Végül magányosan megöregszünk

Valuska László | 2016. január 10. |

"A költő öregkori munkásságát

fiatal kritikusok értékelik,

ez természetes,

az embernek öregen is van véleménye, csak nem hangoztatja,

 

de honnan tudják, milyen öregnek lenni?" (Irodalom)

Az év egyik legszebb verseskötete arról szól, hogy valaki megöregszik, és ennek a szomorú és magányos tapasztalatnak a megragadásához keresi a nyelvet. Oravecz Imre kötetét a 2015-ös év végi listánk legjobb 10 kötete közé választottuk. A Távozó fa az öregedésről írt szomorúan csodálatos esettanulmány fákkal, madarakkal, kisgyerekkel, egyben időutazás, amiből megtudhatjuk, hogyan szűkül össze az életünk. Honnan tudjuk, hogy milyen öregnek lenni? - teszi fel a kérdést Oravecz, mi meg pontosan az ö versei segítségével juthatunk közelebb a válaszhoz. A hét könyve nem a politikailag korrekt szépkorúak világát ábrázolja, hanem a a veszteségekkel teli valódi öregkort.

Oravecz Imre: Távozó fa

Magvető, 196 oldal, 2015, 2990 Ft

 

A kötet nyitóverse úgy működik, mint egy nagyon hosszú és lassú kameramozgás egy fekete-fehér filmben, amiből nemcsak a főszereplő időhöz és térhez való viszonyát ismerjük meg, hanem az egyszerű képből magát a beszélőt is:

"A ház előtt kert,

a kert alatt völgy,

a völgyön túl hegy,

a kertből a napot nézem,

mely leáldozóban van a hegy mögött" (Alkony)

A 2005-2014 között írt verseket összegyűjtő kötet az elmúlással foglalkozik erős létösszegző indíttatással. Az Irodalom című versében feltett kérdésre egyébként sokféle válasz adható, én a Távozó fa után sokkal több mindent megtudtam az öregedésről, a magányról, a kapcsolatok felbomlásáról, és arról, hogyan lesz a testünk saját magunk ellensége. Oravecz szorong, és vele szorongok már én is az elmagányosodás hullámvasútján. A versekkel tényleg bemászhatunk a költő fejébe és szívébe.

Kapcsolódó anyagok:

Oravecz Imre a Literáriumban

Interjú Oravecz Imrével

A verseskötet hat részből épül fel, az első háromban (Téli éjszaka, Helyreállítás, Távozó fa) sok természeti képet és létösszegző hangot találunk. A második hármasból (Matyi, Madárnapló, December, morning) a Matyi című résznek még talán az eddigieknél is nyomasztóbb a hangulata, hiszen az öregedést nem önmagában, hanem kisfiához képest tapasztaljuk meg:

“Öreg, hatvankettő voltam,

mikor született,

és szorongva gondoltam rá, hogy túl fiatal lesz majd,

és nem tud mit kezdeni a halálommal,

nem sejtettem,

hogy van ennél rosszabb,

még életemben elveszített engem.” (Bánat)

A kötet legdinamikusabb része ez a ciklus gyerekelhelyezési perről, gyerekrejtegetésről és apa-fiú beszélgetésről. Itt például arról is olvashatunk, hogy a gyerek anyja az elhelyezési perben a családi erőszak hamis vádját az Ondrok gödre című regény egy részletével akarta igazolni.

Huszonnyolc évet élt egyedül Oravecz Imre, megépítette házát ("otthonos környezetben agonizálok majd"), a tévében csak az időjárás-jelentést nézi, és embertársai arcát figyeli, ha az érdekli, jelen van-e a Gonosz a világban. miközben Kosztolányit, Márait és Turgenyevet olvas. Ezeket mind a versekből tudni, Oravecz sokszor naplószerű versei zavarbaejtően személyesek, a Téli örömből például az derül ki, hogy a termosztát felcsavarása egyszerre óriási öröm, hiszen meleg lesz, de talán még nagyobb, amikor lecsavarhatja, mert ki tudja fizetni a gázszámlát. A versek az ilyen élethelyzetek miatt lesznek történetközpontúak: mintha egy bekamerázott lakásban figyelnénk az öregembert (ezek a versek pedig a lélek bekamerázásai?).

