(Van egy nő és hatvanhat férfi. A nőt Dora Kaprálovának hívják, a férfiak kövérek, kopaszodnak, közömbösek, katolikusok és néha kicsit furák. A hajuk szőke, a nevük végén kicsinyítő képző virít, a színházban Jézusnak adják ki magukat. Róluk szól az Egy férfi, a cseh író-dokumentumfilmes válasza Esterházy Péternek, akinek állítólag nagyon tetszett a könyv, de az is lehet, hogy csak udvariasságból állította ezt a telefonban. Az Egy férfi vérbeli szerelmeskönyv, azokról, akikkel lehet, és azokról, akikkel nem is érdemes, melodráma nélkül. Kaprálovával felszabadító emigrációról, naplószerű stand up comedyről és a FEMEN terrorizmusáról beszélgettünk.
A könyved angol címe A Winter Book about Love, vagyis Egy téli könyv a szerelemről. Mindig olyan érzésem van, hogy a szerelem téli sport, nagy, nehéz leplek alá való. Szerinted nehezebb télen szeretni?
Talán éppen ez volt az oka, hogy megírtam ezt a könyvet. Ez volt a módja annak, hogy túléljem a telet.
Bár magyarul az Egy férfi – Válasz Esterházy Péternek címet kapta, a nyelvnek, amit használsz benne, semmi köze Esterházy nyelvéhez. Kicsit pimasz és nagyon erősen feminin nyelven beszélsz valamiről, amihez általában nem használunk szavakat. Hogyan találtál rá erre a nyelvre?
Igazából csak egy nagyon hosszú levelet akartam, mert talán semmi mást nem tudtam írni, csak szerelmesleveleket. Számomra az irodalom a legelemibb, legzsigeribb létforma. Egyfajta dialógus, amire különösen azért volt szükségem, mert Berlinben élek. Teljesen természetes, hogy néha egyedül érzed magad a nyelvvel, ha külföldön élsz, még akkor is, ha nagyon boldog életed van.
Brnóban születtél, szerelmes vagy a szlovák nyelvbe, két éve viszont Berlinben élsz. Hol vagy otthon?
Nem volt kapcsolatom a német nyelvvel, mielőtt odaköltöztünk, de a város olyan lett nekem, mint egy zárt tér, ami körülölel. Amikor megtanultam németül, sokkal rugalmasabb lettem a hol vagyok otthon-kérdésben. A nyelvben élek, azzal dolgozom, anélkül nem is lennék. Most Berlinben is otthon vagyok. Bárhol, ahol örömömet lelem valamiben, például egy erkélyben, ahol a virágaim nőnek.
Dora Kaprálová: Egy férfi - Válasz Esterházy Péternek
Fordította: Juhászné Hahn Zsuzsanna, Typotex, 2016, 112 oldal, 1900 HUF
Azt írod, a hazaszeretet számodra egy nagyon felszabadító, sőt néha már fizikai tett. Nagyobb patriótának érzed magad Berlinben, mint Csehországban?
Csehországban nagyon kritikus vagyok a politikai helyzettel, ami persze attól, hogy nem vagyok az országban, nem változik, de külföldön szeretem hangoztatni, hogy cseh vagyok. Az emigráció egyik nagyon pozitív hozadéka, hogy többet álmodozhatsz. Egyfajta belső szabadságot ad, és pont ezt a szabadságot találtam meg Németországban. Persze nagyon frusztráló is tud lenni a hétköznapokban: például ha valami vicceset akarsz mondani németül, de senki sem érti, hogy miről beszélsz. Érdekes viszont, hogy minél jobban értem a német nyelvet, annál kevésbé értem a német embereket. Ez persze csak egy vicc, de korábban, amikor még sok minden ködös volt, gyakran találtam ki fiktív párbeszédeket közöttük.
Milyen nyelven szoktál álmodni?
Csehül, de egyszer megöltem valakit álmomban, és a bíróság előtt németül kellett beszélnem. Volt egy műtétem Németországban, ami után megkérdeztem az orvosomat, hogy mi volt az utolsó mondatom, mielőtt belezuhantam az altatásba. Azt a kérdést tettem fel neki félálomban, tökéletes németséggel, hogy mi a véleménye a menekültválságról.
A könyvben 66 férfiról mesélsz, erről pedig nem nehéz a 666-ra és az ördögre asszociálni. Minden férfi az ördögtől való?
Ez nekem is eszembe jutott, és hát azt hiszem, lehet valami összefüggés.
