Hisz a varázslatban?
Vicces, hogy ezt kérdezi először. Szerintem ahhoz jó pár órára lenne szükségünk, hogy rendesen meg tudjuk ezt beszélni, és valószínűleg azzal kellene kezdenünk, hogy meghatározzuk, mit értünk varázslat alatt. Mivel ezt most nem tudjuk megtenni, elmondom, én miben hiszek. Ez pedig az, hogy mi, emberek nem értünk és nem érthetünk meg mindent körülöttünk. Nem értjük, ami most történik, hogy mi történt a múltban, vagy hogy mi fog történni a jövőben.
Hogyan választotta a nézőpontkaraktereit?
Az egyik első ötlet, ami eszembe jutott, mikor erről a regényről gondolkodtam, hogy bár azt akarom, hogy a történet egy konkrét helyen játszódjon a Pireneusokban, ezt a történetet mindenkinek a szemszögéből el akarom elmondani, akik ott éltek vagy jártak arra. Szóval az elején rájöttem, hogy ezekkel a nézőpontokkal szeretnék játszani. A legelső fejezet, amit megírtam, a könyvben is az első lett, a vihar és a felhők szemszöge, a későbbieket viszont össze-vissza írtam, nem sorrendben. Annyira élveztem ennek a fejezetnek a megírását, hogy úgy döntöttem, megadom magamnak a szabadságot és a játék lehetőségét, hogy annyi nézőponttal népesítsem be a regény világát, amennyivel csak tudom. Egyfelől, hogy jól szórakozzak, másfelől, hogy reflektálhassak és gondolkodhassak mindenféle témán. Ilyen az antropocentrizmus, az individualizmus, a természet vagy az, ahogy mi, emberek a természet fogalmát használjuk, de ilyen a történelem is, a történetmondás, a szerzőség, a feminizmus.
Mikor? 10. 16. szombat 16:45 Hol? Világirodalmi színpad - Várkert Bazár. Részletek erre >>
Volt kedvenc beszélője? Vagy esetleg olyan, akit/amit a szerkesztés során ki kellett hagynia?
Nem volt kedvenc karakterem, viszont valamiféle kapcsolódási pontom mindegyikükkel lett. Találnom kellett egy kis ajtót, hogy beléphessek ezekbe a karakterekbe. Így aztán egy kis részem mindegyikükben ott van, akkor is, ha a gombákról, az őzről vagy éppen a kutyáról beszélünk. Olyan nézőpontkarakter sem volt, akit ki kellett volna hagynom, sőt, épp az ellenkezője történt. Írás közben egyre újabb szemszögek bukkantak fel,
egy ponton pedig rájöttem, hogy mindenki beszél, és mindenki elmondja a véleményét ebben a regényben, kivéve a hegy.
Ekkor tudatosítottam, hogy oké, a hegy perspektíváját is meg kell jelenítenem.
A regényt olvasva olyan érzésem volt, hogy a szavak ereje képes megmozdítani a világot. Az élet véletlen kegyetlensége vagy sorsszerűség, hogy éppen a két költő hal meg?
A két költő, apa és fia véletlenül hal meg a hegyen. És fontos kiemelni, hogy a fiú költészete, amivel a könyvben találkozunk, a túlvilágon születik. Szóval bár meghal, mégis tovább írja a verseit.
Összeszedtük, hogy az idei őszi Margón milyen külföldi szerzők mutatják be magyarul megjelent könyvüket. 
Hilari, a költő fiú közvetlenül nem igazán jelenik meg a könyvben, inkább az általa hagyott hiányban és a versein keresztül. Miért az ő egyik sora lett a regény címe?
Már befejeztem a könyvet, amikor még mindig nem volt címe. De semmilyen! Egy hozzám közelálló ember, aki az első kéziratot is olvasta, akkor azt mondta, hogy hiszen már megírtam a címet. Annak a sornak kell a címnek lennie, amit Hilari írt. És amikor megnéztem, tudtam, hogy teljesen igaza van. Minden összeállt. A cím két ötlettel kapcsolódik össze, egyfelől azzal a nagyon játékos, szinte ironikus vagy akár tiszteletteljes gesztussal, hogy különböző nézőpontokból írtam. Az Énekelek, s táncot jár a hegy ugyanis elég játékos cím egy regények. Másfelől ez azt is jelenti, amiről már volt szó, hogy a szavak, a dalok, a képzelet, az irodalom akár hegyeket is megmozgat.
Az egyik boszorkány fogalmazza meg a regényben, hogy el kell mondani a történeteket a nők szemszögéből is. Ez az igény hogyan hatott a könyvre?
