Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél (részlet):
Amikor Josef Bloch szerelő, egykori ismert futballkapus egy délelőtt munkahelyén jelentkezett, közölték vele, hogy elbocsátották. Legalábbis azt a tényt, hogy a felvonulási épület bejáratához érve (ahol a munkások tartózkodtak éppen), egyedül a pallér pillantott fel rá tízóraijából. Bloch efféle közlésként értelmezte, s azon nyomban távozott az építkezés területéről. Kint az utcán magasba lendítette karját, az autó azonban, mely mellette elhaladt – bár Bloch egyáltalán nem taxinak integetett –, nem taxi volt. Végül fékcsikorgást hallott maga előtt, Bloch megfordult: taxi állt mögötte, a sofőr káromkodott; Bloch újra megfordult, beszállt, és a Naschmarktra vitette magát.
Szép októberi nap volt. Bloch meleg kolbászt evett egy bódénál, aztán keresztülvágott a piacon, és bement egy moziba. Minden zavarta, amit csak látott; megpróbált minél kevesebb dolgot tudomásul venni. Benn a moziban fellélegzett.
Utólag azonban elcsodálkozott, hogy azt a mozdulatát, mellyel a pénzt egyetlen szó nélkül a forgótányérra rakta, a pénztárosnő milyen magától értetődőn viszonozta egy másik gesztussal. A vetítővászon mellett elektromos órát pillantott meg, világító számlappal. A film közepe táján harangkondulást hallott; sokáig nem tudta eldönteni, vajon a filmben szól-e a harang, vagy odakint, a Naschmarkt környéki templomtoronyban.
Ismét kint az utcán szőlőt vásárolt; a szőlő ebben az évszakban rendkívül olcsó volt. Továbbment, eszegette a szőlőt, kiköpdösve a héját. Az első szállodából, ahol szobát kért, eltanácsolták, mert csak egy aktatáska volt vele; a második szállodában, egy mellékutcában, már maga a portás vitte fel a szobájába. A portás jóformán még ki sem fordult az ajtón, Bloch már végig is dőlt ágyán, és hamarosan elaludt.
Este eltávozott a szállodából, és leitta magát. Később kijózanodott, s megpróbált telefonálni a barátainak; mivel azonban többségük nem a város belterületén lakott, a készülék pedig sorra elnyelte az érméket, Blochnak hamar elfogyott az aprója. Egy rendőr, akinek abban a reményben köszönt oda, hátha megáll, nem viszonozta az üdvözlését. Bloch azon töprengett, helyesen értelmezte-e a rendőr az úttest túloldaláról hallott szavait, s közben eszébe jutott, hogy a mozipénztárosnő milyen magától értetődőn fordította felé a tányért a jeggyel. Olyannyira elámult akkor e mozdulat gyorsaságán, hogy a jegyet majdnem ott is hagyta a forgótányéron. Elhatározta, felkeresi a pénztárosnőt.
A mozihoz érve látta, hogy a reklámvitrinek fénye éppen kialszik. Bloch egy férfit pillantott meg: fönt állt egy létrán, és az aznapi film betűit a másnapi film betűire cserélte ki. Megvárta, míg elolvashatta a másik film címét; aztán visszatért a szállodába.
Másnap szombat volt. Bloch úgy döntött, még egy napig a szállodában marad. A reggelinél csak egy amerikai házaspár ült rajta kívül a teremben, egy darabig hallgatta beszélgetésüket, s mivel annak idején járt egy párszor csapatával egy New York-i bajnokságon, egyet-mást meg is értett; aztán gyorsan felállt, s kiment újságokat venni. Az újságok aznap – a hét végi kiadás miatt – igen súlyosak voltak; nem is hajtotta össze, csak a hóna alá fogta őket, így ment vissza a szállodába. Leült reggelizőasztalához, melyet letakarítottak közben, s mindenekelőtt az újságok hirdetésrészétől szabadult meg; az ilyesmi nyomasztotta. Két embert pillantott meg ekkor odakint, vastag újságpéldányokkal ment mindkettő. Visszafojtotta a lélegzetét, míg el nem tűntek. Csak most vette észre, hogy az amerikai házaspár volt; de mert előtte csak itt bent, az asztalnál látta őket, reggelinél, odakint a szabadban nem ismert rájuk.
Azután egy kávéházban hosszan szürcsölgette a sima csapvizet, melyet a kávé mellé hoztak egy pohárban. Olykor-olykor felállt, odament a nagy halomban, külön erre a célra rendszeresített székeken és asztalokon heverő képes újságokhoz; amint a felszolgálónő elvitte mellőle a felhalmozódott újságtömeget, azt mondta elmenőben, hogy „újságkiállítás”. Bloch, aki egyrészt rettenetesen szenvedett az újságlapozgatástól, másrészt azonban egyik újságot sem tudta nyugodt szívvel letenni, míg becsülettel végig nem ment rajta, közben-közben megpróbált kipillantgatni az utcára; a képes újság lapjának és az odakint állandóan váltakozó képeknek ez az ellentéte valamelyes megkönnyebbüléssel járt. Távozóban aztán maga vitte vissza helyükre a képes újságokat.
A Naschmarkton bezárt már a piac. Bloch egy darabig hulladék zöldséget-gyümölcsöt rugdosott szórakozottan, ami éppen a lába ügyébe akadt. A bódék közt, egy alkalmas helyen, vizelt. Akkor látta csak, hogy a fabarakkok fala körös-körül feketéllik a vizelettől.
A szőlőhéjak, melyeket előző nap köpdösött szét, ma is ott voltak a járdán. Ahogy Bloch a papírpénzt a forgótányérra rakta, a bankjegy forgás közben elakadt; Blochnak alkalma nyílt legalább, hogy mondjon valamit. A pénztárosnő válaszolt. Mire ő megint mondott valamit. Eléggé szokatlan dolog volt ez így, a pénztárosnő föl is pillantott rá, ami megint csak alkalmat adott arra, hogy tovább beszélgethessen. Amikor újra bent volt a moziban, Blochnak eszébe jutott a füzetes regény meg a villanyfőző a pénztárosnő mellett; hátradőlt székében, s hozzálátott, hogy a vetítővásznon megkülönböztesse az egyes dolgokat.
Késő délután kivillamosozott a stadionba. Állóhelyet vett, de nyomban leült az újságjaira, melyeket még mindig nem dobott el, nem zavarta, hogy a nézők elállják előle a kilátást. A mérkőzés folyamán legtöbbjük amúgy is leült. Blochot senki nem ismerte fel. Otthagyta az újságokat, egy sörösüveget tett rájuk, s ő maga, hogy a tolongást elkerülje, még a mérkőzés végét jelző sípszó előtt távozott a stadionból. A stadion körül várakozó tömérdek, csaknem üres villamos és autóbusz látványát – rangadó volt aznap – meglepőnek találta. Beült az egyik villamosba. De aztán olyan sokáig ült benne szinte egyedül, hogy a végén már úgy érezte: várakozik. Hosszabbított talán a bíró? Amikor Bloch felpillantott, látta, hogy épp lemegy a nap. Anélkül, hogy ezzel bármit is ki akart volna fejezni, lecsüggesztette fejét.Odakint hirtelen szél támadt. Mihelyt a mérkőzés végét jelző sípszó – három elnyújtott fütty – felhangzott, a vezetők és kalauzok beszálltak a buszokba, villamosokba, a stadionból pedig futva megindult a tömeg. Bloch elképzelte, hogy hallja a játéktérre záporozó sörösüvegek zaját; ugyanakkor hallotta, mint sziszereg az ablaküvegre a por. A moziban hátradőlt; most viszont, ahogy a nézők a villamosba tódultak, előrehajolt. Szerencsére volt vele egy filmprogram-füzet. Az az érzése támadt: éppen most gyullad ki a stadionban az esti világítás. Képtelen ötlet, gondolta Bloch, egyébként sose védett valami remekül villanyfényben.
A belvárosban egy ideig telefont keresett; amikor végre talált egy üres fülkét, látta: a kagyló leszakítva hever a földön. Továbbment. Végre a Westbahnhofról telefonálhatott. Mivel azonban szombat volt, senkit sem talált otthon. Amikor aztán egy nő, valami régi ismerőse, mégiscsak jelentkezett, elég sokáig kellett beszélnie, hogy elmagyarázza, kicsoda is ő. Megegyeztek, hogy a Westbahnhof közelében találkoznak az egyik vendéglőben, ahol Bloch tudomása szerint wurlitzer is volt. Bloch a nőre várakozva azzal ütötte agyon az időt, hogy pénzt dobált az automatába mások helyett; közben pedig a futballisták képeit meg autogramjait nézegette a falon; a helyiséget néhány évvel ezelőtt a válogatott egyik csatára bérelte, később aztán elment Amerikába, ott edzősködött az egyik vad amerikai ligaegyesületnél, most meg, a liga feloszlása után, nyoma veszett. Bloch beszédbe elegyedett egy lánnyal, aki a wurlitzer melletti asztalnál ült, és mindig vaktában nyúlt csak hátra, és folyton ugyanazt a lemezt választotta. Együtt távoztak a helyiségből. Bloch megpróbálta bekormányozni a lányt az első adandó kapualjba, de a kapuk már mindenütt zárva voltak. Amikor végre egy kapuval szerencséjük volt, a kiszűrődő énekhangokból kiderült, hogy odabent, egy másik ajtó mögött, istentisztelet folyik éppen. Beszálltak hát a két ajtó között levő liftbe; Bloch a legfelső emelet gombját nyomta be. Mielőtt azonban a lift elindult volna, a lány egyszerre ki akart szállni. Bloch megnyomta hát az első emeleti gombot; kiszálltak, és megálltak a lépcsőházban; a lány most hirtelen nagyon kedves lett. Felszaladtak a lépcsőn a legfelső emeletre. Ott állt a padlástérben a lift; beszálltak, lementek, és kiléptek az utcára.