Az Egy férfi nem is annyira erről a 66 férfiról szól, hanem egy nőről, aki alá- vagy felülbecsüli őket. Mit tanultál magadról, mialatt a könyvet írtad?
Az írás olyan volt, mint egy mélyebb kommunikáció a barátaimmal és a világgal. Talán azt tanultam, hogy mégis kifejezhetem, amit nekik nem mondhatok el.
Tehát írtál egy könyvet, amit odanyújthatsz nekik, hogy ne kelljen személyesen konfrontálódnod?
Úgy valahogy.
A férfiakról szóló monológokat megtörted néhány fejezettel, amelyekben a FEMEN-ről, feminizmusról, genderről írsz. A genderből gyakran lesz szitokszó a magyar közbeszédben, mi a helyzet ezzel Csehországban?
Nem tudom, ott hogy van ez, de ahhoz, hogy a szabadságról, az életről, a szerelemről és magamról írni tudjak, ezekről is kellett. Szerintem a szerelem a legpolitikusabb tett. Ebből a nézőpontból az Egy férfi akár egy politikai könyv is lehetne.
Szerinted a FEMEN árt vagy használ a női jogoknak?
Ez nehéz kérdés. Néhány évvel ezelőtt voltam egy filmfesztiválon, ahol FEMEN-aktivisták is részt vettek. Úgy beszéltek, mint a nagy sztárok. Nagyon ellentmondásos érzéseim támadtak velük kapcsolatban. Gyanakodtam és nem bíztam bennük, mert volt egy olyan érzésem, hogy minden tettüket férfiak irányítják. Aztán nem sokkal később olvastam egy cikket arról, hogy ez igazából egy férfimozgalom, ami a női testet politikai terrorizmusra használja. Láttam ezeket a nőket, és azt gondoltam, hogy manipulálva vannak és bizonyos szabályok szerint játszanak, épp, mint a női focisták. A politikai maffiarendszer részei. Ha idős nők mutogatnák a mellüket, akkor talán hinnék nekik és megbíznék bennük, őket igazi sztároknak tartanám.
Miért érezted úgy, hogy ezzel a könyvvel válaszolnod kell Esterházy Péternek?
Az Egy nőt szlovákul olvastam és nagyon élveztem. Szerettem volna tovább életben tartani az érzést, amit az olvasása közben éreztem. Elküldtem a könyvet az egyik barátomnak, és azt terveztem, hogy írok neki egy levelet róla a saját szemszögemből. Nagyjából így született a könyv, és persze a telet is túl akartam élni. Meglepődtem, milyen jó kritikákat kapott, az egyikben azt írták rólam, hogy intellektuális punk vagyok.
Egy irodalmi riot grrrl?
Olyasmi, bár én nem érzem magam annyira erősnek vagy punknak. Amikor a legújabb könyvemet, a Berlini naplókat (a kötet nyár elején jelent meg csehül – a szerk.) írtam, és egyre melankolikusabb hangulatba kerültem, azt gondoltam, viccesebbnek kellene lennem. Beleszerettem Louis C.K. sorozatába, a Louie-ba, és úgy éreztem, valami stand up comedy-szerűt írok.
El tudnád képzelni magad a színpadon?
Ahogy öregszem és egyre őrültebb leszek, veszítek a félénkségemből. Könnyen lehet, hogy amikor már ősz lesz a hajam, fogam meg semmi, színpadra lépek, de most még bőven elég, ha írhatom ezeket a szövegeket.
Hogyan folytatnád a mondatot? Van egy férfi, Esterházy Péternek hívják.
Az új könyvemben volt egy rész, amivel nem voltam elégedett, és meg akartam változtatni. Aztán elmentem az Egyszerű történet vessző száz oldal – A Márk-változat német kiadásának berlini bemutatójára, és azt írtam meg a gyenge rész helyére. Esterházy elkezdett az ördögről olvasni, amikor hirtelen néhány rendőr érkezett a helyszínre: terrorcselekményre utaló nyomokat kerestek. Ő annyira koncentrált az olvasásra, hogy egyáltalán nem vett észre ebből semmit, de onnan, ahol ültem, jól láttam, hogy mi történik. Olyan volt az egész, mint egy balett-koreográfia. Vagy mint egy nagyon erős, gyönyörű metafora.
(Az Egy férfinek nemcsak a címe, de a fordítása is EP-re reflektál, azt ugyanis Juhászné Hahn Zsuzsanna jegyzi.)
