A Charax-képregények alkotójával, Spurival beszélgettünk terveiről és a honi képregényes szcénáról.
Mióta rajzolsz képregényeket?
Ki emlékszik már arra? Első képregényes próbálkozásom talán általános iskola második-harmadik osztályában volt. Az egyik osztálytársamnak volt egy tolltartója, amin egy robot lőtt a fejéből valami sugarat. Megihletett a dolog, és egy pároldalas gagyiságot hoztam össze a figurával. Akkoriban nagyon odavoltam tőle, de már nincs meg... szerencsére.
Kisebb korodban sok képregényt olvastál?
Hogy olvastam volna, az túlzás, mert amikor először találkoztam a műfajjal, még nem tudtam olvasni. Volt otthon egy csomó Asterix, Talpraesett Tom, meg Mozaik. Édesapám gyűjtötte annak idején, ezért már óvodás koromban beszippantott a képregény világa. Emlékszem, az alattunk lakók Bucó, Szetti, Tacsit gyűjtöttek, úgyhogy rendszeresen átjártam hozzájuk.
Honnan indultál?
Nagykanizsán születtem, ott is éltem 10 évig. Majd Hosszúvölgyre(!) költöztünk, ahonnan édesanyám származik. Most egyébként Pesten élek és ott is dolgozom.
Rajzaid alapján - gondolom - sokan mondják neked, hogy nyergelj át az animációra, és készíts rajzfilmeket is. Nem próbálkoztál ilyesmivel?
De, csak azzal több a macera. Imádok történetet mesélni, és rajzolni is szeretek. Ahhoz, hogy ez minél gyorsabban pöröghessen, a képregény a legjobb forma. Pedig jó lenne ám látni megelevenedni a saját figuráimat... Egyszer csináltam egy rajzfilmet, amiben nem volt túl sok mozgás, és ahhoz képest, hogy első volt, egészen jó lett. Ám mivel ez túl személyesre sikeredett, nem lett belőle publikus termék. Egy egészen szűk kör számára készült, és aki látta, azoknak tetszett. Akkor két hétig csak azt csináltam, és minden perc szabadidőmet felemésztette. Az utolsó három napban alig aludtam valamit, de megérte. Flash-ben készült, úgyhogy eléggé leszűkített lehetőségekkel dolgoztam. Ettől függetlenül büszke vagyok rá. Amikor premierelőadás után megtapsoltak, az volt életem legjobb pillanata.
Vannak segítőid, vagy inkább egyedül csinálsz mindent az első oldalaktól kezdve egészen a nyomdakeresésig?
Igen, teljesen egyedül. Így minden úgy történik, ahogy én szeretném, és mindenkit meglepetésként ér, bármi is történik a képregényben. Szeretek titkolózni. Szerencsére olyanok vesznek körül, akik nem értenek sem a rajzoláshoz, sem a kihúzáshoz, vagy kiadványszerkesztéshez. Így senki nem szól bele semmibe, ami számomra a legoptimálisabb.
Mióta van a fejedben a Charax? Hány éve készülsz rá?
Hát, igazából amióta csak az eszemet tudom. Ahogy nőttem, egy csomó érdekesebbnél érdekesebb történet jutott eszembe, így folyamatosan próbálkoztam irodalmi vonallal is. Fantasy meg egyéb sztorikba fogtam bele, de sosem fejeztem be őket. Aztán rájöttem, hogy nekem nem fekszik a regényírás. A sok-sok kitalált sztorit (krimi, akció, fantasy) egyetlen világba hoztam össze, ez lett Hosszú-Völgy világa, és annak egész története legalább 130 évre visszamenőleg, és 20-szal előre a Charax eseményeihez képest. Persze minden ötletet lecsupaszítottam és a fantasy-t is igyekeztem realizálni.
A Charaxban észrevehetően nagy a történetbéli szerteágazás.
