Fegyver az egész világ?

Fleuriste | 2012. július 30. |

a haboru tudosai.JPGThomas J. Craughwell: A háború tudósai – Zseniális elmék, pusztító találmányok, Kossuth Kiadó, 2012. 304 oldal, 4900 Ft. Ford: Danka Sándor

Azt mondják, a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Vagy mégsem? Nos, a háborús feltalálók során végigtekintve találunk erre is, arra is példát. Ott van például Igor Sikorsky, aki teljesen rosszul volt attól, hogy az általa kifejlesztett helikoptert bajba jutott emberek mentése és egyéb karitatív tevékenység helyett fegyverekkel szerelték fel és háborúkban vetették be. Ellenpélda lehet ugyanakkor Samuel Cohen, aki meggyőződéssel állította, hogy a neutronbomba „valószínűleg a valaha kifejlesztett legerkölcsösebb fegyver”. Nem is beszélve Richard Gatlingről, aki teljes hittel vallotta, hogy találmányával (ez volt a géppuska) lerövidülhetnek a háborúk, és „drasztikusan lecsökkenne a harctéri sebesülések és betegségek száma”.

Thomas J. Craughwell huszonöt háborús feltaláló portréját és munkásságát skicceli fel A háború tudósaiban, az ókortól egészen a huszadik századig. Az olvasmányos és rengeteg korabeli képpel, fotóval illusztrált kötetből kiderül, hogy már a legősibb időkben is törekedtek az emberek arra, hogy a legrafináltabb módon pusztítsák el egymást: az ókorban például előfordult, hogy – katapult segítségével – darazsakkal vagy mérges kígyókkal teli amforákat hajítottak át, és zilálták szét az ellenség sorait. Ahogy azonban egyre szofisztikáltabbak lettek a fegyverek, a feltalálók is egyre nagyobb gonddal óvták őket. Féltve őrizték ugyanis a gyártási technológia részleteit, mert a versenytársak habozás nélkül lemásolták a találmányt.

AlfredNobel1.jpgEz történt például Alfred Nobel dinamitjával. Az amerikai gyártók az általuk piacra dobott, de a dinamittal megegyező technológián alapuló robbanószereiket – a pereket elkerülendő – ugyanis különböző fantázianevekkel illették (Herkules-por, Atlasz-por). Nobel azonban így is teljesen kiborult, és miután jogi úton nem tudott elégtételt venni, megfogadta, hogy soha többé nem lép Amerika földjére. Tanulságos lehet még a francia Nicolas Appert esete is, akinek az élelmiszerek tartósítását, és ezzel a katonák élelmezését megkönnyítő szabadalmát szívfájdalom nélkül lekoppintották az angolok, akik azután egy laza mozdulattal lesöpörték az asztalról Appert jogorvoslati kérelmeit is.

Az évszázadok során nem volt ritka egyébként, hogy a feltalálók ugyanazt a találmányt több – akár egymással szemben álló – nemzet kormányainak is felajánlották. Robert Fulton például először az angolokkal harcban álló franciáknak ajánlotta fel a vízfelszín alatt bevethető robbanótöltetét, ám miután a fegyver nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, szerződést bontottak vele. Fulton azonban nem keseredett el, átkelt a La Manche-csatornán és ezúttal az angoloknak ajánlotta fel találmányát.

Alfred Nobel


Akadt azonban olyan is, aki erre erkölcsi vagy egyéb megfontolásokból nem volt hajlandó. Az ausztrál Lancelot de Mole lánctalpas járművében a brit védelmi minisztérium 1913-ban nem látott fantáziát, ám amikor ismerősei azt javasolták, hogy találmányát ajánlja a németek figyelmébe, de Mole hallani sem akart erről. „Ki tudja, mi történt volna, ha máshogyan dönt, és a terveiben rejlő lehetőséget meglátó németek elkezdik a sorozatgyártást. A tankokkal megerősített első világháborús német hadosztályok játszva végigmasíroztak volna Európán (…)” – morfondírozik a lehetséges következményeken Craughwell.

lancelotdemole.jpgLancelot de Mole és az első tank


ishi shiro1.jpgAz mindenesetre biztos, hogy a találmányok és a know how még az erkölcsi megfontolásoknál is sokszor többet nyomtak a latban. Így történhetett, hogy a második világháború után több olyan német és japán tudóson sem kérték számon tetteiket, akik máskülönben háborús bűnök miatt könnyen a vádlottak padján találhatták volna magukat. Köztük volt például Shiro Ishii, aki pedig kollégáival együtt élve boncolt fel embereket csak azért, hogy az élő szöveten tanulmányozhassák az általuk kifejlesztett biológiai fegyver pusztító hatását. Miután azonban kutatási eredményeiket átadták, az amerikai kormány garantálta büntetlenségüket.

És azután persze voltak olyan esetek, amikor a feltaláló teljesen más körülmények között találkozott újra találmányával. Ez történt Robert Wattson-Watt-tal, aki a harmincas években kifejlesztett radarral nagyban hozzájárult Nagy-Britannia második világháborús légvédelméhez. Érdemeiért számos elismerésben volt része, és talán éppen ezért érintette kényelmetlenül, amikor 1945-ben Kanadában egy „radarágyúval sebességet

Shiro Ishii

mérő” rendőr gyorshajtásért megbüntette. A helyzetet különösen visszásnak érző feltaláló később versbe foglalta érzéseit, melyben afölött kesergett, hogy találmánya „így elsatnyult, mogorva rendőrkézbe bújt, És jogosan, bár becsre vakon, saját atyját csípte nyakon”.