Pavel Brycz: A pátriárkák letűnt dicsősége
Európa, Budapest, 424 oldal, 2900 Ft
Miért vettem le a polcról? Mi vonzott a könyvhöz? A címe biztos nem, hisz a pátriárka szó sejtethetett akár vallásos témát is. Bár az ismertetőbe beleolvasva, mely családregényt ígért, már izgalmasabbnak tűnt, és tudtam, hogy itt a pátriárka családfői értelemben szerepel - a családregény pedig már vonzott. A borítóra tett idézet sem keltette fel különösebben a tetszésemet, s így utólag sem érzem, hogy ez annyira jellemző lenne a könyv egészére.
Kapcsolódó cikk:
Munkatábor, németek és Hrabal szelleme - Pavel Brycz interjú
Ami jellemző viszont és ami nagyon megfogott az a nagy ív, amit bejár a könyv, és az a sodró lendület, ami teljesen belevont a regénybe. Mert bizony nem bántam meg, hogy belevágtam. Sőt, élveztem ezt a magával ragadó történetet. De úgy, hogy olvasás közben meg kellett pihennem, mert néha úgy elkeseredtem vagy megmérgesedtem a szereplők életének alakulásán, a döntéseiken vagy épp a döntésképtelenségükön. Annyira jól sikerült a karakterek ábrázolása, hogy úgy éreztem, részt veszek az életükben, láttam-hallottam magam előtt őket.
Pavel Brycz 1968 július 28-án született, Roudnice nad Labemben. Az Ústí nad Labem-i J. E. Purkyně Egyetem Pedagógiai Karán cseh nyelvtanári diplomát szerzett, a prágai Művészeti Akadémia Színházi Karán dramaturg szakon végzett. Dolgozott dramaturgként, újságíróként, szövegíróként egy reklámügynökségnél, jelenleg egy általános iskolában tanít, és persze ír, ír. Emellett dalszöveget szerez a Zdarr együttesnek.
1993-ban jelent meg első novelláskötete: Az Upanisáda feje. Szívesen ír gyerekeknek mesét, rádiójátékot.
A pátriárkák letűnt dicsősége című regénye 2003-ban jelent meg, 2004-ben megkapta érte a Cseh Állami Irodalmi Díjat.
Az író fizimiskája (a borítóra nem tették rá a fotóját) visszaköszön a regényben - a szőke haj és főleg a kék szemek, melyek annyira jellemzőek voltak a Berezinkókra, és melyeknek nagy szerepük van a történet alakulásában. Más önéletrajzi elemek is előkerülnek, például a főszereplővé előlépett Vladimír Berezinko otthagyva a dramaturgia szakot reklámügynökségen kezd dolgozni. Látszik, hogy a pedagógusok világát is jól ismeri az író, és talán épp ezért ábrázolja elég kiábrándítóan. A regénybeli pedagógusok közönyösek a gyerekek gondjai iránt, illetve nem is ismerik azokat. Mint ahogy a gyerekek sem ismerik szüleik, nagyszüleik múltját, és a szülők sem gyerekeik jelenét. Igaz, a német pedagógusok már másmilyen színben tűnnek fel, akik odafigyelnek tanítványukra, és meglátják, felfedezik bennük a tehetséget, és segítik is azt kibontakoztatni.
Két jelentős figura ábrázolása vonul végig a művön. Az Ukrajnában élő, és 126 évet megélő Jefim Archipovics Berezinkóé, aki még hisz a mesékben, a családban, a nők nagy tisztelője. És a Csehszlovákiában (majd Csehországban) vegetáló, örökké elégedetlen Roland Berezinkóé, aki egész életében a fiatalon dédelgetett és megvalósulatlan álmait kergette. Kilenc évnyi munkatábor után viszont már csak egyetlen dologért rajongott, az alkoholért. Tette ezt teljes erőbedobással, sárba tiporva önmagát, feleségét és két fiát. Jelentős figura a maga jelentéktelenségében a felesége, Liliana is, aki pedig a szenvedést űzi magas fokon. A két fiú közül az erősebb, Krystof próbál lázadni, de az ő erőssége is csak az apához kötődő elvakultságig terjed. A gyengébb, és hangsúlyozottan nőies Vladimír lesz az, aki optimizmusra ad okot.
Az 1930-as évektől indulunk, és a már említett nagy ívű utazás napjainkban zárul. Elhagytuk már rég azt az időt, amitől az apa, Roland egész életében szenvedett, amikor nem lehetett utazni, nyelveket tanulni. A fiának már sikerült, ami neki nem: utazhatott, először az NDK-ba, majd az NSZK-ba, de érdekes, hogy visszatér az ősökhöz, Csernobilba is. Vele tart a migráns Yasira, akinek útja Örményországból vezet Németországba, majd New Yorkba. Érdemes ezt az utat velük nekünk is végigjárni, élvezni fogjuk, ezt ígérhetem.
Nagyon sok történelmi tény található a regényben, időnként éreztem is, hogy jobb lenne ha jártasabb lennék a történelemben, de aztán magával ragadott a jellemábrázolás, az események lendülete és nem már nem volt hiányérzetem.
Szerző: Bosányi Éva
