J.M. Coetzee: Jézus gyermekkora
Helikon Kiadó, 2014, 348 oldal, 3490 Ft
Ha Jézus létezik, mi értelme az irodalomnak? És ha nem létezik, akkor mi az értelme? – kérdezte Eugene Ionesco a Paris Review-nak adott interjújában sok évvel ezelőtt. J. M. Coetzee különös allegóriájának, a Jézus gyermekkorának olvastán akár mi is kérdezhetnénk ugyanezt. Ez az eddigi legzavarbaejtőbb hét könyve.
Súlyos témákra és hatásos állatmetaforákra számítottam, mielőtt a kezembe vettem a könyvet. Igazam lett, bár nem vagyok teljesen biztos benne. Bizonytalanságom és a könyvről alkotott véleményem oldalról oldalra változott, egyszer nagyon fontos olvasmánynak, máskor meg egy hatalmas blöffnek tartottam, sok kérdőjellel. Az egyik pillanatban azt feltételeztem, hogy ezzel a furcsa, mindent vagy semmit regénnyel Coetzee a gondolkodásra akarja rávenni olvasóit, diskurzusokat kezdeményez, vagy megadja a kezdőlökést a csendes elmélkedéshez. A másik pillanatban pedig azt, hogy teszteli őket. Elmond nekik egy túl intelligens viccet, amin muszáj nevetniük, különben be kellene vallaniuk, hogy nem értik. Közben elégedetten hátradől, és hiába erőlködnek, pontosan tudja, hogy hazudnak. Ritkán jövök zavarba könyvektől. Utoljára Nagy Gabriella Üvegházától jöttem, olyannyira, hogy egy sort sem tudtam írni róla. Coetzee könyvéről leginkább pro és kontra listát tudnék, bár mindkét lista végére ugyanaz kerülne.
Ti mind egyéniségek vagytok!
Coetzee azt szerette volna, ha könyve üres borítóval jelenik meg, és a címoldalakra sem kerül szöveg, így az olvasó csak az utolsó oldalak végén találkozott volna a könyv címével. A kiadó nem értett egyet az ötlettel, amiért nagyon hálásak lehetünk, különösen, ha mi is nevetnénk azon a bizonyos viccen. Ha még ennyi kapcsolódási pontunk sem lenne az olvasáshoz, nagyon hamar elveszhetnénk a megválaszolatlan kérdések rengetegében. Így van pár oldalnyi nyugalmunk, amíg azt hihetjük, értjük, hogy mi a célja a rengeteg kérdőjelnek. A Jézus gyermekkora egyáltalán nem azt kínálja, amire a cím, vagy akár az alapszituáció ismerete alapján számítunk. Hogy megtaláljuk-e benne Jézust, az csak rajtunk múlik.
A regénynek nincs klasszikus értelemben vett sztorija, de ha mégis össze kellene foglalnom, hogy miről szól, azt mondanám arról, hogy a Ti mind egyéniségek vagytok! kijelentésére miért nem a Mi mind egyéniségek vagyunk! a megfelelő válasz. Ha kicsit konkrétabban, akkor meg azt, hogy egy erős negyvenes férfi és egy ötéves forma kisgyerek érkezik a spanyolajkú Novillába az új élet reményében. Egy hajón találkoztak, ami régi életükből egy szép új világba szállította őket, ahol a férfi a Simón, a fiú a David nevet kapta. David szülei eltűntek, édesanyja kilétéről egyetlen levél árulkodott, ám annak a hajóút során nyoma veszett. „Nem az unokám, nem is a fiam, de én felelek érte”, vázolja a férfi a kettejük közt lévő kapcsolatot már a legelső oldalon. Maga mellé veszi a fiút, ezáltal már azelőtt determinálja „új életét”, mielőtt lába először érinthetné az ígéret földjét. Első számú feladatának tekinti, hogy megtalálja a gyerek igazi anyját, és mikor talál egy nőt, aki „megmagyarázhatatlanul ismerősnek” tűnik, úgy dönt, küldetése véget ért.
„- (…) Maga most azt javasolja, hogy fogadjam örökbe a fiát?
- Nem azt, hogy fogadja örökbe. hanem azt, hogy legyen az anyja, az édesanyja. Mindenkinek csak egy anyja van. Lenne ez az egyetlen anyja a fiúnak?” (96.o.)
Ha feltételezzük, hogy Coetzee mégsem hasra ütésre választotta a címet (és miért ne tennénk), akkor már ebben az egyszerű szituációba hajlamosak lehetnénk bibliai utalásokat felfedezni. Feltételezve, hogy a kisfiú valójában Jézus, újdonsült anyja, Inés csak Szűz Mária lehet, Simon pedig, bár nincs köztük szerelmi kapcsolat, kizárólag József. Inés a világról alkotott tapasztalat hiányában túlságosan félti a gyereket, aki ettől csak még szorosabban zárkózik saját világába. Izzadtságszagú fejtegetéseink pedig ezen a ponton már meg is bicsaklanak, hiszen – legyen bármennyire absztrakt és posztmodern is egy történet – Szűz Mária nem lehetett rossz anya. Vagy mégis?
No villa, no vita
Coetzee-nél az alapszituáció csak egy váz, amelyre felaggathatja az őt foglalkoztató kérdéseket, vagy a kérdéseket, amelyeknek szerinte az olvasóit foglalkoztatniuk kellene. Prózája letisztult és nagyon nyugodt, szereplőiről csak a legfontosabbakat közli. Öreg, fiatal, milyen munkát végez. Jelzőket csak a nők kapnak, és ezek a jelzők is kizárólag a kinézetükre vonatkoznak – ösztövér, rosszul öltözött, agyonsminkelt. A könyvet, ami Nagy-Britanniában például nem is mint regény, hanem egyszerűen mint fikció jelent meg, alig pár bekezdésnyi leírása miatt akár drámának is minősíthetnénk, Coetzee azonban nem bajlódik hangulatfestéssel. A regénybeli fiktív várost, Novillát már a névválasztással definiálja. (No villa - „nincs falu”, kicsit továbbgondolva "nincs élet") Bár a leendő lakók egy új élet reményében érkeznek ide, hamarosan csak sima, jelöletlen téglák lesznek a nagy egyenlőség falában.
Novilla az eszményi szocialista közösség – a társadalmi különbségeknek csak az újonnan érkező szemében van jelentősége, lakói Blokkokban élnek és beletespedtek az általános jólétbe. Utóbbi itt tulajdonképpen annyit jelent, hogy se nem különösebben boldogok, se nem különösebben szomorúak, inkább csak vágyak és célok nélkül vegetáló, minden hevesebb érzelmet nélkülöző élőhalottak. Végtelenül kedves, segítőkész és jóindulatú élőhalottak. Az egész regényben egyetlen negatív szereplő bukkan fel, a fülkarikát és kést hordó señor Daga, aki rajzfilmekkel és fagylalttal próbálja magához édesgetni a fiút. (Ha tartjuk magunkat a Biblia-vonalhoz, akkor szemtanúi lehetünk Krisztus első megkísértésének.) De a Coetzee által teremtett utópisztikus (vagy disztópikus?) világban el kell tekintenünk az összes beidegződésünktől, a negatív szereplő jelenléte nem indokolja, hogy a történet a tragédia felé sodródjon. Pedig szinte már óhajtjuk a tragédiát, akkor legalább nem kéne a saját zavarunkkal törődnünk, mert végre valami megtörné az egyre nehezebben követhető filozofálgatást. Az ateista Novillában még a halál sem töri, elintézik annyival, hogy szerencsétlenül járt társuk már egy új élet felé tart.
Novilla lakói főleg kenyéren élnek (ez talán a regény legkonkrétabb bibliai utalása), vízen és babkonzerven, a nagy lakomákat és a fűszereket teljesen nélkülözik. Az itt élőknek nincs múltjuk, mert nem emlékeznek, vagy, mert nem akarnak emlékezni rá, Simón azonban képtelen figyelmen kívül hagyni homályos emlékeit. A szenvedély is ismeretlen fogalom a közösségben, a szex és a steak egyedül a férfinak hiányzik, ám sótlan és minden érzékiséget nélkülöző barátnője, Elena igyekszik meggyőzni, hogy vágyai csak illúziók.
„Neked nem elég a barátság önmagában. A viharos szenvedély nélkül valahogy hiányosnak érzed. Én ezt régimódi gondolkodásnak találom. A régimódi gondolkodásban akármennyid van, mindig hiányzik még valami. Te ezt a még valamit úgy hívod, hogy hiányzik belőle a szenvedély. De lefogadom, ha holnap annyi szenvedélyben lenne részed, amennyit csak akarsz, a szenvedély egész özönében, azonnal találnál valami mást, ami hiányzik, ami nincs meg. Ettől az örökös elégedetlenségtől, ettől a vágytól még valamire. ami hiányzik, ettől a gondolkodásmódtól szabadultunk mi meg véleményem szerint. Semmi nem hiányzik. Amiről azt hiszed, hiányzik, merő illúzió. Te egy illúziót kergetsz.” (81.o.)
Simón ellentétes véleményen van, beemelve a regénybe Coetzee prózájának egyik legfontosabb metaforáját, az állatokat. Ő az is, aki ezen a középszerű, sótlan és „vértelen” helyen szaftos marhasült után vágyakozik. Az egészet csak még furcsábbá teszi, hogy vágyait a harcos állatvédő, vegetáriánus Coetzee adja a szájába, az az író, aki korábbi regényében, az Elizabeth Costellóban a holokauszttal rokonította a húsevést.
„Azt mondja, legyünk úrrá az éhségünkön, éheztessük a kutyát magunkban. Miért? Mi a baj az éhséggel? Mire való az étvágy, ha nem arra, hogy elárulja, mire van szükségünk? És ha nem lenne étvágyunk, nem lennének vágyaink, hogyan élhetnénk?” (40.o.)
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan
A regény fő konfliktusa abból ered, hogy David, a fiú képtelen a közösségbe való beilleszkedésre. Míg a jólétbe burkolt közöny lassan megtöri Simón nonkonformizmusát, az ő belső világa teljesen más szabályok szerint működik. Nevezhetnénk autistának, diagnosztizálhatnánk nála személyiségzavart, de Novillában, vagy, ahogy Simón főnöke, a dokkmunkások felügyelője, Álvaro fogalmaz, az „egyetlen világban” nem léteznek ilyen fogalmak. Vagy olyan vagy, mint mindenki, vagy olyanná kell válnod. David viszont még hat évesen sincs túl a Miért?-korszakon, és aki ellentmond fantáziaképeinek, azt elutasítással bünteti. Magyarázatot követel, hiába él álomvilágban, mint hőse, Don Quijote, akit Coetzee-nél nem Cervantes, hanem egy Benengeli nevű taláros, turbános férfi írt. (Talán neki is Hamete a beceneve, mint cervantesi névrokonának)
„Hogy miért? A válasz a te összes Miért?-edre a múltban, a jelenben és a jövőben az, hogy Azért, mert ez a világ rendje. A világot nem a mi kényelmünkre teremtették. Nekünk kell beilleszkednünk.” (212.o.)
Coetzee könyve kérdésfelvetésben a legerősebb – különösen hatásos a kikötői vitajelenet, melyben Simón munkájuk értelmetlenségéről próbálja meggyőzni társait, majd amikor rájön, hogy hozzáállásával itt nem viszi semmire, hagyja magát meggyőzni. A probléma csak az, hogy a felvetett kérdésekből annyi van, hogy egy idő után lehetetlen komolyan venni őket. Válaszokat nem kapunk, Coetzee hagyja, hogy még napok múlva is Simón vagy a novillaiak szavain őrlődjünk. Bár a humor sokkal árnyaltabban van jelen, mint korábbi műveiben, iróniával egyáltalán nem találkozunk. Hiába vonul fel Beckett, Kafka, sőt még Voltaire is, Coetzee hősei végig halálosan komolyak maradnak, annyira, hogy még a vécépucolásból is természetfilozófiai kérdést kreálnak. „Vannak dolgok, amelyek nem csak önmaguk, nem mindig. A kaki is ilyen.” (165.o.)
Lehet, hogy az utolsó oldalon sem értjük a viccet, de akkorra talán már nem is akarunk hazudni róla. Éppen ez az egész történetet átlengő fura zavarosság adja a könyv igazi erejét. Muszáj kockáztatni, mert a végén lehet, hogy kiderül, hogy amiről mi végig azt hittük, szélmalom, valójában négykarú óriás.
