Az Őszi Margón első napján bemutatták Kornis Mihály Minden ember című kötetét, a szerzőt Forgách András dramaturg, író és Péczely Dóra, a Prae Kiadó szerkesztője kérdezte. A történelmi családregény a szerző 1949-es születésétől nagyjából 11 éves koráig meséli el a saját és családja történetét, középpontban az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésével, következményeivel és emlékével. De emellett egy korszak lenyomata és egy fiú felnövéstörténete is.
Kornis ezzel tér vissza több mint 10 év után: legutóbbi könyve, az Egy kisfiúban élek – válogatott írások 2015-ben jelent meg. Akkor interjút készítettünk a szerzővel: ebben arról mesélt, hogy akkor él igazán, ha írhat. Most ott veszi fel a fonalat, ahol akkor félbeszakadt: a bemutatón szó esett a gyerekkor fontosságáról, a tökéletes szövegről, a hang és felolvasás fontosságáról, illetve az igazi ihletről.
Minden ember-i könyv?
A beszélgetés eleje egyből a kötet címére terelődött, Forgách ugyanis arra volt kiváncsi, hogy mit jelölt az „i könyv” alcím. Kornis pedig azonnal be is vezetett minket a két cím dilemmájába, ugyanis számára már az elejétől adott volt, hogy a kötetét „i könyv” címen akarja majd kiadni, viszont a környezetében többen is jelezték, hogy ez talán nem a legjobb megoldás. Többek között Péczely Dóra is azon az állásponton volt, hogy egy ilyen címet nehéz marketingelni. Pedig Kornis számára az „i” egyfajta univerzális jelző:
Írás, irgalom, iszony, ital, imádat… napestig tudnám sorolni az i-betűvel kezdődő szavakat”
– fejtette ki a szerző.
Végül a szerkesztés alatt Péczely ajánlatára merült fel a „Minden ember” megnevezés, ami szinte azonnal megtetszett Kornisnak. Meglátásában az egész a hangsúlytól függ, ugyanis lehet úgy mondani ezt a címet, hogy egy minden emberre általános kijelentésként hangozzon, illetve úgy is, hogy egy hiányos mondatként érzékeljük, mintha még kellene valami az ember után. A csend ugyanis magáért beszél.
„Nem vagyok egyedül”
Forgách már a beszélgetés elején is úgy vezette fel Kornist, hogy valójában nem kell bemutatni, hiszen a terjedelmes és régóta tartó életmű magáért beszél. Alkotásaiban számos fontos elem és hatás megtalálható Kafkától kezdve a zsidó miszticizmuson át egészen a Bibliáig. De Kornis fontosságát nemcsak abban látja, hogy régóta alkot, hanem hogy meglátásában szinte teljesen egyedi a hangja:
Egyedülálló a magyar irodalomban a szinguláris nyelvével”
– fejtette ki Forgách, utalva ezzel arra, hogy Kornis kidolgozott nyelvezete már régóta az életmű sajátja.
Kornis elfogadta a bókot, de szerinte teljesen váratlan volt, hogy elkezdett írni. Úgy érzi, hogy valamikor elindult benne egy belső hang, amit azán elkezdett követni, és ebből lettek a kötetek. Egyik érdekes példája erre egy anekdota volt, miszerint 13 évesen olvasta először Franz Kafka Az átváltozás című regényét az apja szobájában, amikor azt érezte, hogy valaki más is van a lakásban, de idővel rájött, hogy csak Kafkát érezte meg.
Olyan elementáris hatással volt rám, hogy egyszercsak különös érzésem támadt. Azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül”
– mondta a szerző.
A szó többet mond minden írásnál
Forgách egy érdekes háttérinformációt osztott meg a kötet keletkezéséről, ugyanis a Minden ember szövegei még 2016-ban kezdtek íródni, ezek többek között a Litera oldalán és a Műút folyóiratban is megjelentek. A dramaturg úgy emlékezett vissza, hogy Kornisnak akkor az volt a célja, hogy mindenki szabadon hozzáférhessen, és még a keletkezés közben legyenek tanúi a kötetnek.
A szerzőben az évek során ez a gondolat sokat változott, és utólag mégis úgy látja, hogy a könyv formátum a jó megoldás. Viszont az írott változat mellé hangoskönyv is készült, maga a szerző olvassa fel a szöveget; lényegében ez jelenti a teljes, igazi művet. Ez pedig egybevág Kornis írói filozófiájával is, amely a szóbeliséget többre tartja az írásnál, szerinte ez olyan, mint a bibliai teremtés, ahol egy kimondott szóból jön létre aztán a világ:
„Én az audio változatot tartom a könyv elsőszámú formájának. Mélyen hiszek a személyesség, a hangzó szó, és a »neked mondom« elveiben.”
A hang és a beszéd Kornis alkotói folyamatának alapját képezik, ahol mindig a beszéd kerül előre az írás helyett. A szerző ennek hátterét is kifejtette a bemutatón, miszerint a hang egy belső éneknek felel meg, amire aztán az író csak hallgatni tud, de az írást sosem pótolhatja. A beszédben ugyanis ott van a történet, az elbeszélés magja, ami sokkal nagyobb történettel rendelkezik, mint az írás.
Én beszélve írok. Nálam úgy születik egy mondat, hogy kimondom”
– mondta Kornis.
Ezért is született meg a hangoskönyv, mert az egy fokkal közelebb hozza a befogadót a teremtés állapotához. Ennek kapcsán pedig azt is megtudtuk, hogy a szöveg eredetileg 1400 oldalas volt, amit aztán felére csökkentettek Péczelyvel a szerkesztés alatt.
„Csak a katasztrófák az anyag”
A beszélgetés másik nagy témája a gyerekkor és annak megírása volt. A szerzőt elmondása szerint mindig is a kezdet, a születés és a gyerekkor érdekelte, mivel ott elemi erejű hatások érik az embert, és még sok évvel később, akár 70 évesen is élénken tud olyan eseményekre emlékezni, amik gyerekkorában történtek. Kornisnak a lét kezdete, az élet elindulása az egyik legfontosabb kérdés, és úgy látja, hogy az egész életműve erre a pontra irányul. A könyvében így igyekezett teljes mértékben kidolgozni a gyerekkorát:
Megpróbáltam arra az időszakra emlékezni, amikor még szárnyaim voltak”
Ehhez hozzátartozik, hogy Kornisnak, akárcsak Nádas Péternek a Világló részletek című önéletrajzi regényénél, meg kellett húznia a határt a gyerekkorában. Azért választotta a 11 éves kort zárásul, mivel utána „kezdődtek el a sikerek”, vagyis jó tanuló lett. Viszont azt a pontot előtte rengeteg trauma és kérdés határozta meg, mint például a háború utáni évek vagy ’56.
Ezt Forgách egy frappáns mondatban össze is foglalta: „Tudjuk, hogy csak a katasztrófák az anyag.”
A beszélgetés legvégén még az emlékezés nehézségeiről esett szó, amit a szerző egy igen összetett problémának lát. Bár sok dologra élénken emlékszik, tisztában van vele, hogy a memória működése szerint sok mindent utólag felülír és áthangol, illetve még ott vannak azok a történetek is, amiket nem élt meg, csak a családi legendáriumból szedett elő. De igyekezett minél jobban visszatérni a gyerekkorába, hogy a lehető legőszintébben adja át azt:
Az álom és az ébrenlét határán született ez a szöveg”
– zárta le Kornis.
Fotók: Fekete-Hinsenkamp Celesztina
