Öt könyv verseng a 2020-as Aegon-díjért

Öt könyv verseng a 2020-as Aegon-díjért

.konyvesblog. | 2020. február 26. |

Nyilvános a 2020-as Aegon Irodalmi Díj szűkített listája, amelyen ezúttal a korábbi 10 helyett 5 könyv található. Az esélyes kötetek között szerepel verses- és novelláskötet, valamint történelmi nagyregény is, a végső győztes nevét pedig április 22-én jelentik be. Az esélyesek a következők:

Aegon Irodalmi Díj 2020 (Shortlist)
Barnás Ferenc: Életünk végéig (Pesti Kalligram)
Csabai László: A vidék lelke (Magvető Könyvkiadó)
Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb (Magvető Könyvkiadó)
Láng Zsolt: Bolyai (Jelenkor Kiadó)
Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt (Magvető Könyvkiadó)

A 2020-as Aegon Irodalmi Díj zsűritagjai: Fáy Miklós kritikus, Lévai Balázs rendező, producer, Ott Anna irodalomszervező, Szabados Ágnes műsorvezető-szerkesztő, Széchenyi Ágnes irodalomtörténész.

Az Aegon Irodalmi Díj Magyarország legrangosabb, független, nettó hárommillió forint pénzjutalommal és több tízmillió forint értékű médiamegjelenéssel járó magánalapítású elismerése, az előző év kiemelkedő kortárs szépirodalmi alkotását díjazza. 2019-ban Takács Zsuzsa a Vak Remény című kötetével nyerte el a díjat.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.