Ady Endre, a debreceni futballista
Talán kevesen tudják, hogy a népszerű költő Debrecenben töltött egyetemi évei alatt nemcsak kipróbálta az akkor még újdonságnak számító labdajátékot, de még a város első futballcsapatának is tagja volt 1899-ben. Igaz, a korabeli tudósításban neve helytelenül Adiként szerepel. A minden újdonságra vevő Ady azonban nem hódolt sokáig a labdarúgás nyújtotta előnyöknek és örömöknek. Fizikuma helyett inkább elméje pallérozására fordította energiáit.
Móra Ferenc, a szegedi klubelnök
A ’30-as évekre a magyar futball már túl volt az első, azóta elfeledett aranykorán, de a viszonylag hamar népszerűvé váló sport a gazdasági világválság idején is tovább élt. A Szeged FC 1932-ben például úgy kívánt minél szélesebb társadalmi réteget megnyerni magának, hogy a város neves személyeinek ajándékozott díszelnöki posztot. Közéjük tartozott a Kincsereső kis ködmön és az Ének a búzamezőkről írója, Móra Ferenc is. Igaz, hivatalos kinevezésére csak nem sokkal a halála előtt került sor, és a sporttal sem ápolt közeli kapcsolatot.
Mi köze volt József Attilának az Aranycsapathoz?
A rövid válasz az, hogy közvetlenül valójában semmi. Ha azonban megengedjük a közvetett kapcsolatot, akkor azt elmondhatjuk, hogy József Attila minden bizonnyal egy iskolába járt azzal a Sebes Gusztávval, aki később az Aranycsapat szövetségi kapitányaként vált ismertté. Sőt, az író minden bizonnyal Sebes apjáról mintázta Csoszogit, az öreg susztert, hiszen a József család hozzá vitte megjavíttatni lábbelijeiket.
Karinthy Frigyes esete a feldühödött tömeggel
Karinthy korábban emlegetett írótársainál eggyel szorosabb kapcsolatot ápolt a labdarúgással. Állítása szerint középcsatárként játszott a Budapesti Torna Club színeiben, amely egyesület Magyarországon először hozott létre futball szakosztályt 1897-ben. A BTC Karinthy több írásában is előfordul, cikkeket írt a Nemzeti Sportnak és sajátos humorral emlékezett meg műveiben több sportág mellett a fociról is. Fia, Ferenc pedig a Hiénák című művében emlékszik meg apja egyik hőstettéről. Történt ugyanis, hogy a BEAC pályáról érkező dühös tömeg Klug Frigyes játékvezető meglincselésére készült. „Frici bácsi” a Karinthy családhoz menekült be, ahol névrokona tekintélyt parancsoló szónoklatára feloszlott a vérszomjas tömeg.
Karinthy Ferenc és a les
Ha már szóba került a Karinthy család, Ferencnek is szoros kötődése volt a sporthoz. Ő maga ugyan inkább vízilabdázott az FTC-ben, de baráti kapcsolatot ápolt Puskás Ferenccel, és a szintén futballrajongó Zelk Zoltánnal. Az ’50-es években tagja volt az Írószövetség futballcsapatának többek közt Tamási Áron és Kormos István mellett. Élénk figyelemmel követte a sport fejlődését is, különösképpen zavarónak találta, és a játékélmény megrontójának tartotta a lesszabályt, aminek az eltörlése mellett (meglepő módon) Les című írásában adott hangot.
Sportnovellák
Tegye fel a kezét, aki hallott már Kőhalmy József írónkról! A Sporthírlapban és a Budapestben is publikáló Kőhalmy életéről vajmi keveset tudni, ugyanakkor elmondható róla, hogy egy itthon addig szinte ismeretlen műfaj, a sportnovella úttörője volt. A számos sportágat szerepeltető írásait a Sportnovellák című kötetben gyűjtötte össze 1913-ban.
Vereség után
Szabó Lőrinc kifejezetten szerette a futballt. Az 1927-es osztrák-magyar mérkőzés több írónkra és költőnkre gyakorolt nagy hatást, Szabó Lőrinc is egy Futballversenyen című lelkes versben emlékezett meg az 5:3-as magyar sikerről. A győztes meccsek mellett azonban egy fájdalmas vereség is megihlette. Az 1954-es világbajnokság elbukott döntőjét követően írta meg Vereség után című versét, amit politikai okokra hivatkozva többször is elutasítottak, de még a javított verzió sem került sokáig napvilágra.
Zelk Zoltán, a szenvedélyes
A magyar irodalmi életben aligha akadt Zelknél szenvedélyesebb futballrajongó. Szepesi György nyilvános felhívására írt verset a legendás 6:3-as londoni győzelemről (Rímes üdvözlő távirat), és még kedvenc játékosához, Pomacsek Györgyhöz is szól egy költeménye.
Egy 1977-ben megjelent Népsport interjúban azt is beismeri, hogy fiatalkorában szurkolás közben egyszer annyira elragadta a hév, hogy majdnem részt vett egy bíróverésben – ebben éppen az említett Pomacsek akadályozta meg.
„Átmenet egy kocsmai verekedés és valamilyen pubertásos futási inger között.”
Ezek Márai Sándor szavai, aki kifejezetten ellenérzéseket táplált a labdarúgás iránt. Erősen kritizálta nemcsak a sportot, de a körülötte kialakult sajátos szubkultúrát, és azt is, hogy sokan nemzeti érdeknek tekintik a futballsikereket. Viszont már akkoriban felfedezte (és természetesen kritizált) a sportnak olyan, ma is aktuálisnak számító vetületeit, mint a kvázi legalizált emberkereskedelem, vagy a színészkedésből jeles „primadonna” játékosok. Ugyanakkor nagyon is jól megértette a foci tömegekre gyakorolt lélektani hatását, hiszen ahogy mondja, „(…) ez a füves pálya vasárnap délután az egyetlen terep még a nagy osztályok életében, ahol mindenki szíve szerint, felelőtlenül, egész lelkével ordíthat egyet.”
Csempe-Pempe
Nem lehet teljes egy magyar irodalom és a futball kapcsolatát vizsgáló lista sem Mándy Iván életművének említése nélkül. A köztudottan futballkedvelő Mándy legismertebb műve, A pálya szélén szolgáltatta ugyanis az alapot Sándor Pál klasszikussá vált Régi idők focija című filmjéhez. A Garas Dezső alakításában megelevenedő Minarik Ede (Mándynál Csempe-Pempe) alakja is valós alapokon nyugszik: az előbb 33 FC, majd Budai 33 és később Budai 11 névre váltó csapatot sokáig Faragó Lajos edző áldozatkészsége tartotta életben
