A memoár, amelyet Auschwitzban írtak

A memoár, amelyet Auschwitzban írtak

A holokauszt óta eltelt 75 évben sok visszaemlékezés és regény jelent meg Auschwitzról, de olyan nem volt köztük, amelyet közvetlen a felszabadítás után, a táborban írtak volna. Ezért különleges Eddy de Wind holland orvos könyve, amely úgy született meg, hogy szerzője sem időben, sem térben nem távolodott el a lágertől: ugyanazon a priccsen jegyezte le, hogy miken ment keresztül, amelyen korábban fogolyként is aludt. Az Auschwitz, végállomás sok szempontból más, mint a későbbi koncentrációs táborokról szóló történetek; egyrészt mert gyakorlatilag nem számít memoárnak, hiszen ott és akkor, a tett helyszínén rögzítették, másrészt pedig azért, mert magától értetődő módon még nem hatott rá a holokauszt-irodalom. Gyakorlatilag az első olyan könyvek egyike volt, amely szerette volna nyíltan a világ tudtára adni, hogy mi történt Auschwitzban, mit tettek a zsidókkal a második világháború alatt. Eddy de Wind könyve tehát elsősorban krónika, és csak másodsorban személyes történet. Egy olyan ember munkája, aki csak azért akart életben maradni az átéltek után, hogy megírja nekünk, az utókornak, hogy milyen bűnöket követtek el a zsidósággal szemben. 

Forgách Kinga | 2020. február 26. |

Az orvos, aki önként vonult be a gyűjtőtáborba

Eddy de Wind története sok szempontból egyedi, bár ahogy a legtöbb holokauszttúlélő, úgy ő is sokszor nem várt fordulatoknak, véletleneknek és a szerencséjének köszönhette, hogy életben maradt az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításáig. Hogy oda hogyan jutott el, azonban – részben – az ő döntésén is múlott: édesanyját féltette, ezért jelentkezett önként a westerborki gyűjtőtáborba.

Eddy 1916-ban született, így 1941-ben, amikor a német megszállás miatt Hollandiában korlátozni kezdték a zsidók jogait, még csak huszonéves fiatalember volt. Orvosnak készült, de a lehetőségei egyre szűkültek, mivel a németek arra kötelezték a holland egyetemeket, hogy távolítsák el a zsidó munkatársakat és hallgatókat. Tanárai azonban nem hagyták cserben, gyorsított vizsgákat tehetett, így utolsó zsidó diákként megszerezhette a diplomát, később pedig titokban pszichoanalitikusnak is tanult.

Eddy de Wind

A megszállók azonban egyre kevesebb teret hagytak a zsidóknak, egy razzia során őt is letartóztatták. Több száz sorstársával együtt fogolytáborba került, ahol borzalmasan bántak velük. Túlélő ösztöne és szerencséje segítségével azonban ekkor még kiszabadult: elhitette a németekkel, hogy tbc-s, ezért szabadon engedték. Ennek ellenére továbbra sem volt könnyű számára az élet Amszterdamban, 1942-ben már kénytelen volt elrejtőzni, Hágában húzódott meg édesanyja barátainál. Nem sokkal később megpróbált Svájcba menekülni a barátnőjével, de nem jártak sikerrel.

Visszaérkezésük után újabb bonyodalom következett, Eddy édesanyját, akihez nagyon szoros kapcsolat fűzte, elhurcolták Westerborkba, a hollandiai gyűjtőtáborba. A fiatal orvos úgy döntött, önkéntesnek jelentkezik oda, azzal a feltétellel, hogy sem őt, sem édesanyját nem szállítják tovább. Az ígéretet azonban nem tartották be, mire megérkezett, anyját már deportálták Auschwitzba.

Eddy de Wind
Auschwitz, végállomás
Athenaeum Kiadó, 2020, 210 oldal 

Eddynek ezt követően a tábori kórház orvosaként keményen kellett dolgoznia. A körülmények nem voltak olyan rosszak, viszont minden héten ezer embert tehervagonokba tereltek és elvittek. A transzportra kiválasztott foglyokat Eddynek kellett megvizsgálnia, csak az maradhatott, aki nagyon beteg volt. Sokan fordultak hozzá segítségért, hogy nyilvánítsa a rokonukat betegnek, de a helyzete lehetetlen volt, hiszen a németek folyamatosan ellenőrizték.

A kórházban aztán összeismerkedett egy ápolónővel, Friedellel, akivel egymásba szerettek. Nem sokkal később pedig úgy döntöttek, összeházasodnak. Westerborkban tartották meg az esküvőt, hiszen nem volt más választásuk, friss házasként pedig a kórházban kezdték el közös életüket. A megállapodás ellenére azonban nem kímélték meg őket sem. 1943  szeptemberében Friedellel együtt mindketten bekerültek az auschwitzi transzportba.

