A
Daša Drndić : Sonnenschein
Fordította: Radics ViktóriaKalligram Kiadó, 2010, 438 oldal, 3490 Ft.
Hiába szembesítenek minket minduntalan a történészek, művészek és újságírók a gyakran hatásvadász szlogenné silányított „másodikvilágháborúszörnyűségeivel”, mégis mindig maradnak nehezen értelmezhető részletek, tabuk, amikkel senki sem akar megbirkózni. A Sonnenschein épp ezeket az aknákat kutatja, csupa olyan kérdést vetve fel, ami valószínűleg még sokáig nem lesz a hazai történelemórák tárgya.
Elsőként a civilek mindennapi élete sejlik fel, ami illetlenül békésnek tűnik a könyvben felbukkanó, csatákat és emberveszteséget, lágereket és áldozatokat jelölő milliónyi számadat között. Miközben a fél világ a nacionalizmus lázában él, Gorica/Gorizia/Görz ugyanaz a határmenti – és ettől valahogy határokon felül álló - kisváros marad, hol a Monarchiában, hol Olaszországban, hol Szlovéniában, ráadásul lakosainak jó része sikerrel alkalmazkodik az új feltételekhez, legyen szó akár nyelvéről, a nevéről vagy a vallásáról. Így történhet, hogy a könyv első szakasza csaknem boldogan zárul; a naiv és boldog közönyben élő, fasiszta párthoz csatlakozott zsidó család átvészeli a háborút. Csakhogy a nagylány náci szeretőtől született kisbabájának egyszerre nyoma vész.
Persze a szerző már korábban sem hagyta igazán, hogy az olvasót elandalítsa a romantikus mozislágerek és a szerelmes lány munkahelyéül szolgáló trafik ajtajában lógó csengő lágy trillája. Nem hazudott, amikor regényt ígért, mert a vaskos kötet utolsó oldalaira az elbeszélők, történetek, helyszínek, nyelvek és műfajok sokaságából mégiscsak kibogozhatunk egy viharos érzelmekkel terhelt családtörténetet. De legalább ennyire dokumentum is, amit a kezünkben tartunk, akár végigböngésszük a kilencezernyi áldozat bő száz oldalas névsorát, akár csak a két részre szakadt regényre hagyatkozunk. Mert a koncentrációs táborokból érkező, ismerősnek vélt beszámolókon túl ott van ezernyi apró részlet, amihez nincs mersze hozzányúlni a legtöbb regényírónak: a nemi erőszak, a prostitúció, a gyerekrablás, de a nők szadizmusa is; a svájci semlegességgel kapcsolatos kételyek és a katolikus egyház felelőssége, amit még az egyes emberek segítsége sem tehet semmissé; az eutanázia- és a Lebensborn-program, vagy akár a foglyokon végzett kísérletek.
Nehéz könyv, mert bevezet azoknak a megbomló elméjébe, akik nem tudnak megszabadulni a váratlanul bűnre fordult ártatlanság terhétől, és akik hangoktól, matematikai képletektől, költeményektől, sokszor pedig a nagyapakorban felfedezett, sosem látott, véres kezű szüleik képétől üldöztetve élnek. Nehéz azért is, mert hol regény, hol költészet, hol oral history, hol történelemfilozófia. Nehéz, mert a határ érzéséhez, a gyermekek, és vélt vagy valós szüleik identitásához az is hozzátartozik, hogy öt nyelv között csapongjon az olvasó a szerzővel és a szereplőkkel. Nehéz azért is, mert egyszerre kalandozik az összes fronton és az összes hátországban, a Goricán átvonult összes háborúban, a jelenben és a múltban, mert egyszerre szól négy generáció és megannyi nézőpont nevében a szerző, az élők és a holtak kórusa. De megéri.
- jakotako -
