A most megjelent könyved olyan, mint egy memoár, egy visszaemlékezés egészen kisgyermekkorodtól napjainkig. Miért éppen most írtad meg ezt a könyvet? Volt olyan fordulópont az életedben vagy akár a világban, amiért úgy gondoltad, eljött az ideje egy ilyen visszatekintésnek?
Már régóta gondolkodtam azon, hogy kellene csinálni egy olyan könyvet, amiben egyben vannak az én különféle dolgaim. Hogy ne úgy tűnjön, hogy ez két vagy három embernek a különálló életútja: az egyik a Besenyő Pista bácsi, a másik a KFT-zenész, a harmadik a buddhista tanító. A könyv célja az is volt, hogy lehessen látni, hogy
ez a három különböző dolog valójában egy.
Amikor hatvanéves voltam, akkor a Laár hatvan című műsorban próbáltam megmutatni, hogy ez összekapcsolódik. A könyv apropóját pedig az adta, hogy otthon maradtunk a Covid miatt, hirtelen eltűntek a fellépések. És ebben a nagy, vaksüket csöndben mondta a feleségem, hogy csináljunk valamit, rakjunk össze egy önéletrajzi könyvet. Ő kérdezett, felvette a beszélgetéseket, amelyekből összeállt egy ív egyéves koromtól mostanáig. Azután a hangfelvételről leírta a szöveget, az volt a vázlat. Én pedig átírtam az egészet, mert az élő szó egészen más, nem felelt meg az irodalmi követelményeknek, így mindent átfogalmaztam, és beillesztettem, ami közben még eszembe jutott.
Annak a rengeteg mindennek a megélése, ami te vagy, ami benned egyesül, feltehetően nagy energiákat igényel. Hogyan tudsz feltöltődni, esetleg félrevonulni ettől a nagy lármától? Fel tudod-e függeszteni az állandó tevékenykedést?
Az a különös helyzet alakult ki, hogy én fordított életet élek, éjszaka vagyok aktív. Délután kettő körül kelek és reggel hat táján fekszem le aludni. Ez olyasmi, mint egy elvonulás. Alszik a család, én pedig azt csinálom, amit szeretnék, így tudok szellemi és lelki gyakorlatokkal foglalkozni, a belső energiáimat kézben tartani. Kívülről csak a zavarodottság jön a világból, az ember azonban hatalmat kapott, hogy a saját energiáit rendezze, élnie kell vele.
A sok szerep közül, amiben benne vagy, melyik áll hozzád a legközelebb? A kötetet olvasva úgy tűnik, hogy legerősebben, leghosszabban a zenei pályád alakulását bontod ki. Zenésznek gondolod magad leginkább?
Igen, ezt már rám sütötte nemrég egy újságíró, hogy elsősorban, mindenekelőtt zenész lennék. Én nem mérlegeltem ezt ilyen formában, de igen,
a zene a leghosszabban kitartó dolog az életemben,
a zene az, ami soha nincs félretéve, minden egyes nap ott van. A felségemmel és a fiammal is minden nap énekelünk például.
A Laáramlás bevezetőjében beszélsz arról, hogy az 1981-es Táncdalfesztiválon a KFT külön érkező tagjait együtt visszaültetik a trolira és úgy vesznek fel benneteket, mintha együtt érkeztetek volna. Ezzel kapcsolatban állapítod meg, hogy a médiában a látszat és a valóság között nagy szakadék tátong. Csak a médiában van ez így?
Egy teljes illúzióvilágban élünk, ez univerzális dolog, a dolgoknak nincs valóságos önmagaságuk, a tapasztalásban jelennek meg, de a tapasztalás mögött nincs semmi valóságos. Az egész világ fogalmakból, gondolatokból és elképzelésekből épül, és ezt néha még manipulálják is. Évtizedek óta figyelem, hogy egy fotós, mikor fényképez, biztos eltesz valamit az útból, valamit mindig kiigazít. A média tele van ilyen látványtrükkökkel, és én ezt nem tudtam korábban. Például Kern Andrással volt egy film, a Hanyatt-homlok, és mi is a KFT-vel ott forgattunk. Kern az egyik jelenet végén kiment egy szobából, és csak három nappal később forgatták azt, amikor kilép. És én akkor döbbentem rá, hogy mesterségesen kialakított képek alapján áll össze egy film, semmiféle realitás nincs benne. Ez egy folyamatosan fenntartott illúzióvilág. A valóság eleve illúzió, a média meg rátesz egy lapáttal.
Azt írod, hogy a sokféle tevékenységed végül is mind egy irányba mutat, mégpedig a szabadság irányába. Ez egy sokat használt és elkoptatott, mégis fontos fogalom. Te egészen pontosan mit értesz rajta?
Én a belső szabadságot értem alatta, hogy nem engedem, hogy bénítóan hassanak rám a körülmények. Az emberben van egy óriási energiatartalék, és az a szabadság, amikor ezeket az életformáló erőit birtokba tudja venni. Például nekem nem kötelező megsértődnöm azon, hogy valaki azt mondja rám, egy hülye barom vagyok. Az, hogy mit mond, az az ő része, nekem nem kell behódolnom annak a mondatnak.
Na, ez a szabadság.
Pont ezért nem vagyok hajlandó gyűlölködni sem, és azon dolgozom, hogy az én környezetemben ne legyen gyűlölködés. Ez is egy szabadságelem, hogy szabadon élhetek egy gyűlöletmentes világban. Ennek az a feltétele, hogy nem orbánozok, nem gyurcsányozok, nem brüsszelezek, nem putyinozok. Nem pöccenek be azon, hogy mit ír az újság ezekről. Mi dolgom nekem ezzel? Nemcsak politikai, hanem semmiféle gyűlölködésben nem vagyok benne, sem a cigányozásban, sem a zsidózásban, sem az oroszozásban vagy az ukránozásban.