Házasélet AuschwitzbanEddy és Friedel „szerencsések” voltak, mivel Auschwitzba érkezésük után a szelekciónál mindkettőjüket kiválasztották. Eddyt az orvosi tudása mentette meg a gázkamrától, és később a borzalmasan nehéz fizikai munkától is. Ő előbb karanténba, majd a 9-es számú kórházbarakkba került. Friedelt – ahogy sok más nőt is – kísérleti alanynak szánták, így a szomszédos 10-es blokkban helyezték el. Ápolói tapasztalatai azonban neki sokat segítettek a túlélésben, egy ideig legalábbis megkímélték őt a brutálisabb beavatkozásoktól.

Eddy de Wind az SS-tisztek jegyzetfüzetébe írta meg memoárját...

„Auschwitz a humánum nullpontja" - mondta Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Kiadó igazgatója Az Élet Menete Alapítvány és a Líra Csoport közös holokauszt emlékrendezvényén a New York Kávéházban, ahol Eddy de Wind zsidó orvos Auschwitzban írt könyvét mutatták be ma délelőtt.

„A 9-es blokkban lakom, egy szokványos kórházi blokkban. Friedel a 10-esben. Ott is betegek vannak, de nem olyanok, mint a mienkben. Nálunk olyanok fekszenek, akik belebetegedtek a kegyetlenkedésbe, az éhezésbe, a megfeszített munkába. Ezek természetes okok, amelyek diagnosztizálható betegségeket okoznak. A 10-es blokk viszont a kísérletek helye. Olyan nők élnek ott, akiket meggyaláztak a magukat professzornak nevező szadisták, úgy, ahogy nőket még soha nem gyaláztak meg; a legszebb kincsükben: a nőiségükben, az anyává válás lehetőségében.”

Bár a két blokk foglyai alapvetően nem érintkezhettek egymással, a fiatal szerelmespárnak olykor sikerült megtalálnia a módját annak, hogy láthassák egymást, és hogy válthassanak pár szót. A túlélésükben mentálisan nagyon sokat segített, hogy tudták, a társuk él és a közelben van. Ha csak lehetett, megpróbálták elintézni, hogy titokban találkozhassanak, vagy levelet válthassanak. Ha kellett, szóltak a másik érdekében, ha plusz élelmet tudtak szerezni, megosztották egymással. Így töltötték házasságuk első hónapjait kiszolgáltatottságban, szövetségben, és abban a tudatban, hogy minden egyes szóváltásukkal az életüket teszik kockára.

Amit nem lehet egyes szám első személyben elmesélni

Eddy az auschwitzi kórházblokkban rengeteg mindent látott és hallott, és pontosan tudta, milyen kegyetlenségekben van része a fogolytársainak, ahogy orvosként azzal is tisztában volt, hogy gyakorlatilag lehetetlen túlélni a kőkemény fizikai munkát annyi élelemmel, amennyit az embereknek adtak. Tisztában volt a táborban terjedő fertőző betegségekkel is, ahogy azt is a saját bőrén tanulta meg, hogy a láger orvosai valójában nem szándékoznak gyógyítani, sem betegségeket megelőzni. Felesége révén ráadásul arról is pontos képe volt, hogy a szomszédos blokkban milyen kegyetlen beavatkozásoknak teszik a nőket, hogyan kísérleteznek rajtuk a legköltséghatékonyabb sterilizációs módszer kifejlesztése érdekében. Egy átlagos rabnál tehát valamennyivel nagyobb rálátása volt arra, hogy mi minden zajlik Auschwitzban.

Auschwitz, végállomás

Ezért is van jelentősége annak, hogy a tábor felszabadítása után éppen ő döntött úgy, leírja mindazt, ami történt, mindazt, aminek tanúja volt. Voltaképpen ez volt az egyetlen oka annak, hogy egyáltalán életben akart maradni: érezte, hogy valakinek le kell írnia ezeket a történeteket, mert később nem fogják elhinni a túlélőknek. Az SS távozása után is Auschwitzban maradt, orvosként a szovjet hadsereg szolgálatába állt. Nappal az ott hagyott betegeket gyógyította, éjszaka pedig írt, hogy tanulságot tegyen. Nemcsak azt jegyezte le, ami vele történt, hanem más foglyok sorsát is megörökítette, mindent, amit csak látott vagy meséltek neki. 

„Tudtam, hogy életben kell maradnom, hogy élni akarok, azért, hogy mindezt elmondhassam, mindenkinek elmondhassam, hogy meggyőzzem az embereket, hogy ez mind igaz…”

Az átélteket egyes szám első személyben kezdte el megírni, de az túl nehéz volt számára, túl frissek voltak az emlékek. Főként, hogy akkor még azt sem tudta, mi lett a feleségével, Friedellel, akit az SS-tisztek halálmenetre indítottak az oroszok érkezése előtt. Kénytelen volt valamennyire eltávolítani magától a történetet. Így született meg Hans van Dam, a fiatal holland orvos figurája, akinek tolmácsolásában a lehető legpontosabban próbált számot adni az auschwitzi koncentrációs tábor működéséről.