A regény folyamatosan dolgozik azzal a kérdéssel, hogy ki képes elmondani a saját történetét és ki nem, és milyen hatalma van a szerzőnek vagy valakinek, aki el tudja mondani a történeteket, azok felett, akik ezt nem tudják. Különösen erősen ott van ez a második fejezetben, amiben azoknak a nőknek a szemszöge jelenik meg, akiket boszorkányság vádjával megkínoztak és megöltek. Aztán ez kerül elő abban a fejezetben is, amit a vízitündérek nézőpontjából írtam meg. Azokban a hagyományos történetekben ugyanis, amikben a vízitündérek szerepelnek, mindig nagyon maszkulin szemszöggel találkozunk: a főhős egy fiú vagy férfi, és minden tudásunk tőle származik. Ezért el akartam képzelni, milyen élete volt a vízitündéreknek azelőtt és azután, hogy ez a férfi megjelent. Szóval igen, a könyv töpreng ezeken, forgatja és elemzi a szerzőség és a történetmondás témáit feminista, kritikus és kortárs szempontból.
A fiatal katalán irodalom legfontosabb szerzője gyönyörű, de nagyon zárt világot mutat be első magyarul megjelenő regényében: a Pireneusok világát, ahol az emberek elszórt hegyi tanyákon élnek, és nemcsak a távolság, de a saját feloldhatatlan magányuk is elválasztja őket egymástól. Olvass bele!
A sokféle kapcsolat ember és természet között fontos, központi témája a regénynek, például ember és állat kölcsönösen nagy hatással van egymás életére. Mondhatjuk, hogy a regényben így egy egészségesebb egyensúly tükröződik? Vagy hogy a természetnek semmi köze az olyan romantikus elképzelésekhez, mint amit a regénybeli turista is megfogalmaz?
Miközben írok, nem akarok válaszokat adni vagy nagy kijelentéseket megfogalmazni. Helyette kérdéseket teszek fel magamnak és az olvasóknak. A regényben a természet fogalmán próbáltam gondolkodni, aminél számomra nagyon különös, hogy az emberek hajlamosak kívül helyezni magukat rajta.
Húzunk egy vonalat és azt mondjuk, oké, ami azon túl van, az a természet, de mi nem ott vagyunk.
Ugyanilyen furcsa nekem, amikor elkezdjük a természetet valamilyen romantikus módon értelmezni, mert a végén ott is csak egyre távolabbra és távolabbra és távolabbra helyezzük magunktól. Miért tesszük ezt? Ott van például a turista, akit említett. Neki annyira romantikus elképzelése van azokról a hegyekről, hogy nem érti meg, hogy azok ott valódi helyek, valódi emberek élnek ott, és valódi emberek halnak meg, mint Hilari. A turista ezeket nem képes összekapcsolni, és úgy nézi az egészet, mintha csak egy filmjelenet lenne.
Irene Solà olyan író, aki a táj és a benne élő ember egybefonódását különös érzékkel ragadja meg. A mágikus realizmus legerősebb hagyományát megidéző regénye, az Énekelek, s táncot jár a hegy 2020-ban az Európai Unió Irodalmi Díját is elnyerte, nálunk pedig A hét könyve.
Bár a történelem rajta hagyta a nyomát a tájon és az egyéni sorsokon is, a regényben többnyire a háttérben marad. A szellemek és a polgárháborúban eldobált töltények felbukkanása értelmezhető annak metaforájaként, ahogy a történelem megnyilvánul az életünkben?
Itt is arra törekedtem, hogy elképzeljek mindent, ami ezen a környéken történt. Minden életet, a történelmet, az anekdotákat. És ugyanígy megpróbáltam elképzelni a nyomokat, a maradványokat, a csapásokat, amiket ezek az életek maguk mögött hagytak, de amik ma még mindig megtalálhatóak. Nagyon érdekel a történelem - de emellett az is, hogy hogyan emlékezünk a történelemre és mit mondunk el, és az is, hogy mire nem emlékezünk és mit nem mondunk el azokról, akik valaha itt éltek előttünk és itt hagyták a nyomaikat.
Hogyan táplálkozik a regény a katalán folklórból? Milyen elemeit érezte fontosnak beemelni a regénybe, és miért?
Nagyon érdekel a folklór, hasonló módon, ahogy a történelem. Számomra a néphagyomány, a szájhagyomány, a történetmondás egyfajta DNS, ami korokon át öröklődik, és megmutatja, hogy évszázadokig hogyan értelmeztük, láttuk és képzeltük el a minket körülvevő világot - emellett pedig a jelenünkről is elárul dolgokat. Emiatt minden folklór érdekel, nemcsak a katalán. Ebben a regényben a vízitündérek alakját szerettem volna megérteni és felderíteni. És ők nemcsak a katalán néphagyományban jelennek meg, hanem szinte mindenhol a világon. Hiszen ők azok a nőalakok, akik a vízen keresztül a természettel kapcsolódnak össze.