Arra törekszem, hogy az olvasót azonnal beszippantsa Hosszú-Völgy világa, amint feltárulnak a képregény lapjai. Ezért is van az, hogy minél jobban halad a sztori apránként előre, az olvasók annál több infót kapnak a szereplőket körülvevő környezetről. A párbeszédeket egyébként nagyon szeretem. Talán túlságosan is, de ez érezhető mindkét Charax-füzetben. A második résznél, amikor összeállt az egész, úgy éreztem, hogy teljesen belassítottam a tényleges eseményeket, és a legtöbb infót a szövegeken keresztül adtam át. De nekem így is tetszett, már csak azért is, mert az első részhez nem készült forgatókönyv.
A másodikhoz tehát már készült?
Igen. Sokkal tudatosabb is lett.
A Moriturus több dologban is különbözik az első füzettől. Itt a sok megkezdett történetszál továbbvitele miatt kénytelen voltál rövidebb jelenetekkel dolgozni, mindenben egyszer csak egyet előbbre lépni. Ehhez sajátos módon egész oldalas comic stripeket alkalmaztál, amik akár kiragadva a füzetből is megállnák a helyüket. Önálló alkotások szinte, mégsem hat idegenül, a történet szerves részei.
Azt hiszem, alapvetően rajzfilmesen gondolkodom. Ha mindez rajzfilmben készülne el, pontosan ugyanilyen kameraállásokat alkalmaznék, és ugyanilyen jelenetfelosztást. Ezért is van az, hogy egy-egy párbeszédben szinte semmi nem változik (sem panelméret, sem kameraállás), csupán a karakterek mozdulatai, arcvonásai. Ez tudatos, ahogy az is, hogy szeretek úgy oldalakban gondolkodni, hogy egy jelenet az oldal alján érjen véget. Határozottan egyszerűbb követni a történetet, még nekem is könnyebb így. (nevet) Szeretem megspékelni mindig valamivel a jeleneteket, ha azok megengedik. A legnagyobb fejtörést egyébként a Moriturus-ban a kórházi jelenet okozta eleinte, ahol Tappancs és Satnyi beszélget. Ez egy kis visszatekintés, hogy azért az olvasó ne feledkezzen el a pince-szálról sem, és nem tudtam, hogy dobjam fel az uncsi infoáramlást. Mindig is utáltam az amerikai képregények visszatekintős magyarázkodásait, egy-egy szám elején. Nagyon gázosak, főleg ha egyben olvassa az ember a sorozatot… Én ezt tudatosan igyekszem elkerülni. Amikor a jelenet első oldalán külső kamerás megoldás mellett döntöttem, gondoltam, miért ne lehetne valamivel feldobni a dolgot.
Honnan merítettél ihletet ahhoz a jelenethez?
Van egy nagy kedvenc Garfield-képsor, amiben John sok-sok képkockán át gondosan söprögeti a faleveleket, és megelégedetten nézi a kupacot, amikor Garfield és Ubul egymást kergetve átgázolnak rajta, és minden odalesz. Itt megáll ez a történet, de én mindent szeretek továbbgondolni, és kisarkítani a reakciókat. Hát így született az a háttércselekmény.
Rajzfilmes hatások mellett egyértelműen magadévá tetted a képregények sajátos eszközeit is. Honnan szerzel ihletet a panelezéshez, illetve a történetekhez?
Őszintén szólva, nem tudom, hogy melyik képregényes eszköz honnan ragadt rám. De nagyon sok olyan dolog van rám hatással, ami később belekerült a nagy Hosszú-Völgy történelembe is. Nagyon szeretem a Polip-sorozatot, meg a klasszikus Zorrót a Disneytől. Na meg a Keresztapa első részét... Na jó, a többit is.
Mik a terveid a Charax-szal?
Szeretném elmesélni az összes történetet, amit csak tudok, hogy Hosszú-Völgy teljessé váljon. A Charaxot csak négy füzetesre tervezem, aztán címváltozás lesz, azt hiszem... Jelenleg egyszerre dolgozom a harmadikon és a negyediken is. A forgatókönyv kész mindkettőből, a harmadik oldaltervei is megvannak, már csak rajzolni kell. A tavalyi év megtanított, hogy ne tervezzek nagyon előre, mert lehet, hogy nem jön össze. A Moriturus is késett fél évet az eredeti megjelenéséhez képest.
