Idén negyedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a Margó-díjat. Immár hagyománnyá vált, hogy interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Hargitai Miklós, Fekete Judit, Csutak Gabi, Mécs Anna, Frank Márton, Csepelyi Adrienn, Juhász Tibor, Zágoni Balázs és Mezei Márk után most Donáth Mirjam mesél a kultúrák határán zajló életről, az otthonkeresés nehézségeiről, és arról, hogyan fogadták a könyvét az amerikai magyarok. A legjobb első prózakötetnek járó elismerést október 18-án az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a Várkert Bazárban. Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatói a Bookline, a KKM Publishing Hungary Program és az Aegon Művészeti Díj.
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
A nagyszüleim szigligeti parasztházában kezdtem el írni. Ez egy-két hónappal azután történt, hogy hazaköltöztünk New Yorkból, ahol hét éven át azért küzdöttem, hogy idegen nyelven is önmagam lehessek. Mire feleszméltem, már a két kultúra között találtam magam; ott, ahol az angol szavaknak még nem volt súlyuk a szívemben, de a magyar mondataimon már az amerikai nyelv logikája látszott. Új színeket, egész palettát adott ez az élet a kultúrák határán, csak épp az eszköztől fosztott meg, amellyel a kitárult világot szavakba önthettem volna. Mára bonyolódott a helyzet: magyar–amerikai–brazil családban élek. Hogyan ápoljak három kultúrát, három nyelvet? Hogyan neveljem a gyerekeimet teljes valójuk megélésére? És kivé válok én a kultúrák között? Arra jöttem rá, hogy a legégetőbb kérdésekre írás közben kapok választ.
Donáth Mirjam: Mások álma
Athenaeum Kiadó, 2018, 320 oldal, 3499 HUF
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Alkotásra mindig konkrét személyek ösztönöztek, akiknek fontos volt, hogy történetet kapjanak tőlem. Ez a történet a Magyar Narancs online oldalán kezdődött, ahová tárcákat írtam Éjfélkor New Yorkban címmel, és a sorstársakkal, a kivándorlókkal való találkozásokban folytatódott. Akkor nőtt könyvvé, amikor Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Kiadó igazgatója megkért, hogy meséljem tovább. Mintha a szájhagyomány korából érkeztem volna: akkor kezdek a mesébe, amikor a hallgatók már körbe ültek.
Mit vártál az első könyvedtől?
Meg akartam érteni, mi történt velem, miért lett belőlem vándor, miért nem találom az otthonom a világ fővárosában, miért érzem úgy, hogy a repülőn mindig meghalok egy kicsit. Rá akartam jönni, mit akarok, és mi az, amitől félek.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Regényt írnék belőle.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Kada Júlia műfordítónak. Hosszú estéket dolgoztunk a kultúrák határán született mondataimon. Az ő segítségével érkeztem meg haza.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Bizarr, de éppen az Amerikában élő magyarok egyik FB-csoportja utasította el még a gondolatát is annak, hogy a kezükbe vegyék a könyvet. Ellenérzéssel fogadták a már korábban, a Menjek/Maradjak dokumentumfilmben felvetett és a könyvről szóló interjúkban kifejtett gondolataimat. Közülük kevesekről tudok, akik végül elolvasták a könyvet, akik nem egykori személyes döntésük, értékrendszerük elleni támadásnak vették, hogy én arról írok: nekem miért nem volt való sem New York, sem az emigráció, mindannak ellenére, amit a várostól kaptam. Nem jó „álombakónak” lenni, az amerikai álom elvetése is a főbűnök közé tartozik. Mások álmát akkor is féltve kell tisztelni, ha az saját göröngyös utad kegyetlen valósága.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Újságíró nagymamám, Évamamóka két-három éves koromtól magával vitt nyaranta Szigligetre. Hátizsákjában tucatnyi könyvet cipelt fel nekem a falu könyvtárából a vár alatti utcába. Éjszakákon át olvasott fel nekem még azután is, hogy megtanultam olvasni. Az első regényeim biztosan efféle hangoskönyvek voltak. A hobbit, a Fecskék és Fruskák, Az arany ember.
Hány évesen írtad meg az első olyan szövegedet, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Tizenhárom évesen lovagoltam, odavoltam a lovas világért, és írtam egy verset A ménes címmel a Penny lovas kalendárium számára. Meg is jelent a következő évi Penny-naplóban. Nem hiszem, hogy az alkotás örömén túl akkoriban bármit is gondoltam volna róla. Ma már irodalomnak tartom.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Bevallom rákerestem most az összes kedvenc könyvemre, hátha az egyik első könyvnek született, mert egyedül a Harry Potterre emlékeztem első könyvként. Így tudtam meg, hogy A lowoodi árva, kamaszkorom kedvenc regénye, Charlotte Brontë első, önállóan kiadott könyve. Nincsen annál jobb érzés, mint amikor belépsz egy regénybe, megszűnik a külvilág, és a regényben élsz tovább. Móricz Zsigmond Hét krajcár című novelláskötete is a pályája elején született. Mit nem adnék egy Hét krajcárért!
Olvass bele:
Masok alma_77–87_.pdf by on Scribd
