Tíz évvel ezelőtt, 2014. április 14-én a Boko Haram elrabolt 276 iskoláslányt, és a Sambisa-erdőbe hurcolta őket. A chiboki lányokként elhíresült túszok esete világszerte nagy visszahangot váltott ki, és felhívta a figyelmet az ország északi részét 2009 óta rettegésben tartó terrorszervezetre.
Két író-újságíró, a nigériai Adaobi Tricia Nwaubani és az olasz Viviana Mazza – aki a könyv utószavát írta – közösen látott neki, hogy interjúkat készítsenek az elraboltak családjaival és a megmenekült lányokkal. Ezekből a beszélgetésekből született 2018-ban A baobab árnyékában, egy elsodró erejű, végtelen tapintattal és együttérzéssel megírt regény, ami Atlasz Florina fordításában most már magyarul is olvasható.
Ya Ta és a falu
A baobab árnyékában rövid, néha egyetlen bekezdésből álló fejezetekből épül fel. Mintha felvillanó pillanatképeket néznénk, a történet tarka diák során keresztül bontakozik ki.
A regény elbeszélője egy falusi iskoláslány. A neve sosem hangzik el, Ya Taként ismerjük meg (a.m. „lányom”), ahogy a szülei becézik.
„A szüleimnek egy szem lánya van. Senki mást nem tudnak különleges feladatokkal megbízni, csak engem.
Senki más nem rohan hozzájuk, amint kiejtik a szájukon, hogy »Ya Ta«. Rajtam kívül nincs más, akit lányuknak szólíthatnának” – meséli.
A könyv első pillanatképein át megismerhetjük az észak-nigériai falu mindennapjait. Ya Ta elvégzi az egyetlen lánygyermeknek kijáró házimunkát, majd barátnője, Sarah oldalán iskolába siet. Ya Ta az osztályából egyedüliként adja meg a demokrácia helyes definícióját, majd az otthonuk előtt várja, hogy anyja hazaérjen a piacról. Ya Ta az iskolaudvarba behajtó rózsaszín furgont figyeli, aminek köszönhetően életében először jut betéthez, majd megtudja, hogy egyetlen kis csomag négy kenyér árába kerül. Ya Ta a Borno állami ösztöndíjról álmodozik, aminek segítségével az apja családjából elsőként mehetne egyetemre, majd meglátogatja barátnőjét, Aishát, aki férjhezmenetele után otthagyta az iskolát.
Nwaubani rendkívüli tehetsége már ezekben az első fejezetekben kitűnik.
Pársoros, gazdag képeket használó leírásain keresztül megelevenednek előttünk a falu mindennapjai
– látjuk az iskolába vezető utat, a házak felett ágaskodó majomkenyérfát, vagy ahogy a helyiek nevezik, a baobabot, a Ya Ta kezei alatt készülő ételeket –, miközben Nwaubani sosem magyaráz, sosem bizonygat, és sosem fecseg. Egyszerűen leír; élénk, meleg színekkel képeket fest.
A Boko Haram árnya
Ám a falu életére fenyegető árnyék vetül. Ya Ta beszámolóit időről időre édesapja rádiója szakítja félbe, ami a Boko Haram támadásairól tudósít. A titokzatos fegyveresektől való félelem lassan mindenhova beeszi magát: először csak Ya Ta nagyotmondó osztálytársai suttognak, miközben a falu muszlim férfiai kétségbeesetten bizonygatják, hogy a Boko Haram tettei homlokegyenest ellenkeznek az iszlám tanításával. Aztán Ya Ta anyja üres kézzel érkezik haza a piacról, mert attól fél, hogy a halak a Csád-tóba dobott hullák húsán híztak meg. Később Moses tiszteletes böjtöt hirdet a Boko Haram megsemmisítéséért. Végül pedig egy rettegő utas rákiabál a csordát kerülgető buszsofőrre, hogy hajtson tovább, mert a terroristák képesek megszállni a teheneket.
„Szarvaik és patáik vannak? Szájukból hegyes fogsor villan elő?
Olyan hosszú a körmük, hogy rákunkorodik az ujjaikra? Milyen a tekintetük? Vörösen világító szemmel lesnek ránk? Hangjuk rekedt, érdes? Hosszú, hegyes fülük van? Megfőzik az ételt vagy nyersen zabálják fel? Vajon emberhúst is esznek?” – töpreng Ya Ta.
Aztán egy éjjel dörrenések rázzák meg a falut. Ya Ta testvérei az udvarra szaladnak, hogy ünnepeljék a várva várt eső érkeztét – és mire rájönnek, hogy nem mennydörgést hallottak, hanem a Boko Haram fegyvereinek ropogását, már túl késő van ahhoz, hogy a hegyekbe menekülhessenek. Ya Ta apját a gyerekek szeme láttára lövik le a háza előtt, míg bátyjaival az iskola udvarán végeznek. Egyedül édesanyja menekül meg, aki előző nap a városba utazott, valamint Ya Ta és öccse, akiket a falu lányaival és kisfiúival együtt teherautókra terelnek.