“egy házzal álmodtál,

nem lakott benne senki,

a te házad volt” (Reggel)

A versek beszélőjét körülölelő környezet és természet végtelennek és időn kívülinek tűnik, hogy a halálra történő felkészülés még nagyobb szenvedésnek tűnjön. Oravecz nem teremti a körülötte lévő világot, hanem apró rezdülésekre is figyelve leírja azt. Persze alapvetően azt látja, hogy a cinkék meghalnak, a cseresznyefa elszárad. A kötet nagy részét úgy kell elképzelni, hogy ül a lírai én egy üres szobában, amiben semmi nem történik azon kívül, hogy egyes falrészek jobban szürkülnek. Ehhez képest a Madárnapló részt a fecskék, a hollók és a harkályok benépesítik és megtöltik akcióval. 

"Egy kékcinke a hűtőrácson keresztül bebújt

a nyitott kocsiszínben álló autó motorházába,

és lent, a lökhárító alatt jött ki,

 

vajon milyennek találta az elé táruló világot?" (Kíváncsiság)

A kötetet angol nyelvű versek zárják, amit röviden felvezet Oravecz. Elmeséli, hogyan választotta őt az angol nyelv, ami nemcsak egy idegen nyelv, hanem a második anyanyelvvé. 1969-ben Nádasdy Ádám tanította angolra, később Londonban töltött rövidebb időszakot, majd Iowában egy íróprogramon, illetve Chicagóban egy posztgraduális képzésen vett részt, később Kaliforniában tanított. Márk fia kint kezdte el az általános iskolát, így a költő azt találta ki, hogy a fiával otthon csak angolul beszél, ez később is így maradt:

“Ez állandó, mindenre kiterjedő, személyes és bensőséges, szülő-gyermek viszonyba ágyazott kaland volt. Ebből kifolyólag akkor és ott egy teljes esztendőn át angolul esett meg velem minden, és egy idő után azt vettem észre, hogy már nem kívülről használom a nyelvet, hanem belülről beszélem, mintegy nyelven belülre kerültem”.

Oravecz Imre a Távozó fa című verseskötetben igazolja, hogy az öregedés egyet jelent a jövőkép feladásával, de azt is, hogy a vers látszólag a világ legegyszerűbb műfaja. Az öregedéssel nemcsak a lehetőségek, a barátok, rokonok, a mozgástér és a vágyak csökkennek le radikálisan, hanem a szókészlet és a költői eszközök használata is. Nem bagatellizálni próbálom a költői munkát, hanem nagyszerűnek tartom, mennyire természetes a beszédmód, milyen egyszerű érzésekből és pillanatokból indulnak el magával ragadó versek. Oravecz verseskötete döbbenetes élmény, nem hagyja nyugodni az embert. Az aktív élet és a halál közti átmeneti, hóval fedett, hideg, impulzusmentes világában mintha váratlanul letisztázódnának, és egyértelműbbé válnának az életesemények és az érzések Oravecz számára.

“Ki hitte volna,

hogy ilyen is lesz:

vágyatlanul gondolok arra a nőre,

ki negyven éve hiányzik.” (Meglepetés)

 

“Kell, hogy legyen Mennyország:

különben hová került volna anyám?” (Szekuláris bizonyíték)

 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Nem az a lényeg, hogy megjósoljuk a Föld jövőjét, hanem hogy alkalmazkodjunk [Podcast]

Litkai Gergely zöld podcastjének vendége Jordán Ferenc ökológus, akivel tavalyi nagy sikerű, Az ember vége a természet esélye című könyve apropóján beszélgettek.

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről.