Idén negyedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a Margó-díjat. Immár hagyománnyá vált, hogy interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Hargitai Miklós és Fekete Judit és Csutak Gabi után most Mécs Anna mesél horrorisztikus és lírai női sorsokról, kedvenc debütáló kötetéről, és a legemlékezetesebb olvasói reakcióról. A legjobb első prózakötetnek járó elismerést október 18-án az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a Várkert Bazárban. Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatói a Bookline, a KKM Publishing Hungary Program és az Aegon Művészeti Díj.
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Talán az, hogy arról írjak, amit tényleg ismerek, és úgy, ahogy az hitelesen jön belőlem. Nehéz volt elengedni a távoli, izgalmas témákat, és nem összehasonlítgatni a mondataimat a sztárolt szépírók mondataival. Szép lassan rájöttem, hogy az utánzás és a szenzációs megoldások nem vezetnek sehová. Felismertem, hogy a témáim itt vannak körülöttem, és a nyelvem adott, ez van, ezzel és ezen kell dolgoznom.
Mécs Anna: Gyerekzár
Scolar Kiadó, 2017, 144 oldal, 2490 HUF
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
A kötetnek nem igazán volt alapötlete, valamiféle „induktív alkotói folyamat” során készült. Elekes Dóra, a Scolar Kiadó szerkesztője keresett meg két éve, hogy van-e egy kötetnyi szövegem, mert szereti az írásaimat, és a Scolar éppen friss hangokat keres. Akkor még csak pár olyan novellám volt, amelyeket egy kötetbe valónak gondoltam. Boldog voltam, hogy a kiadónál zöld lámpát kaptam ez alapján az ízelítő alapján, és így álltam neki tudatosabban írni. De akkor sem határoztam el, hogy pontosan mi köti majd össze a szövegeket, hanem írtam, ami foglalkoztatott, és hagytam, hogy a végén álljon össze. És ki is rajzolódott valamiféle összekötő szövet: fiatal lányok és nők birkóznak a világgal, néha abszurd, néha kissé horrorisztikus, néha lírai helyzetekben, és ezeket belső monológokban mondják el. Amikor a novellacímek közül kerestem a címadót, akkor a Gyerekzár cím kivilágított a többi közül, és Dóra azonnal lecsapott rá.
Mit vártál az első könyvedtől?
Azt, hogy komolyabban vegyem magamat, az írást, és a környezetemnek is megmutassak valamit abból, amire képes vagyok, ami megszületik bennem.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Egy-két szöveget lehet, hogy kihagynék. Némelyiken pedig egyszerűsítenék. Még úgy is megvolt bennem az elsőkötetes bizonyítási vágy, hogy tudtam, hogy ezzel vigyázni kell. Talán attól féltem, hogy nem lesz elég érdekes, elég izgalmas, amit mondok, nem érintek eléggé fontos témákat. Remélem, hogy a következő könyvnél ezt a kényszert egy kicsit elengedem, és jobban le tudom tisztítani a szövegeket.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Anyukám, Magyar Fruzsina volt szinte mindig az első szem, aki látta a szövegeket. Ő évtizedekig dramaturgként dolgozott. A rajongó anyai szívét és a szigorú kritikust megfelelő mértékben elegyítette, és mindig fontos meglátásai voltak a szövegekkel kapcsolatban.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Egy kamaszlány apukája írt, hogy a lánya azzal nyomta a kezébe a könyvemet, hogy „Olvasd el, apa, talán egy kicsit jobban megértesz.” Az apuka azt írta, hogy ha érteni nem is, de érezni jobban érzi, mi is van egy fiatal nő lelkében.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Erre pontosan nem emlékszem, de a Május 35. volt az első, ahol azt éreztem, hogy nahát. Imádtam a varázslatosságát és az iróniáját.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
26 évesen. Mázli, hogy a prózaírás nem versenysport, és itt az idő inkább előny, mintsem hátrány.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
A Mások álma fontos könyvélményem volt az elmúlt évben, úgy örültem, hogy bekerült a tízbe. Donáth Mirjamot régóta ismerem, a családjaink története sokszorosan összefonódik, amit most mi is tovább szövünk. Nagyon tetszett az az őszinteség és mélység, ahogy ír, és az a tudós részletesség, ahogy képes ábrázolni helyzeteket. De leginkább a családi és útkeresős gondolatfutamokkal tudtam rezonálni.
Olvass bele a könyvbe:
Gyerekzar_RESZLETEK by konyvesblog on Scribd
