Benedek Szabolcs: Haláldekameron
Pont Kiadó, 2009, 169. (A-)
- Ez itt egy influenzás gyerek papírja – mutat az iskolatitkár az asztalán várakozó nyomtatványra, belerakja a veszélyes tárgyat egy nejlontasakba és indul kezet mosni.
Egy járvány és a hozzá tartozó elővigyázatosság a hétköznapokból; valószínűleg senkinek sem kell bemutatni őket. Vagy mégis?
Benedek Szabolcs könyvében ilyen apró jelenetekre koncentrál; a járvány pusztítása előtt, között, mögött zajló hétköznapi élet parányi történéseire: óvatosságra, óvatlanságra és értetlenségre a gyilkos kór terjedésével szemben. A mechanizmus változatlan, az emberi reakció és babonaság örök, csak a kockázat és a tét változik. Hajókötélen szaladó, utolérhetetlen patkányok, hullákat dobáló katonák, Szent Ágota ereklyéi fölött tanácskozó egyházi személyek, a szomszéd ablakból egyik napról a másikra eltűnő játszótárs, vagy épp haldokló lánnyal közösülő hullaszállítók alakja rajzolódik ki a fekete háttér előtt. Gazdátlanul maradt genovai hajókat ringat a tenger, az erkölcsi lealacsonyodás és felmagasztosulás, jelentéktelenség és szenzációhajsza hullámai sodorják a történetet.
Benedek Szabolcs kedvelt témája a történelem és a hagyomány bizonyos elemeinek átértékelése, ha nem is mindig átírása, de legalábbis megfejtése. (Gondoljunk Mátyás királyról vagy Báthory Zsigmondról szóló, vagy a Rózsakereszt című regényére). Mindben előtérbe kerülnek az egyén reakciói a történelem rajta kívül álló eseményeire, és viszonya a történelem nem tőle függő sodrására. A Nagy Narratíva mögött irányító kis epizódok formáló erői abszurd és ironikus színben feltűnő, kedves és esendő figurák alakjaiból indulnak. Úgy, hogy közben egyszerre látunk rá a tendenciákra és a pszicho-mozgatókra.
A Haláldekameron – ahogyan a cím sem rejti véka alá - a Dekameron inverze, komplementere: egyfajta werkfilm, avagy egy „ami a Dekameronból kimaradt” – jobban mondva, amiből a Dekameron hősei kimaradtak. Míg ott a kívülmaradás a keret, itt a jelenlét a pusztítás, pusztulás között. Ott a „hogyan lehet elmenekülni és megúszni”, itt a „hogyan nem lehet elmenekülni” az összekötő kapocs a történetek között. Az életöröm a halálfélelemmel, a sorstalanág a végzettel kezd veszedelmes viszonyba.
Nemcsak a könyv témája, hanem formája is a Dekameronhoz illeszthető. Mindkettőnek célja a szórakoztatás, és ebben is van egy adagnyi a szenzáció és rendkívüliség iránti igényből. Nem utolsósorban, a Haláldekameron filmszerű. Itt nem feltétlenül a fertőzős thrillekre, horrorokra kell gondolni, melyeknek felületesebb rendezői megelégszenek azzal, hogy történjen valami látványos az emberi testtel: valami fájdalmas, veszedelmes és kínlódós, ami nyomot hagy a néző elméjében is – hiszen hogy máshogy csíphetnénk nyakon a halált, mint csúnyaság és visszataszítóság képében? Itt a perspektíva váltakozásán, a pergő cselekményen és a látványos jelenetek során át az észrevétlenül és kivédhetetlenül terjedő halál utolérhetetlensége vezeti, hajszolja a története(ke)t.
A kötet mintáját a fertőzés és a fertőződés jeleneteinek végtelen ismételhetősége, variációi rajzolják. (Épp ezért a végére mintha kicsit kimerülne a történet, unásig ismerjük már a betegség menetét.) A Krím-félszigetről induló, Olaszországon át egész Európát veszélybe sodró járvány áldozatait látjuk előkelőktől szegényekig, papoktól ateistákig és flagellánsokig. Önként vállalt és kényszerkaranténokat, különböző attitűdöket a vakmerőtől a túl óvatosig, a kegyetlentől, az emberbarátig. Bármelyik gesztus bajt okozhat, a kapzsiság éppúgy, mint a szeretet.
