Ken Liu fantasztikus történeteiben egyedi módon keveredik a kínai mitológia a transzhumanizmussal, a mágikus realizmussal és a steampunkkal – írtuk a 2018-ban magyarul is megjelent A papírsereglet és más történetek című novelláskötetéről, mely a legrangosabb fantasy-díjakat nyerte el. Az istenekkel nem lehet végezni Liu második novelláskötete, a 2012 és 2020 között íródott rövid történetek pedig témafelvetésükben kapcsolódnak a Papírsereglethez, de talán még apokaliptikusabb képet festenek az emberiség közeljövőjéről. A tizennyolc novella legtöbbje sci-fi, a fantasy és a mágikus realizmus műfaja visszaszorul, emellett a személyesség és érzelmesség ebben a kötetben jóval kevesebb szerepet kap, holott a hívószavak megegyeznek: Isten, haza, család. Csak az istenek itt digitális szörnyek, akik a bolygó pusztulásán vagy annak megmentésén feszülnek egymásnak, a haza egy elhagyott, majd újra terraformált bolygó vagy egy emlékkép a fizikai síkról, a család egy adathalom, amelyben a mintázatok nem a formális logika szerint ismétlődnek és öröklődnek tovább. Liu szereplői a legtöbb történetben globális harcot folytatnak, melyben háttérbe szorul a relativizálódó én, vagy éppen a testi lét feladására kényszerül a menekülni vágyó, az öröklétet digitalizálva elérő (más szóval fizikailag kihaló) emberi szellem.
A kötet megjelentetésére nagyszerű kiadói választás volt a 2020-as, önmagában is disztópikus év, mikor a társadalmi távolságtartás miatt munkánk, tanulmányaink, kapcsolataink mind digitális színtérre terelnek minket. A novellák logikáját követve a megannyi apró cellába zárt, a földi erőforrásokat felelőtlenül és pazarlóan, valamint tulajdonképpen feleslegesen felhasználó hús-vér megtestesülés megszűnhetne, adattartalmuk, gondolati mintázatuk, emlékeik feltölthetőek lennének egy felhőbe.
Rövid út a fenntarthatóság felé.
A mesterséges intelligencia és a szingularitás (vagyis mikor a technológiai fejlődés annyira felgyorsul, hogy az emberek nem képesek azt teljesen megérteni, követni, bejósolni a folyamatokat) három, egymással szorosan összekapcsolódó novellában jelenik meg (Az istenek nem tűrik a béklyót, Az istenekkel nem lehet végezni, Az istenek nem haltak meg hiába). A folytatásos történet főszereplője az édesapját gyászoló, majd őt digitálisan feltöltött tudatként részben visszakapó kislány, aki epikus háborúba keveredik a digitális istenek világában, miközben a földi élet egyre inkább ellehetetlenül. A tiszta, naiv amerikai kislány Liu visszatérő hőse, különböző formáiban transzfikcionálisan vándorol szövegeiben, a gyermeki lelemény és a mindenre rácsodálkozás egyszerre jelenik meg karakterében, ezáltal tökéletes alanya az olvasó számára egyszerre ismeretlen és ismerős univerzumok felfedezésére.
Az Akik maradtak ugyanezen gondolatkísérlet világában játszódik: „A Szingularitás után a legtöbben a halált választották. A halottak sajnálnak minket, és lemaradtaknak neveznek, mintha olyan balszerencsés lelkek lennénk, akik nem értek időben a mentőcsónakhoz. El sem tudják képzelni, hogy mi itt akartunk maradni. Ezért évről évre fáradhatatlanul próbálkoznak gyermekeink elrablásával.” Ezen történetben a fő hangsúly a generációk közötti szakadékon van, mely a még testtel rendelkező, a már feltöltött tudatú, valamint a már digitális térben született „emberek” között húzódik. Az ősi és új egymásnak feszülése, valamint a civilizáció fennmaradása valamiféle emlékezetben vagy tárgyi emlékben szintén visszatérő téma a kötetben.
Az angol eredeti címadó novellája A rejtett lány (Hidden girl); Liu ebben a szövegben talál vissza a sci-fi hideg és elidegenedett világából a mágikus realizmus költői, sűrű szimbólumrendszerrel körbeszőtt univerzumába.
Itt újra megjelenik a kínai mitológia mint díszlet, háttér és gondolkodásmód, a családjától elszakított, majd bérgyilkosnak kiképzett lány az idő és a tér szövetét feltépve, a különböző dimenziók között ugrálva lép saját útjára. A Hét születésnap és a Vágás szintén a kötet poétikus, haiku-szerű részét erősíti, a Szürke Nyúl, Bíbor Kanca, Szénfekete Párduc pedig a műfaji határokkal játszik; a történet egyszerre sci-fi és fantasy, az apokaliptikus jövőképet a varázslat lehetősége és a kínai mitológia szimbólumai teszik teljessé.
Liu novellái a személyes tartalmaktól az univerzális felé tolódnak ezúttal, apokaliptikus szövegeit pedig a jelenhez viszonyított, patikamérlegen kimért közelség-távolság, az ismerősség és mégis elidegenítettség teszi hátborzongatóvá.
Spekulatív fikcióiban napjaink legégetőbb, egyben legismerősebb problémáiból indul ki, a globális felmelegedés, a túlfogyasztás, a fenntarthatatlan fejlődés spirálján lefelé csúszó emberiséget rajzolja meg úgy, hogy csak két-három logikai lépést ugrik előre időben és térben. Ettől az általa vázolt világvége szédítően közeli és fenyegető, jelen tevékenységünk egyértelmű következménye lesz. Liu elidegenítő szándéka világos, a kötet legerősebb szövegei mégis azok, ahol nem csak a hideg logikai számítás és a tudományosan levezetett háttérrel megrajzolt posztapokaliptikus világ jelenik meg, hanem benne az individuum és annak érzései is olyan formában, mellyel még azonosulni lehet.
