Fotó: Valuska Gábor
Idén negyedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a Margó-díjat. Immár hagyománnyá vált, hogy interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Elsőként Hargitai Miklóst, akinek első regénye bár egy elképzelt papról és egy elképzelt országról szól, a valósággal való bárminemű egyezése nem feltétlenül a véletlen műve. A legjobb első prózakötetnek járó elismerést október 18-án az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a Várkert Bazárban. Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatói a Bookline, a KKM Publishing Hungary Program és az Aegon Művészeti Díj.
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Írásban valahogy sokkal őszintébbek vagyunk (szerintem minden újságíró átélte már, amikor másnap meglátta a nevét egy túlságosan őszintére sikeredett cikk alatt). Most kiderült, hogy ez az összefüggés nagyobb terjedelem esetén még erősebben érvényesül. Lehet, hogy a történet kitalált, lehetnek költöttek a figurák, de a szöveg nem tűri meg a fals mondatokat: legtöbbször már írás közben kiveti magából, de legkésőbb az első átolvasáskor. Aztán persze itt is eljön az észbekapás ideje, de addigra a könyv már a nyomdában van.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Valaki a családból éppen megvalósította egy régi álmát – egy olyan álmot, amiről régebben én is ábrándoztam. Az én másik álmom az volt, hogy elkezdek írni egy könyvet, és be is fejezem. Eleinte tényleg csak egy ötlet volt: hogy jó lenne szembesíteni a morális felsőbbrendűségre hivatkozó politikát azzal az erkölccsel, amelynek a nevében beszél, és megtalálni azt a helyzetet, ahol elhisszük a politikusnak, amit mond. A téma régóta megvolt, de a formát és a helyszínt sokáig keresgéltem. A gyóntatószék csak akkor jutott eszembe, amikor már minden más lehetőséget kizártam.
Hargitai Miklós: És bocsásd meg vétkeinket
Európa Könyvkiadó, 2018, 320 oldal, 3999 HUF
Mit vártál az első könyvedtől?
Aki megír egy cikket, jó esetben háromszor örül neki: amikor elkészül vele, amikor a szerkesztő jóváhagyja, és amikor megjelenik nyomtatásban vagy az interneten. A könyvnél van egy negyedik örömteli pillanat is: amikor nézed egy ember arcát, ahogy olvassa a könyvedet, mondjuk a metrón vagy egy könyvesboltban, és látod rajta, hogy érdekli, amit írtál. Azt hiszem, hogy ezt vártam a legjobban.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Van benne egy kémiai elírás – egy volt osztálytárs, akinek gyógyszerész diplomája van, már szóvá is tette. És ha ma írnám, alighanem kevesebb direkt politikai utalás lenne benne.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Amíg írtam, nem beszéltem róla senkinek a szűk családon kívül, ők sem látták. A kiadó olvasta először. Szerettem volna előbb megmutatni a Népszabadság korábbi irodalmi szerkesztőjének, de ahhoz sajnos pár hónappal korábban kellett volna befejeznem.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Valaki felhívott, amikor a végére ért, és azt mondta, hogy órák óta sír, nem tudja megmagyarázni, hogy miért. Szlovákiából azt írta egy ismerős, hogy szerinte az ő hazájáról szól a könyv, és egész hiteles ahhoz képest, hogy sosem éltem ott. Egy amerikai barátom pedig küldött egy sms-t, hogy köszöni, mert 2010 óta próbál rájönni, mi történik Magyarországon, és most végre úgy érzi, hogy érti.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Amikor elballagtam az óvodából, apukám beíratott a könyvtárba, és kivett nekem négy könyvet, a Bambit, meg három kötetet Fekete Istvántól. A Bambit máig nem olvastam el, de a másik hármat már akkor, a Vuk volt az első. Annyira valóságos volt, mintha filmet néztem volna. Később a rajzfilmet nem is igazán szerettem, mert az én filmemben igazi rókák voltak.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Nem vagyok benne biztos, hogy már megírtam.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Hemingway-től a Fiesta. Az életmű lezárásának is zseniális lenne, pedig mindössze 27 éves volt, amikor megjelent. Indulásnak meg annyira jó, hogy ha belegondol az ember, nem is érti, mi lehetett a célja a későbbi regényeivel. Már a Fiestában benne volt minden, a többit valószínűleg csak ajándéknak szánta.
Olvass bele a könyvbe:
Hargitai Miklós_És bocsásd meg_vétkeinket_részlet by konyvesblog on Scribd
