Markus Zusak: A könyvtolvaj, fordította: M. Nagy Miklós
Ulpius-ház, 2014, 598 oldal, 3990 HUF
Mikor kilenc évvel ezelőtt az ausztrál író, Markus Zusak megálmodta a könyvtolvaj kislány, Liesel történetét, eszébe sem jutott, hogy hősnője egyszer a filmvászonról néz majd vissza rá. Pedig regénye, melyben a Halál próbálja bebizonyítani, hogy az emberek nem is olyan kegyetlenek, tökéletes filmes alapanyag. A könyvtolvajt, melynek ötlete attól a pillanattól motoszkált Zusak fejében, hogy szülei először meséltek neki a háború borzalmairól, a héten kezdték vetíteni a magyar mozik.
A német anyától és osztrák apától származó Zusak Ausztráliában született. Szülei az ötvenes években emigráltak a szigetországba, és bár nem beszéltek angolul, amikor megérkeztek, fontos volt nekik, hogy a gyerekeik már tökéletesen értsék és használják a nyelvet. Az összes fellelhető Dr. Seuss-kötetet beszerezték nekik, ám a kis Markus gyerekkorát nemcsak kalapos macskák és karácsonygyűlölő zöld rémecskék határozták meg. Sokkal inkább lángoló városokról, és haláltáborokba hurcolt zsidókról szóló történetek. Azokból az időkből két történet maradt meg leginkább az emlékeiben. Az egyik a bombázások miatt lángra lobbant égről szólt, a másik pedig egy kisfiúról, akinek verés lett a jutalma, amiért kenyeret adott egy éhező zsidónak. Ezekből az emlékekből született ötödik könyve, A könyvtolvaj, illetve ez alapján készült a héten mozikba kerülő film is, amiért az Index nagyon lelkendezett.
Kapcsolódó cikkeink:
Zusak először életrajzban gondolkodott, de tudta, hogy azt túl sokáig tartana megírni. Az sem tette könnyebbé a feladatot, hogy a náci Németországot már olyan sokan és sokféleképpen megírták. Nem volt biztos benne, hogy sikerülne egy teljesen eredeti történetet megalkotnia. Tudta, hogy egy fiatal lányról szeretne írni, és egy másik könyve kapcsán korábban már támadt is egy ötlete. Akkoriban épp nem működött a számítógépe, ezért a napjaink Sydneyében könyvet lopó lány alakja először vonalas füzetlapokon bukkant fel. Később, mikor komolyan elkezdte foglalkoztatni, hogy szülei európai gyerekkoráról és a második világháborúról ír, újra eszébe jutott a könyvtolvaj lány figurája. Miután egymás mellé helyezte a két teljesen független témát, rájött, hogy nem is annyira függetlenek, sőt nagyon is jól egymásba illeszthetők.
Ahhoz, hogy a történet működni kezdjen, egy kis szerencsére is szükség volt. Zusak irodalmat tanított egy középiskolában, és egyszer azt a feladatot adta diákjainak, hogy írjanak a színekről. A feladatból ő sem maradhatott ki. A piros, a fehér és a kék színt választotta, és azt vette észre, hogy három, a Halál szemszögéből elmesélt halálesetről írt. Úgy döntött, a könyvtolvaj kislány mellé a monologizáló halált is bedobja készülő könyvébe. Kezdetben fogalma sem volt, hogy mi sül ki ebből, de írás közben a történet nagyon lassan formálni kezdte önmagát. Például olyan apró jelek is egyértelművé tették, hogy jó úton halad, mint mikor rájött, hogy a náci zászló színeiből kettőt már korábban megírt.
Majd egy évig küzdött, hogy megtalálja a megfelelő elbeszélésmódot, próbálkozott első, második és harmadik személyben, ugrándozott múlt és jelen között. Kilenc hónappal a munka kezdete után visszakanyarodott a történet elejéhez, és újraolvasta ezt a pár szót: „Egy apró kis tény: meg fogtok halni.” Azonnal beugrott neki, hogy ezt csak egyvalaki suttoghatja szereplői és az olvasók fülébe, maga a Halál. Zusak szerette volna, ha a Halál teljesen máshogy szemléli a világot, mint az emberek, ezért került a könyvbe a számos rajz, diagram és kiemelés. Akkor lett biztos benne, hogy megtalálta a megfelelő narrátort, amikor rájött, hogy a Halál igazából fél az emberektől, mert látja, hogy mit művelnek egymással. Utálja a munkáját, amivel főnöke, a háború bízta meg, szüksége van színekre, feloldozásra, és bizonyítékra, ami alátámasztja, hogy minden elkövetett szörnyűségük ellenére az embereknek tényleg van létjogosultságuk a világon. Az egyik ilyen bizonyíték Liesel, A könyvtolvaj címszereplője.
A lány nemcsak lopja, de falja is az olvasnivalót. Bár a szavakat néha arra használja, hogy másokat bántson, ismeri gyógyító erejüket, és tudja, hogyan meséljen el teljes életeket a segítségükkel. A szerző szerint a szavak remek hasonlatul szolgálnak a náci Németországhoz, hiszen voltak bizonyos kifejezések, amelyek magukban foglalták a gyilkosság és a társadalomból való kirekesztés erejét. Szónok nélkül mit sem értek volna, ekkor lépett a képbe Hitler, aki remekül tudta használni őket.
Zusak nem Lieselt, hanem Rudyt tartja a kedvenc karakterének a könyvből. Legtöbbet miatta sírt írás közben, és attól a pillanattól nagy rajongója, hogy a kisfiú szénfeketére pingált arccal Jesse Owensként futkározott a sportpályán. Karakteréhez az apja életéből merített ihletet. A fiút, csakúgy, mint Zusak édesapját, kiválasztották, hogy lépjen be egy tisztán náci iskolába, apjának pedig a háború lett a büntetése, amiért megtagadta, hogy fia az intézménybe járjon.
Zusak három évig dolgozott a regényen, és mikor elkészült vele, abban sem volt biztos, hogy valaki egyáltalán megveszi majd. Csak azt tudta, hogy nagyon különbözik a könyvektől, amiket korábban írt. Az írásról nagyon egyszerűen vélekedik, szerinte ha tudod, hogy a könyved soha nem fog megjelenni, és ennek ellenére is meg akarod írni, akkor minden a legnagyobb rendben. A könyvtolvajjal kapcsolatos aggodalma alaptalannak bizonyult, a Halál által elspoilerezett története a filmesek érdeklődését is felkeltette. A rendezői székbe Brian Percival ült, akit főleg a Downton Abbey című brit sorozat epizódjainak rendezőjeként ismerhetünk.
A sztoriból, amelyre a szerző sosem tekintett második világháborús vagy holokausztregényként, nemcsak film-, de színpadi adaptáció is készült - a chicagoi Steppenwolf színház tűzte műsorára. A könyv Ausztráliában felnőtt regényként jelent meg, az Egyesült Államokban viszont az ifjúsági szekcióba került, ám Zusakot egyáltalán nem zavarja a YA-besorolás. Szerinte története így is el fog jutni a megfelelő emberek kezébe.