A baobab és a lányok
„A telihold fényében Papa köré szoktunk gyűlni, ő pedig meséket mond nekünk, és mind közül a baobabfáról szóló áll legközelebb a szívemhez” – meséli Ya Ta Az Élet fája című fejezetben. A templomi kereszteződésénél és a Sambisa-erdő mélyén magasló baobab rámutat a Ya Ta életében bekövetkezett kegyetlen fordulatra:
míg a hatalmas fa maga az állandóság, a lány számára először az életet, majd a halált jelképezi.
Az Élet fája című fejezetben az iskolából hazafelé igyekvő lányok megállnak a baobab törzsénél, és Ya Ta Sarah hátára állva nyújtózik fel a fa gyümölcséért. Ebben a pillanatban Ya Ta tökéletesen boldog, egy élettel teli lány, és a lányok közötti mély szeretet nem ismer határokat. „Ismerős dallamokat dúdolunk, vagy új dalokat tanulunk. Ősrégi találós kérdéseket és vicceket mesélünk egymásnak. Titkokat sugdosunk, amiket más nem hallhat. Elmélázunk azon, hogy vajon mióta létezhetnek a sziklákkal borított, méltóságteljes hegyek és a vaskos törzsű, masszív gyökérzetű baobabfák, amelyek földöntúli idegenként magasodnak a burjánzó szavanna fölé. Mindig kéz a kézben” – ez a pár sor magába sűríti a lánykor és a barátság minden szépségét; mindazt, ami ekkor még betölti Ya Ta életét.
Pár héttel később már nincs Ya Ta és nincs Sarah se.
A lányok a Sambisa-erdő mélyén, a Boko Haram rabszolgáiként élnek, és fogva tartóiktól új nevet kaptak: ők Salamatu és Zainab. Életüket betölti az állandó rettegés, a csillapítatlan éhség; alvóhelyüknél éjszakáról éjszakára fegyveres férfi bukkan fel, aki megrázza egy-két lány vállát, hogy kövessék. „Szégyenletes módon minden alkalommal repes a szívem, amikor elhaladnak mellettem, és valaki mást ragadnak meg” – gyónja Salamatu.
Az Élet fája sem létezik többé. A halál fája című fejezetben a lányok nekivágnak az erdőnek, hogy ennivalót gyűjtsenek. A növények között bolyongva egy baobabfát vesznek észre, és néhány másodpercre felragyog a szemük – mikor azonban a fa gyökeréhez érnek, elviselhetetlen bűz csapja meg az orrukat. „A baobab fa alatt egy hatalmas gödör tátong. Legyek hada köröz felette. Elkap a hányinger.” A halál fájának tövébe kerülnek mindazok, akik belehaltak a táborban uralkodó embertelen körülményekbe vagy megszegték a Boko Haram törvényeit.
Mi történik a megmenekült lányokkal?
A baobab árnyékában végtelen együttérzéssel, ugyanakkor kérlelhetetlen pontossággal számol be a Ya Tát és társait a Boko Haram fogságában sújtó szörnyűségekről: a nemi erőszakról, a kényszerházasságokról, az éhezésről és az erőszakos iszlamizációról. Ya Ta szemén keresztül figyeljük, ahogy rabtársai közül többen átveszik a Boko Haram tanait, miközben ő maga is kétségekkel küzd, és a túlélésért folytatott küzdelemben napról napra veszti el emberségét.
Ugyanakkor Nwaubani arra is felhívja a figyelmet, hogy
a szabadulás – ami az elrabolt lányok közül csak keveseknek adatik meg – korántsem a történet vége.
Miután Ya Ta elhagyja a Sambisa-erdőt, egy menekülttáborba kerül. Minden férfiben azt a terroristát véli felfedezni, akihez férjül adták, és nem tudja, hogy él-e még családjának utolsó két tagja. Ahogy arra Viviana Mazza rámutat az utószóban, a Boko Haram rabságából kiszabadult lányoknak sok helyen meg kell küzdeniük a lakosság bizalmatlanságával és a megbélyegzettség terhével. Észak-Nigéria patriarchális társadalmában azok a túszok, akik férjes asszonyként, várandósan kerülnek elő a Boko Haram fogságából gyakran teljesen reménytelen helyzetbe kerülnek. Sokakat éri az a vád érte, hogy a terroristák táborában eltöltött idő megbízhatatlanná, sőt veszélyessé tette őket.
A könyv megírásával Nwaubani és Mazza ezeket az előítéleteket – és a szélesebb nyilvánosság közömbösségét – igyekeztek megcáfolni. Ahogy Mazza írja: „Arra törekedtünk, hogy a lányok ne puszta számként kerüljenek be a köztudatba, hanem hús-vér emberként ismerje meg őket a világ:
tudásra szomjazó, céltudatos, szeretetre méltó lányokként, akiket hazavár a családjuk”.
A baobab árnyékában végén a menekülttáborban élő Ya Ta egy könyvet kap ajándékba. Ekkor már hónapok óta nem olvasott, és félve veszi kézbe a felbecsülhetetlen értékű kincset. „Hirtelen, mint egy ketrecbe zárt sast, amit az ég felé húz a szíve, elönt a vágy, hogy kiszabaduljak, és magasra repüljek. Nem számít, mit hoz a jövő. Történjen bármi, vissza akarok menni az iskolába!” – határozza el. És ebben a pillanatban mintha ismét látnánk a baobab árnyékában boldogan az iskola felé siető lány alakját.
