-Biztosan, ki akarsz ide menni, Józsi? Ilyen bárgyút csak én kérdezhettem, mert fáradt voltam a repülés után, és szívesebben maradtam volna a szállodában, de a futballfüggő hajthatatlan volt, és rábeszélt a délutáni programra, amit eredetileg én találtam ki. Józsiról persze akkor még nem tudtam kristálytisztán, hogy futballfüggő, bár apró jelekből sejtettem, túl sokszor találkoztunk focimeccsen, pontosabban csak focimeccsen találkoztunk. 2013. október 23-a volt, a futballfüggő hívott egy taxit, és megnéztük a 19 évesek Bajnokok Ligájában a Real Madrid-Juventust. Este pedig a felnőtteket.
A Kassán született, akkor még a pozsonyi Új Szónál dolgozó Józsi könyvét pár napja olvastam, és miután olvastam, egy kevéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy válaszoljak arra az egyszerű kérdésre, miért szeretek meccsre járni. Megírta helyettem.
Jó, igaz, én nem szeretem annyira a focit, ahogy ő.
Gazdag József: Egy futballfüggő naplójából
Kalligram, 296 oldal, 3200 HUF
A sorait olvasva viszont rádöbbentem, milyen jó dolog, ha van a zsebemben egy jegy a Chelsea-akármire. Így visszagondolva, 2002-ben, amikor fél kiló aranyat kínáltak nekem az isztambuli bazárban a Galatasaray-Barcelona meccsjegyéért, a könyvvel igazoltam magam, jól döntöttem, hogy nem adtam oda. Megfizethetetlen egy olyan élmény.
A tavalyi BL-döntőn együtt is laktunk, nem árulok el nagy titkot, nem beszélgettünk a közelgő kézilabda vb-selejtezőről, de még a középkori cséplőgépekről sem. Sokat beszéltünk, vitatkoztunk a futballról: érveltünk, bizonyítottunk, nem csak úgy rötyögtünk, ahogy Nyilasi és Puhl szokott az ezeréves közhelyeket sütögetve.
Így rakta össze a magyar íróválogatottat Gazdag
Amikor a kezembe fogtam ezt a könyvet, az volt az első gondolatom, hogyan lehet átadni azt a szenvedélyt, azt a szerelmet, amit a futball iránt érez a függő. Hát mit mondjak: a magyar költőválogatott összeállításával – Szabó Lőrinc a munkás jobbhátvéd, előtte Kosztolányi a jobbközép -, illetve a 12 apostol játékrendszerbe szervezésével sikerült átadni. „Júdást, a csapat pénztárosát morális vétség miatt kitették a csapatból” - ez egy halhatatlan mondat.
Azt tudtam, hogy mi ketten ugyanazt a futballnyelvet beszéljük – ma, amikor a meccs volt gyengébbek voltunk, de máskor nem -, és még sorolhatnánk, mivel tömték a fejünket a fantomszakma nagyjai. Gyűlöljük a pálya körötti futópályát, de azt is, aki leírja egy cikkben a pettyest, vagy azt, hogy bőrgolyó. Az írástudók felelősségéről is ugyanazt gondoljuk, bár a sportról biztosan nem.
Azt ellenben soha nem tudtam olyan velősen megírni, hogy a magyar futballról vagy jót, vagy semmit, hiszen halott. Ehhez sorvezető ez a könyv.
Szerző: Ághassi Attila
Plusz: Esterházy Pétert is megkérdezték a könyvről, természetesen a szerző mellett:
