Hetvenöt éve született Dél-Afrika második irodalmi Nobel-díjasa, A barbárokra várva és a Szégyen szerzője, az első író, aki megduplázta Booker-díjainak számát, John Maxwell Coetzee.
Coetzee egy fokvárosi búr családban született 1940-ben, apja ügyvéd, anyja tanítónő volt. Iskoláit Fokvárosban végezte, a helyi egyetemen nyelvészetet és matematikát hallgatott. Az apartheid rendszer iránti gyűlölete, a besorozástól való félelme, a provincializmus fojtogató szorításából való szabadulási vágya miatt 1962-ben Angliába utazott. Előbb Londonban programozó, majd Berkshire-ben egy számítástechnikai cég alkalmazottja lett. Munkája során titkos hadiipari fejlesztésekbe is bepillanthatott, ám mivel eredendően pacifista beállítottságú, egy év után felmondott. A munka mellett folyamatosan írt, leginkább verseket, amelyeket később ő sem értékelt sokra.
1965-ben Fulbright ösztöndíjjal az Egyesült Államokba utazott, és a texasi egyetemen folytatott tanulmányokat. 1969-ben megkapta az irodalomtudományok doktora címet, disszertációját Beckettről írta. A buffalói egyetemen lett tanársegéd, és ezzel egy időben prózai műveket kezdett írni. Aktív közéleti szerepet vállalt, felemelte szavát a vietnami háború és az Egyesült Államok gyarmatosító törekvései ellen - a háborúellenes tüntetéseken való részvételért többször le is tartóztatták. Hazájába végül 1971-ben tért vissza, és a fokvárosi egyetemen helyezkedett el.
Első regénye, a Sötétség 1974-ben jelent meg, ezt követte három évvel később Az ország mélyén című naplóregény, amely egy elmebeteg nő belső világát ábrázolja. A mű elnyerte a legrangosabb dél-afrikai irodalmi elismerést, a CNA Irodalmi Díjat. Az igazi nagy sikert azonban az 1980-as A barbárokra várva jelentette: az erőteljes és nyomasztó regényt többek között Geoffrey Faber-díjjal, James Tait-emlékdíjjal, és egy újabb CNA-díjjal ismerték el. Bár már ennek a művének világa is kafkai hangulatú, Kafkát főleg az 1983-ban megjelent Michael K. élete és kora című könyve idézi meg, melyért Booker-ddíjat kapott.
Coetzee 1983-ban lett az irodalomtudományok professzora a fokvárosi egyetemen, és ettől kezdve utazó professzorként is működött. 1999-ben megjelent a Szégyen, melyben az apartheid rendszer megszűnésének hatását elemzi egy elbocsátott irodalomprofesszor sorsán keresztül. A sötét hangvételű mű többek között elnyerte a Booker-díjat is, így ő volt az első író, akinek sikerült dupláznia. 2012-ben Hilary Mantelnek is sikerült.
Mundruczó Kornél Szégyen-rendezése 2012-ből
Coetzee számos irodalomkritikai írást is publikált, több esszégyűjteményt is közreadott. Legutóbb 2013-ban jelent meg regénye, a különös hangulatú, utópisztikus Jézus gyermekkora, amitől jól zavarba is jöttünk.
"Coetzee azt szerette volna, ha könyve üres borítóval jelenik meg, és a címoldalakra sem kerül szöveg, így az olvasó csak az utolsó oldalak végén találkozott volna a könyv címével. A kiadó nem értett egyet az ötlettel, amiért nagyon hálásak lehetünk, különösen, ha mi is nevetnénk azon a bizonyos viccen. Ha még ennyi kapcsolódási pontunk sem lenne az olvasáshoz, nagyon hamar elveszhetnénk a megválaszolatlan kérdések rengetegében. Így van pár oldalnyi nyugalmunk, amíg azt hihetjük, értjük, hogy mi a célja a rengeteg kérdőjelnek. A Jézus gyermekkora egyáltalán nem azt kínálja, amire a cím, vagy akár az alapszituáció ismerete alapján számítunk. Hogy megtaláljuk-e benne Jézust, az csak rajtunk múlik." - írtuk a regényről.
Nyugdíjba vonulása után 2002-ben élettársával, Dorothy Driverrel Ausztráliába, Adelaide-ba települt át, ahol a helyi egyetemen megkapta a tiszteletbeli kutató címét. 2003-ig fenntartotta professzori állását is a chicagói egyetem Társadalmi Gondolat Bizottsága nevezetű fakultásán, három évvel később pedig ausztrál állampolgár lett.
2003-ban a Svéd Akadémia neki ítélte az irodalmi Nobel-díjat, egyebek között azért, mert Coetzee regényeit "jól felépített szerkezet, gazdag párbeszédek és briliáns elemzések jellemzik". 2005-ben a dél-afrikai kormány az Order of Mapungubwe nemzeti rendjelet adományozta neki az irodalom érdekében végzett kivételes munkájáért.
A zárkózott, antialkoholista és vegetáriánus író legtöbbet talán háromkötetes életrajzi művében (Scenes from Provincial Life) árult el magánéletéről. Aki arra kíváncsi, miről beszélget egy másik világhírű íróval, az válassza az Itt és most című gyűjteményt, melyben Coetzee és Paul Auster levelezését gyűjtötték össze.
Forrás: MTI