Feltűnt, hogy a második füzeten, a Morituruson már nincs rajta az Igen logója, mint a kiadásban segédkező szervezet. Mi volt ennek az oka?
Igazából csak annyi, hogy szerettem volna, ha én adom ki, és abba egy partner nem fért bele. Az elsőnél sem jelentett a segítségük valami nagy könnyítést, csak akkor még azt hittem, nincs rá más mód, hogy kiadjam a saját alkotásaimat, csupán egy kiadón keresztül. Aztán kicsit jobban utánajártam a dolognak, így a másodikból kimaradt az Igen is. Az első füzet egyébként 1000 példányban készült offszetben, a másodikat nem vállalták be 200 indulópéldánnyal. Ezért egy olcsó diginyomdát kerestem, ami végül is nem is volt annyira olcsó... A másodikból sajnos nem fogyott annyi, mint az elsőből, igaz eddig kizárólag képregényes körökben lett megjáratva, a saját köreimben még nem. De nyáron erre is sort kerítek. Azt észrevettem, hogy a gyerekek nagyon szeretik, és mivel szoktam táboroztatni, hát adja magát...
Sokan hiányolják a színeket a munkádból, nekik (is) hoztad ki a Bóni és Tim című miniképregényedet.
A színeket én is hiányolom. (nevet) Tim egy rajzfilmszereplő lett volna, Bóni meg társult hozzá, aztán lett belőlük képregény. De csak amolyan mellékvágányos munka, aminek azért lesz folytatása ám! Hasonlóan alacsony példányszámban, hasonló formátumban. A honlapomon az első füzet elolvasható, és még karakter-bemutatások is vannak fönt. Ezekből kiderül, hogy A szöktetésben szereplő sárkány és a vadász sem csak epizódszereplők, vissza fognak még térni egy-egy előzmény, vagy folytatás-sztoriban.
Kik a példaképeid?
Dargay Attila, Goscinny és Uderzo. Na meg Stan Sakai. Az itthon megjelentek közül a magyar szerzőisek általában cserébe mennek, ezért pénzt csak az Usagi-ra, a Csodapókra és Batman-re költök. Ő mondhatni nagy kedvenc, de a karaktert jobban szeretem, mint a történeteket, amiket írnak köré. Azért vannak jól sikerültek persze. A legnagyobb hős akkor is mindenképp a Disney-féle Zorró, ő mindig mosolygott a harc közben is.
Mit gondolsz a szerzői képregényesek hazai helyzetéről?
Senki sem lehet próféta a maga hazájában… Azt hiszem, ez a magyar mentalitásra mindenképp igaz. Ezt bárminemű siránkozás nélkül mondom, csak amolyan ténymegállapítás. Azt megtanultam, hogy ha valaki akar, akkor ki tud törni. Csak lássa meg és ragadja meg a lehetőséget.
Szíveden viseled a Nagy Magyar Képregényes ügyet? Látsz abban fantáziát, hogy egyszer az egész országnak rajzoltok majd?
Mindenképp, de a nagy ideálokat nem követem. Én szeretem tenni a dolgokat a magam módján. Már most is egy egész országnak rajzolunk, csak a körön kívüliek közül a kutyát sem érdekli. Meg azt is látom, hogy vannak divatképregények. Idehaza az elvontabbak láthatóan jobban futnak. Például a Pszicho Dzsánki, de a Bábel vermét is felhozhatnám példának. Tőlem az elvont dolgok távol állnak (szerintem ez feltűnt), ezért nem tudom sem pozitívan sem negatívan megítélni a közönség igényeit. Tudomásul veszem, hogy ez érdekli a népet. Nem irigylem a többiektől a sikert, sőt, nagyon örülök nekik, de azt tudom, hogy nem fogom azt a vonalat képviselni csak azért, hogy jobban fogyjon a Charax.
---
Ide vágó hír, hogy az alkotó napokban elkészítette animált kedvcsinálóját a Bóni és Timhez kapcsolódóan, ami lentebb meg is tekinthető:
