Már Budapesten említetted, hogy sokat utazol és számos könyves rendezvényre hívnak, de mi a benyomásod: az egyes országokban nagyon másként reagálnak a könyvre? Inkább egyedülálló vagy egyetemes történetként olvassák? És milyen emlékezetes reakciókra emlékszel Budapestről?
Budapesten el voltam ragadtatva és nagy örömmel töltött el, hogy mennyien szeretik a Nemes Krisztina fordításában megjelent könyvemet. Nagyon izgatott lettem akkor is, amikor meghallottam, hogy a Könyves Magazinnál az Énekelek, s táncot jár a hegy lett 2021 legjobb könyve. Amúgy az a benyomásom, hogy az olvasók – a világ bármely pontján – egyetemes történetként olvassák a könyvemet, tudnak csatlakozni hozzá, azonosulni vele. Habár a könyvet már több mint huszonnégy nyelvre lefordították, még nem feltétlenül jelent meg ezekben az országokban. Arra számítok, hogy a következő hetekben és hónapokban mind több visszajelzést kapok majd a világ számos pontjáról, és érdekes lesz látni, milyen különbségek adódnak abból, ahogy a regényt más-más országokban olvassák.
Milyen szorosan tudsz együttműködni a fordítóiddal? És ezek az együttműködések, mit gondolsz, mennyiben hatnak ki a saját munkádra, a saját írásaidra?
Törekszem rá, hogy szorosan együttműködjem velük, nagyon-nagyon fontosnak tartom a műfordítók munkáját, hiszen lehetővé teszik, hogy olyan nyelveken olvassunk könyveket, amely nyelveken máskülönben nem beszélünk. Szóval, én igazán nagyra értékelem a műfordítók munkáját, és ha lehetőség adódik rá, igyekszem hosszan elbeszélgetni velük a könyvről, próbálom megválaszolni valamennyi kérdésüket. Az a benyomásom, hogy minden, ami íróként körülvesz, gazdagít, segít abban, hogy jobb szerzővé válj, felnyitja a szemed, lehetőségekkel, ötletekkel lát el. Szóval, igen, egészen biztos, hogy a fordítókkal folytatott beszélgetéseim kihatnak és befolyásolják az írásomat.
Az idő a regény egyik kulcseleme, az egyik narrátor meg is jegyzi, hogy „Itt fönn az idő is másképp múlik”, ami – a regénybeli cselekményen túl – egyúttal szép metaforája is lehetne az olvasásnak, az írásnak vagy bármilyen alkotó tevékenységnek. De mi a te viszonyod az idővel? Íróként mennyire figyeled tudatosan az idő múlását, mennyire küzdesz vele?
A könyvben nagyon izgatott az idő koncepciója, az arról való gondolkodás. Hogy mennyiben más az idő, attól függően, hogy ki vagy, mi vagy, és éppen hol tartasz az életedben. Szóval, nagyon érdekel az idő. Ami a saját viszonyomat illeti, igyekszem megtanulni, hogy jelen legyek. Azt látom, hogy a kisgyerekek azok, akik nagyon jelen tudnak lenni az adott pillanatban, nagyon tudatában vannak a jelennek, mi, felnőttek pedig az emlékeink révén szeretünk visszarévedni a múltba, valamint gondolatban a jövőt firtatjuk. Szóval igyekszem a jelenre fókuszálni, abban maradni, amikor írás közben az emlékekhez nyúlok, de az is igaz, hogy sokszor az az érzésem van, hogy repül az idő. Örökké vágyom arra, hogy több időm legyen írni és olvasni.
Író vagy, költő, egyben vizuális művész is – jelenleg melyik művészi forma vagy ág izgat a leginkább?
Nagyon érdekel a kortárs művészet, de bármely művészet nagyon foglalkoztat, egészen addig, amíg elgondolkodtat, vagy különböző elképzelések révén reflektálásra késztet. Nagyon érdekel a film, ahogy az a fajta művészet is, ami a különböző formátumokat vegyíti, például amikor egy kortárs művész ír vagy filmet forgat. Ám ha egy műalkotás elgondolkodtat, akkor bármennyi időt képes vagyok eltölteni azzal, hogy megértsem, hogy kapcsolódni tudjak hozzá.
Mit árulhatsz el a jövőbeni irodalmi terveidről, min dolgozol jelenleg?
Most egy alkotóházban tartózkodom, néhány hónapot ugyanis a tengernél töltök, egy Empordà nevű helyen: előttem a tenger, a hátam mögött pedig a Pireneusok. Itt most teljes erőbedobással írok, és a lehető legtöbb időt töltöm a következő regényem írásával.
