feszegeti a Magasságok és mélységek, Pál Emőke és Trill Zsolt főszereplésével. A film ott kezdődik, amikor Erőss Zsolt 2013-ban útnak indult, hogy meghódítsa a Himalája harmadik legmagasabb hegycsúcsát, a Kancsendzöngát, azonban a hegymászó eltűnt, miután elérte a hegycsúcsot, és nem tért vissza a 4. táborba. (Erőss Zsolttal 2012-ben készítettünk interjút, Földes András A Himalájánál magasabbra című könyve kapcsán, akkor a hegymászó mesélt a felelősségvállalásról, a halál elfogadásáról, és arról, hogy mindez hogyan hat a házasságára.) A sikertelen mentőexpedíció után Sterczer Hilda elsőként merte kimondani, amit senki nem mert, hogy Erőss Zsolt meghalt. A hegymászó özvegyét ezután sokan azzal támadták, hogy szívtelen, aki nem mutatja ki az érzéseit, a média pedig árgus szemekkel figyelte, hogy mikor törik meg, és ejt végre egy könnycseppet. A film éppen ennek a keménységnek a másik oldalát mutatja be. Sterczer Hilda valóban elképesztő tartással nézett szembe a férje halálával, nap mint nap óvodába vitte a négyéves kislányukat, és dolgozott. Korábban hiába volt tisztában vele, hogy bármikor elveszítheti a férjét, és noha tényleg úgy tűnt, hogy rendíthetetlen sziklaként tartja magát, a felszín alatt mégis megtört. Csoma Sándor filmje arra próbálja rávezetni a nézőt, hogy
a gyász feldolgozása éppen annyira intim, mint egy párkapcsolat.
Mindenkinek megvan - vagy éppen nincs meg - a saját módszere, a környezetnek pedig ezt minden esetben tiszteletben kell tartania.
A film vetítése után kezdetét vette a beszélgetés, amit Nyáry Krisztián azzal indított, hogy elmesélte a személyes kapcsolódását a filmhez. Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsorában találkozott először Sterczer Hildával, és a beszélgetés során sok közös pontot fedeztek fel egymás életében, bár Nyáry Krisztián szerint nagy különbség van aközött, hogy nőként vagy férfiként marad egyedül az ember a gyász feldolgozásában. Nyáry Krisztián elmesélte, hogy amikor elveszítette a feleségét, olyan női feladatok zuhantak a nyakába, amiket korábban sosem csinált, ilyenkor pedig fontos a család és a barátok segítsége. Megjegyezte, hogy a film ebben a tekintetben is hiteles, mert a környezetnek hagynia kell, hogy mindenki a saját tempójában élje meg a veszteséget. Nyáry Krisztián szerint a gyászt megnehezíti, ha nem lehet rá felkészülni. Felidézte, hogy amikor a felesége rákos lett, a családnak volt ideje valamelyest elfogadni a helyzetet, míg Sterczer Hildának erre nem volt lehetősége. Az író szerint az még tovább nehezítette Sterczer Hilda életét, hogy Erőss Zsolt ismert volt, így neki nemcsak magával, de a sajtóval is szembe kellett néznie.
Sümeghy Claudia, a film producere Kadarkai Endrét arról kérdezte, hogy a médiának mennyire kell empatikusnak lennie, mire a szerkesztő-riporter egyértelműen kijelentette, hogy a sajtónak minden esetben hitelesnek és objektívnek kellene maradnia. Vámos Miklóstól idézve azt mondta: “Aki gyászol, annak mindig igaza van”. Az újságírónak az embert kell középpontba állítania, és a média egyetlen riport kedvéért sem lehet hatásvadász: “Lehet, hogy lesz egy jó riport, de az az ember ott marad egyedül a fájdalmával”.
Erre reflektálva Csoma Sándor azt mondta, hogy
a film lényege a mindennapi hősök bemutatása, valamint az, hogy a néző Sterczer Hilda fájdalma mögé lásson.
A rendező egyetértett Nyáry Krisztiánnal abban, hogy nincs jó vagy rossz gyászfeldolgozás, majd szó esett a film egyik legdrámaibb jelenetéről is, amikor Erőss Zsolt halála után Sterczer Hildát elhívták egy tévéműsorba, ahol az önmagát rendkívül empatikusnak beállító riporter mindent elkövetett azért, hogy az asszony élő adásban végre elsírja magát. A műsorvezetőt Fenyő Iván alakítja, és felolvastatja Sterczer Hildával Erőss Zsolt utolsó levelét, ezután pedig felelősségre vonja, hogy miért nem akadályozta meg az expedíciót. Csoma Sándor szerint a bulvár minden empátia nélkül csupán drámázni akart. Sterczer Hilda A Hópárduc felesége című kötetben úgy fogalmazott, hogy “A média nem akar mást csak vért és könnyeket. Mivel Zsolt holtteste nincs meg, emiatt nincs vér, a könnyeket pedig tőlem várták”.
Azután szóba került az írás és a gyász kapcsolata, Nyáry Krisztián pedig elmesélte, hogy a felesége halála után az írás sokat segített a fájdalom feldolgozásában, mert rendszert vitt az életébe. Az író szerint ilyenkor nagyon fontos, hogy legyen valami állandó, egy biztos pont, hiszen ha valaki elveszíti a szerettét, azzal pont az addig biztosnak vélt bástya tűnik el az ember életéből. Nyáry Krisztián arra is felhívta a figyelmet, hogy nincs nyelvi készletünk a halálra. “Nem tudjuk lefordítani az érzéseinket, emiatt pedig a környezetünk sem tudja, hogyan viszonyuljon hozzánk. De meg lehet tanulni, hogy ilyenkor mit kell mondani, a művészetnek éppen ez a feladata”. Nyáry Krisztián szerint azért is fontos a szépirodalom, mert segít felkészülni az elmúlásra, és feldolgozni a halált. “Mások érzelmi emlékei segítenek rajtunk. Az irodalom hatvan százaléka ezért szól a szerelemről vagy a halálról. Ezek az érzelmi képek beépülnek a tudatunkba, és ha hasonló helyzetbe kerülünk, tudat alatt előhívjuk őket. Ezért érdemes a halálról olvasni”. Kadarkai Endre ennek kapcsán két könyvet is ajánlott, Philip Roth Akárki című regényét, illetve Nagy Bandó András Sosemvolt Toscana című történetét.
Csoma Sándor elmesélte, hogy a forgatás előtt nem volt tapasztalata a gyász feldolgozásában, emiatt félt, hogy nem tud elég közel kerül a történethez, és beleélni magát a szereplők helyzetébe. A munka során azokból az emlékekből táplálkozott, amikor az édesanyja rákos volt. A rendező nap mint nap látta őt leépülni, ez volt az a pont, amikor a veszteség élménye elkezdte foglalkoztatni. Csoma Sándor mesélt róla, hogyan dolgoztak Erőss Zsolt feleségével, aki az egész forgatáson aktívan részt vett, sőt még a pszichológusával is összekötte a rendezőt a hitelesség érdekében. Csoma Sándor és Sterczer Hilda első találkozása egészen sorsszerű volt, a rendező egy szupermarketben szólította le a hegymászó feleségét. Csoma Sándor éppen tojásért ment a boltba, amikor egyszer csak elment mellette Sterczer Hilda. Ekkorra már megfogalmazódott benne a gondolat, hogy a következő filmjét Erőss Zsolt életéről szeretné forgatni, elolvasta az interjúkötetet és már tervben volt, hogy felkeresse Sterczer Hildát. “Gondolkoztam, hogy ismeretlenül megszólítsam-e, aztán úgy döntöttem, hogy igen, mert hülyének éreztem volna magam, ha nem élek a lehetőséggel”. Kiderült, hogy Sterczer Hildát korábban már több filmes stáb is megkereste, de azok a forgatókönyvek mind Erőss Zsolt utolsó néhány óráját állították fókuszba, de Sterczer Hildának ez a megközelítés nem tetszett, mivel a mai napig nem tudjuk pontosan, hogy mi történt Erőss Zsolttal, így csak találgatások alapján készülhetett volna a film. Csoma Sándor azonban már az első perctől kezdve az ő perspektívájára volt kíváncsi.
Sterczer Hilda a forgatás alatt sokat segített a stábnak, a saját ruháikat is kölcsönadta, a hegymászós jelenetekben ezeket a hegymászó felszereléseket viselik a szereplők.
Nyáry Krisztián végül megjegyezte, hogy a film pontosan azt a vékony mezsgyét mutatja meg, hogy hol van a felelősség és az ítélkezés határa. A néző feladata, hogy önmagában, otthon formáljon véleményt, és elgondolkozzon rajta, hogy Erőss Zsoltnak mekkora felelőssége volt abban, hogy apaként, férjként, műlábbal elinduljon a Himalájára, az pedig Sterczer Hilda egyéni döntése, hogy ennek a következményeivel hogyan birkózott meg, miközben egy stabil hátországot kellett biztosítania.