A politikához kapcsolódva: leírod a könyvben, hogy a KFT kezdeti sikereinek idején megpróbáltak beszervezni, de nem álltál kötélnek. Mindig tudatosan távol tartottad magad a politikától. Nehéz volt ez, és nehéz-e most?
Nem olyan nehéz kikerülni, ha az ember világosan a saját álláspontját képviseli. Én középen vagyok. Van jobb- és balkezem, én azt várom el, hogy fogják fel, hogy van jobb- és balkéz, a jobboldal mást néz, viszi a koncepciót, a baloldal meg figyel arra, hogy a tömegre hogyan hat, ezt össze kell tudni egyeztetni, de nem ezt csinálják, hanem kinyírni akarják egymást. Meg van tébolyodva az emberiség. A két oldalnak nem ellenségeknek kellene lenniük, hanem összehangoltan működniük, én sem tépem le a bal kezemmel a jobbat vagy fordítva.
Ha már ellentétek - Galla Miklóssal milyen a viszonyotok? Beszéltek?
Jól tettem, hogy odaadtam neki a Karinthy-gyűrűt, mert örül neki, időről időre beszélünk, és írt is nekem, hogy milyen jó, hogy nála van a gyűrű. Ő ezt hordja, meg van oldva a probléma, normális viszonyban vagyunk.
A Karinthy-gyűrű történetét is elmeséled a könyvben és kiemeled, hogy Karinthy, az író, milyen fontos figura számodra. Karinthy mellett kik hatottak rád, kik inspiráltak?
Én nagyon szeretem a jól megformált verseket, jó érzés, ha egy vers ritmikus és prozódia szempontjából is rendben van, rímel és jól meg van csinálva. Ilyen például Petőfi vagy ilyen Arany János. Őket olvasom, a gyereknek is a kezébe adom. Ott van még Weöres Sanyi bácsi vagy Tamkó Sirató Károly. És akkor hozzáteszem, hogy ha meg akarok rendülni, akkor József Attilát olvasom, mert az szíven üt. „A semmi ágán ül szívem/kis teste hangtalan vacog/köréje gyűlnek szeliden/s nézik, nézik a csillagok.” Ez egy akkora kép, hogy beleborsódzik az ember háta. És Ady is tetszik, de Ady Endrét inkább humorral nézem, mert érzek benne egy szándékolt modorosságot, amin már röhögök. Adyban van egy póz, József Attila sokkal direktebb, póz nélküli, természetesen okos figura volt. Weöres megírta A teljesség felé című művét, melyben a legmélyebb bölcsességekről ír, mély filozófiai kútból merít, miközben játékos, póztalan marad. És végig lehet menni a költőkön, például szerintem Babits is pozőr a nagy, összeráncolt szemöldökű kőcsipkebuborékaival. Karinthy pedig azért zseni, mert rálátott ezekre és mindenkinek a bőrébe bele is tudott bújni.
József Attilához és a megrendüléshez visszatérve, a könyvben nemcsak vidám dolgok sorakoznak, írsz többek között arról, hogy bábeli zűrzavar van a világban, hogy az értékek devalválódásának korát éljük. És bár a családról nem mesélsz, közismert, hogy négy fiú édesapja vagy. Milyen értékeket tudsz átadni nekik ebben a zűrzavaros világban?
Ebben a világban nem lehet egy biztos fészket berendezni, a külső körülményekben nem lesz biztonság, ezért
a belső biztonságot kell megtalálni.
Az emberben van egy kincsesház, a belső teljesség felé haladva a külső körülményektől függetlenül is képes egy diadalmas életutat bejárni. Ezt kell megmutatni a gyereknek, hogy az igazi értékek ilyenek. Amikor együtt énekelünk, az nagyobb örömöt okoz, mint az, hogy kap pénzt vagy valamit. Azt is látniuk kell, hogy az életnek van értelme, az életben magában van az értelem, nem az életen kívül kell keresni. Minden pöttyében a világnak ott van az értelem.
Akkor az anyagi világ egyáltalán nem fontos?
De, persze. Fontos az anyagi biztonság is, én ezt nem utasítom el, csak a cél ne ebben legyen. A megelégedettség élménye a legfontosabb. Én például a saját autómmal ilyen elég állapotban vagyok. Ez egy ötszázezer forintot érő autó, de mindenhová elvisz, van ablaktörlője, be lehet fűteni, mindent tud, amit egy autónak kell, és nekem ez elég. Nincs az a gondolatom, hogy négymillióért vegyek új autót. Az emberek sokasága vesz négymillióért autót, de azért nagyon sokat kell dolgozni és szűkölködni is. Ráadásul ennek sosincs vége, mert a szomszédnak meg nyolcmilliós van, akkor lehet arra vágyni. Én ebből kimaradok.
Ez is a Hülyeségek Világának része? Amiről írsz, hogy a Hülyeségek Világából ki kell szakadni?
Igen, a divat is ilyen például. Húszévesen engem is érdekelt, hogy mit veszek fel, hogy divatosan nézzek ki. Közben 47 éven át figyeltem a divatot, és rájöttem, hogy teljesen önkényes, kiagyalt, hogy mikor mi a divatos. Trapéznadrág, csőnadrág, pufinadrág, bugyornadrág, mindig más. Ennyi idő alatt rájöttem, hogy ez egyszerűen nem számít, nem kell vele foglalkozni.