Érzelmek helyett tárgyilagosság

Így született meg az Auschwitz, végállomás, amely az első visszaemlékezések egyike volt, és amelyet szerzője ott a lágerben, az SS-ek barakkjában talált füzetbe jegyzett le. A szituáció, amelyben a könyv született, persze kihatott arra is, hogy milyen lett, milyen nyelven ragadta meg az emberi történelem legsötétebb fejezetét írója. Mert ahogy minden olyan szerzőnek és visszaemlékezőnek, aki valaha a holokausztról írt, Eddynek is meg kellett találnia azt a nyelvet, amelyen az egész egyáltalán elbeszélhető. Az ő esetében ez a tárgyilagosság nyelve volt, amelyben nagyobb hangsúlyt kapott az, hogy pontosan mi történt, mint az, hogy mindezt hogyan élték meg az áldozatok.

Valószínű, hogy Eddy de Windnek szüksége volt erre a távolságtartásra, illetve fontosabbnak tartotta, hogy a személyes érzések helyett a tények, a történések leírása domináljon. A feljegyzései ilyen téren tehát különböznek a későbbi beszámolóktól. Kevés szó esik bennük a félelemről, a szorongásról, a szégyenérzetről vagy a gyászról, és hangsúlyosabban jelennek meg az egyéni túlélési stratégiák, a tábori feketepiac, a szabályok kijátszása és az intrika. Kicsit máshogy ábrázolta az SS-tiszteket is, mint ahogy azt megszokhattuk más leírásokban. A precizitás, a kegyetlen rendezettség helyett ő inkább a kiszámíthatatlanságukat, következetlenségüket emelte ki, 

„Hans azonban számított a szokásos következetlenségre, az ilyen SS-tisztek tudathasadásos állapotára. És valóban: ugyanaz az ember, aki ezreket a halálba küldött, mert legyengültek, vagy betegek voltak, beleegyezett, hogy Friedelt áthelyezzék a varrodából a 23-as blokkban berendezett ambulanciára, mert annyira köhög az ócska ruhákból felszálló portól.”

Az Auschwitz, végállomásban mindemellett az is érdekes, hogy találunk benne elmélkedő és magyarázó részeket is. Eddy de Wind főként a foglyok közti párbeszédekbe foglalta bele az érveket, hogy miért bűn mindaz, ami ezekben a táborokban történt, illetve az értelmezéseket a láger működéséről. Ez is egészen egyedi jellemzője ennek a könyvnek; abban a korban, abban a helyzetben a szerző szükségesnek látta, hogy meggyőzze az olvasóit, hogy elmagyarázza, milyen volt bent élni.

„Ha minden körülményt külön nézett az ember, akkor tűrhető lett volna az élet egy ilyen kommandóban. A munka nehéz volt, de kibírható. A verés megalázó, de agyon nem vertek senkit. A kenyér és a leves kevés volt, de egy henyélő élethez elég lett volna. De a körülmények együttese: ennyi munka, ennyi verés, ilyen kevés étel mellett már elviselhetetlen volt.”

Eddy de Wind 70

Az író félelme egyébként nem volt alaptalan, mert bár könyve már 1946-ban megjelent Hollandiában, nem fogadta nagy érdeklődés. Az emberek nagy része nem örült a hazatérő zsidóknak és nem volt kíváncsi a panaszkodásukra sem. Így történhetett, hogy Eddy de Wind könyve mind ez idáig elsikkadt, ismeretlen maradt, annak ellenére, hogy nagyon sok fontos dolgot mondott ki – talán elsőként – a holokauszttal és az elkövetők felelősségével kapcsolatban. Most azonban 28 nyelvre lefordították és több mint 100 országban megjelent, így ma végre sokakhoz eljuthat, tanúsíthat egy borzalomról, amelynek nem szabad soha többé megtörténnie. 

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Eddy de Wind az SS-tisztek jegyzetfüze-tébe írta meg memoárját Auschwitzról

...
Kritika

Mit tudtak az emberek a holokausztról tíz évvel a világháború után?

...
Szívünk rajta

A holokausztról akkor is beszélni kell a gyerekkel, ha fáj

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Thomas Cromwell története nem egy poros történelmi história, hanem egy kortárs politikai thriller

A Tudor-trilógia harmadik részében Hilary Mantel egészen mélyre visz a kicsinyes intrikák és nagyhatalmi alkuk világába, így aztán testközelből szemlélhetjük végig egy komplett történelmi korszakot meghatározó férfi felemelkedését és bukását.

...
Nagy

10 érdekesség, amit talán nem tudtál Virginia Woolf életéről

140 éve született Virginia Woolf, a 20. századi modern irodalom egyik legfontosabb írója, a Mrs. Dalloway, az OrlandoA világítótorony és a Felvonások között szerzője. Születésének évfordulója alkalmából tíz érdekességet gyűjtöttünk össze az életéről.

...
Nagy

Ezek a non-fiction könyvek érkeznek 2022 első felében! (II. rész)

2022 első félévének kínálatából válogattunk - és mivel annyi izgalmas téma és cím érkezik, tényirodalmi ajánlónkat két részre bontottuk. Íme, a második adag!