A Irodalmi Nobel-díj odaítélése után általában legalább annyira érdekes, hogy mit mondanak a pályatársak és a nemzetközi sajtó, mint maga a díjazott személye. Végignéztük, hogyan fogadták Herta Müller Nobel-díját itthon és külföldön.
Vajon politikai állásfoglalást is tesz-e a Nobel Bizottság évente, amikor kiválasztja a győztest? Mennyire számítanak a művészi és mennyire a politikai szempontok? A romániai születésű és Németországban élő Herta Müller díjazásával a Nobel Bizottság a diktatúra által elnyomottak, a beszervezéseknek ellenállók kitartására, emberi nagyságára hívta fel a figyelmet. Végignéztük, hogyan fogadták Herta Müller Nobel-díját itthon és külföldön.
Herta Müller Nobel-díjával a minőségi irodalom kapott magas elismerést - adta hírül Kertész Imre méltatását a hirado.hu. "Herta Müller kemény sorsú ember, megkínzottan érkezett Romániából 1987-ben Berlinbe", olyan fontos dolgokról ír, amelyek megérintik az embert, különösen azt, aki kemény diktatúrában nőtt fel, és a biztonsági szolgálat figyelmének központjában állt. Konrád György szerint Herta Müller megbecsült, de nem "magasztalt" szerző Németországban leginkább a "kemény realizmus" jellemző rá. "Nem híve a kertelésnek" - mondta Konrád. Nádas Péter Müllert a "diktatúra egyik legjelentősebb írójának és kutatójának" nevezte. A Kossuth-díjas író szerint a Svéd Királyi Akadémia döntése nagy jelentőségű gesztus, amivel egy "nagy nyelvművészt" ismernek el, aki a legnehezebb körülmények között is képes volt következetesen megőrizni etikusságát. Kitért arra is, hogy az írónőnél szárazabb és egyszerűbb nyelven nem ír senki. "Végletekig analizál, átvilágít mindent, plasztikusan jeleníti meg a diktatúrában élő emberek lelkivilágát" - tette hozzá Nádas Péter.
Dragomán György is nagy örömmel fogadta Herta Müller kitüntetését, régóta és jól ismeri az írónő munkásságát. "Herta Müllert fontos erkölcsi tartás jellemzi, érzelmileg megrázóan ír a '80-as évekről, őszinte szépséggel mutatja meg, hogy milyen volt ezekben az években a diktatúrában élni. Őt nem szervezték be, nem árult el senkit, mindvégig kitartott az elvei mellett. Akkor hagyta ott Erdélyt, amikor már nem bírta tovább. Ő '87-ben ment el Romániából, én '88-ban, sok közös van bennünk. Pátosz nélkül tud írni az otthontalanságról - nyilatkozta a literának Dragomán György.
Míg itthon mindenki üdvözölte Herta Müller Nobel-díját, a nyugati sajtóban azért találni kevésbé lelkes kommentárokat is. A Times Ki az a Herta Müller? címmel közölt kritikát, amelyben egyrészt gúnyosan szembeállították Elfriede Jelinek, Kertész Imre és Wislawa Szymborska Nobel-díját és Marcel Proust, James Joyce, valamint Graham Greene díj nélkül maradását, átvitten kisebbítve ezzel a díj fontosságát.
A francia Le Figaro is hűvösen fogadta Müller kitüntetését. A lapban úgy fogalmaznak: "Az idei irodalmi Nobel-díj újra csalódást jelent olyan elismert íróknak, mint Philip Roth, Mario Vargas Llosa, Carlos Fuentes, Claudio Magris, Amos Oz, Murakami Haruki vagy a szír költő Adunis". A lap szerint igen nehéz megfejteni a díjat odaítélő zsűri gondolkodását, hiszen az elmúlt években a testület egyes tagjai azt hangoztatták, hogy a díj megbecsülését nemzetközileg elismert írók kitüntetésével kívánják újra felemelni. Ehhez képest - fogalmaznak - "csak a feministák örülnek annak, hogy az osztrák Elfriede Jelinek 2004-es és a brit Doris Lessing 2007-es díjazása után idén Herta Müller a harmadik nő, akinek az elmúlt hat évben odaítélték a Nobel-díjat".
Sokan arra keresik a választ, hogy Herta Müller románai németként, Németországban élő románként vagy Németországban élő romániából származó németként kapta-e meg a díjat, pedig inkább az a fontos, hogyan fogadta a román érteliség a díjazást, milyen volt és milyen lett a Nobel-díjjal az írónő megítélése; és ahogy Dragomán György is fogalmazott, sorra kerülnek-e végre elhallgatott, háttérbe szorított fontos kérdések, megindul-e az olyan társadalmi problémákról való, mint a kisebbségek helyzete Romániában, vagy a román titkosrendőrség működése a diktatúrában, azaz az őszinte szembenézés a múlttal?
Marius Cosmeanu román újságíró az Origó cikkében úgy fogalmazott, hogy "a csütörtökön kapott díjjal Herta Müller a tükör elé kényszeríti a román társadalmat és annak kulturális elitjét. Elsősorban azt a társadalmat, amely hihetetlen prüdériával viszonyul önnön identitásához. Arra kötelezi, hogy egy olyan témáról vitatkozzon, amelyet évtizedekig a lábtörlő alá rúgott vagy a szégyenpadra vont: a kisebbségekről. Abban a Romániában, amelyben a kisebbségi csak akkor számított, ha lelkesen beépült, gyakran saját identitását dobva be, Herta Müller olyan témákat ír meg, amelyeknek minden esélyük megvan arra, hogy egy másféle, nyíltabb és őszintébb beszélgetést kezdeményezzenek, arról, hogy miképpen kezelte a román állam (és nemcsak az állam) a kisebbségekkel való viszonyt az utóbbi kilenc évtized során."
Herta Müller szövegeinek "megemésztése" nem lesz könnyű feladat, hiszen a román társadalomból hiányzik az (ön)kritika, ez a társadalom képtelen feldolgozni saját múltja ballépéseit és bűneit. Jobb példát keresve sem találhatnék, mint azt, hogy Herta Müllernek a mai napig, számos kísérletet követően sem sikerült megszereznie a dossziéját, holott a törvény biztosítja számára a láthatás jogát. Talán a Nobel némileg megmozgatja majd a merev román intézeti rendszert - írja Cosmeanu.
Cosmeanu szerint "azzal, hogy megkapta a Nobelt, Herta Müller nemcsak a világot lepte meg, hanem szülőhazáját is. Csütörtökig alig ismerték és alig fogadták el Romániában, sőt, akik ismerték, azok "kényelmetlen" értelmiséginek tartották, olyannak, amelyik a Ceausescu-korszakban is "zavaró tényező" volt. Azok a módszerek azonban, amelyek révén marginalizálni szeretnék, ma még perverzebbek, mint egykor. (...) A roman értelmiség egyik legsúlyosabb frusztrációja az irodalmi Nobel-díj hiánya. Herta Müller díja nem gyógyítja meg a sebet, nem pótol semmit. Ellenkezőleg, még élesebben vet fel bizonyos problémákat. Mert a kitüntetés vonatkozhat ugyan Romániára, de mégsem rá vonatkozik. S ha igen, akkor sem egy románé."
forrás: Litera