Bloch ott ment egy darabig a lány mellett, aztán megfordult, és visszatért a vendéglőbe. A nő, még kabátban, várta már. Bloch közölte a lány barátnőjével, aki szintén ott várakozott még a wurlitzer melletti asztalnál, hogy társnője nem jön vissza; ő maga ezután a nővel együtt távozott a helyiségből.
Bloch azt mondta: – Olyan nevetségesnek érzem magam így felöltő nélkül, mikor te kabátban vagy. – A nő belekarolt. Bloch, hogy a karját kiszabadítsa, úgy tett, mintha mutatni akarna neki valamit. De aztán nem tudta, mit is mutasson. Majd hirtelen arra támadt ellenállhatatlan vágya, hogy vegyen egy esti lapot. Utcák hosszú során mentek végig anélkül, hogy egyetlen újságárust is láttak volna. Végül elbuszoztak a Südbahnhofhoz, a pályaudvar azonban már zárva volt. Bloch úgy tett, mintha rettenetesen megrémült volna; pedig csakugyan megrémült. A nőnek, aki már a buszon kinyitotta a retiküljét, s mindenféle apróságokat babrálgatott benne, jelezvén, hogy nem érzi jól magát, Bloch azt mondta: – Ejha, elfelejtettem kitenni egy cédulát – anélkül, hogy tudta volna, mit is ért voltaképpen e szavakon, hogy „cédulát” meg hogy „kitenni”. Mindenesetre gyorsan beugrott egy taxiba – egyedül –, és a Naschmarktra hajtatott. Mivel a moziban szombaton éjszakai előadás is volt, Bloch szinte túl korán érkezett. Bement hát egy közeli önkiszolgáló étterembe, és megevett állva egy húsgombócot. Megpróbált a pincérnőnek minél gyorsabban elmesélni egy viccet; de ahogy látta, hogy az ideje lejár, s a viccnek még mindig nincs vége, hirtelen a mondat közepén abbahagyta, és fizetett. A pincérnő nevetett a dolgon. Az utcán összefutott egy ismerősével, aki pénzt kért tőle. Bloch jól lehordta. Amikor a részeg férfi mellen ragadta Blochot, az utca hirtelen elsötétült. A részeg rémülten ejtette le kezét. Bloch, aki számított rá, hogy a mozi fényreklámja kialszik majd, gyorsan odébbállt. A mozi előtt találkozott a pénztárosnővel, a nő épp autóba szállt, benne egy férfi várta.
Bloch odanézett rá. A nő, már az autóból, viszonozta pillantását, ahogy éppen a szoknyáját igazgatta el maga alatt az ülésen; Bloch legalábbis úgy értelmezte a dolgot, hogy a nő az ő pillantását viszonozza. Más nem történt azonban; a nő behúzta az ajtót, és a kocsi elment.
Bloch visszatért a szállodába. Az előcsarnok világos volt, de teljesen üres; ahogy leakasztotta a kulcsát, egy összehajtogatott cédula hullott ki a rekeszből; szétnyitotta: a számla volt. Bloch ott állt a cédulával a kezében az előcsarnokban, elnézte az ajtó mellett álló egyetlen koffert, amikor a portás előjött a raktárhelyiségből. Bloch nyomban kért tőle egy újságot, s közben a nyitott ajtón át belesett a raktárhelyiségbe, ahol a portás, nyilván az előcsarnokból beemelt széken, elszundíthatott az imént. A portás be is csukta nyomban az ajtót – Bloch már csak egy kis szobalétrát láthatott odabent, tetején valami levesesfazékfélével –, és csak akkor volt hajlandó beszédbe elegyedni vele, mikor a portáspult mögött újra elfoglalta a helyét. Bloch azonban elutasító válasznak értelmezte az ajtócsukást, és elindult felfelé a lépcsőn a szobájába. A meglehetősen hosszú folyosón csak egyetlenegy ajtó előtt pillantott meg cipőket; szobájába érve kifűzetlenül lerúgta a magáét, és ugyancsak kitette az ajtó elé. Aztán végigdőlt az ágyon, és azon nyomban elaludt.
