Fotó: Fényes Gábor
A 2016-os év legfőbb célkitűzése elérni, hogy amikor a magyar olvasók az interneten keresgélnek, a Google az Oravecz nevű szerzők közül először Imrét dobja föl, vezeti fel a tizenegyedik Aegon Művészeti Díj nyertesét a díjátadó gála háziasszonya, Winkler Nóra. Oravecz Imre a Távozó fa című kötetéért (kritikánk a kötetről ITT) kapta meg a díjat, amit a A Katona József Színház színpadán, egy kényelmes nappali díszletei között adták át.
Az est házigazdája elmondta, hogy a tavaly jubiláló díj keretében 2015-ben még több új irodalmi esemény szerveztek, és nagyobb hangsúlyt fektettek a fesztiváljelenlétre és a kortárs költők iskolai népszerűsítésére is. A cél az volt, hogy bemutassák, „egy író élete is olyan, mint a miénk”. Hogy ezt alátámassza, Winkler arról beszélt, milyen Csaplár Vilmos napszemüveg nélkül, Péterfy ujjatlan khaki színű pólóban, vagy Esterházy kutyasétáltatás közben a Római-parton. Erre rímelt az a kisfilm is, amely rövid életképekben mutatta be az idei tíz jelölt portréit.
„Magyarországon ma, nyilván van egy-két kivétel, egyszerűen csak jól akarnak élni, semmi mást nem akarnak. Nincs semmi eszményünk, ami összetartana, vagy ami elviselhetővé tenne bennünket egymással szemben, vagy akár magunk iránt is”
– mondta például a díjnyertes szerző Ruszthi Zsolt filmrészletében, melyben „hazáról, fiatalokról, kávéról és kételyekről, jóságról és menekülésről, nőkről és kataklizmákról” beszéltek az idei jelöltek.
Az erős mezőnyben Oravecz mellett idén Esterházy Péter, Rakovszky Zsuzsa, Réz Pál (és Parti Nagy Lajos), Dragomán György, Bartis Attila, Szvoren Edina, Danyi Zoltán és Marno János mérettetett meg. Winkler mesélt a zsűrizés izgalmairól is, ami minden évben a titkosság jegyében zajlik: a kiválasztott zsűritagok először interneten keresztül voksolnak, egymással csak később találkoznak, amikor már megvan a tíz író és a tíz könyv, azaz a jelöltek. Ezt követően a zsűrit összezárják, és addig föl sem állhatnak, amíg nem jutottak konszenzusra. Az Aegon idén úgy döntött, szentel egy összeállítást a folyamat megörökítésére, így az est közönsége betekintést nyerhetett a döntéshozatal viccesebb részleteibe. Különben nem is gondoltuk volna, hogy olyan szakmai érvek, mint az „Egy meghaladhatatlan indok, hogy nekem jobban tetszett”, vagy, hogy „Jó, de Thomas Mann is ismétli magát” is szerepet játszanak a díj odaítélésében. A 2016-os zsűriben Kulcsár Szabó Ernő, Bán Magda, Csuhai István, Kúnos László, László Ferenc, Schiller Mariann és Rostás Eni vett részt.
Az est első beszélgetésén Nyáry Krisztián, a Magvető igazgatója és Péterfy Gergely, az Aegon-díj tavalyi nyertese ült ki a színpadra. Nyáry elsősorban arról beszélt, mennyire örül, hogy idén egy verseskötetet díjaztak, mert ez talán annak a jele is lehet, hogy az emberek újra elkezdtek verset olvasni, majd hozzátette, „egy jó díj, meg egy jó szerző egymást minősítik”. Péterfyt a műsorvezető leginkább arról kérdezte, hogy élte meg a tavalyi sikert és a díjjal járó sok szereplést. „Ez egy jó év volt. Tulajdonképpen jó, hogy vége.” – válaszolta az író arra utalva, hogy bár jól esett az elismerés a „hiú és esendő” énjének, de a következő műre való éhség most erősebb. „Állam és művészet viszonya perverzió, magántőke és művészet kapcsolata egészséges kémia” – mondta Péterfy az Aegon függetlenségére utalva, és tanulságos üzenetet hagyott hátra az új nyertesnek: nagyon megértőnek és finomnak kell lenni azokkal szemben, akik rosszul mondják ki a díj nevét, és a néma A-t is odabiggyesztik az elejére.
Oravecz színpadra szólítását Dés András improvizációja és a díjazott Naptár című versének felolvasása vezette fel. Winkler magabiztosan kijelentette, hogy „mostantól jó párszor fogunk együtt ülni színpadon”, a szerző pedig kissé megilletődve és kétkedve fogadta a dolgot, ám nem tudott érdemben reagálni rá, mert már le is engedték a függönyt, ami vetítővászonul szolgált. A kalandfilmnek is beillő Kusturica-moziból kiderült, hogyan köszöntötték a költőt szajlai lakhelyén, az is, hogy ez milyen manővereket igényelt, és hogyan lett Winkler Nórából Milán Anna, a DHL csomagszállító cég diszpécsere.
Oravecz elmondta, hogy nem gondolta volna, hogy költészetének egyszer ekkora közönsége lesz, hiszen magyartanárként pontosan látta, mekkora az igény a versekre.
„Nem nagyon lehet sikert aratni versekkel. Nem csak velem, Rilkével sem.”
Amikor Winkler arra kérdezett rá, hogy miért az elmúlás lett új kötetének legfőbb motívuma, kissé szemrehányóan jelezte, hogy valójában az egész költészete erről szól.
„Ez egy állandóan jelenlévő gondolat. A költészet nem is szól másról, csak az idő múlásáról.”
Irodalomtanárhoz méltóan tette helyre a műsorvezetőt líra és epika kérdésében is, amikor Winkler vers és prózaírás különbségei felől érdeklődött. Oravecz beszélt készülő regényéről, és arról is, Amerikából hazatérve hogyan lett ismét bátorsága, hogy újrakezdje azt, amit korábban abbahagyott: az új verseskötet megírását. Úgy tűnt, a díj és a siker nem nagyon izgatta fel:
„Baj van, ha már a sikert várjuk. Nem a díjakért írunk”.
Amikor Winkler zárkózott egyéniségének és szubjektív, kitárulkozó lírájának ellentétét is felhozta, a költő kijelentette, hogy költészete nem exhibicionista.
„Az ember az irodalomban elmondja, amit még magának sem mer bevallani.”
A beszélgetést újabb zenei etűd és versfelolvasás követte, majd Kepecs Gábor, az AEGON kelet-közép-európai régiójának vezérigazgatója végre átadta a díjat, azt kívánva a szerzőnek, hogy „nagyon-nagyon soká legyen még ez a Távozó fa”. Az estet a zsűri elnöke, Kulcsár Szabó Ernő laudációja zárta. Az ünnepeltet köszöntő beszédében elmondta, Oravecz kötetének nagyobb a jelentősége annál, hogy az év legjelentősebb kötetének választották, mert költészettörténeti jelentősége is van. Elemzését és méltatását egy-két vers felolvasásával is alátámasztotta. Arról beszélt, hogy a díjazott költő a semmiből semmibe tartó élet megírójaként alkotott jelentőset.
„Ennyi volt az élet.”
– idézte az Összegzés című vers utolsó sorát.
Én pedig az est után azt latolgattam, vajon mennyi esélye lehet annak, hogy Oravecz Imre 2016-ban valóban országjáró költészeti roadshow-ra indul.
Szerző: Forgách Kinga
