A heverő hiányzó lábának helyére

C+
Stephen King: Duma Key

fordította: Bihari György. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008. 724 oldal, 2800 Ft.

 

Hogy King mára képtelenné vált horrort írni, fájdalmasan nyilvánvaló, amely kellemetlen ténynek köszönhetően biztos vagyok benne, egyre kevesebb az "állandó olvasója", a gügyögős bevezetőiben joviálisan megidézett rajongó. Nem csoda hát, hogy a Biblia-vastagságú Duma Key sokban hasonlít a Lisey történeté-hez vagy a Mobil-hoz, hogy életművének újkori gyérségei közül csak kettőt hívjak tetemre.

King a meséléshez még mindig ért, szerelemről, fájdalomról, a mindennapok kínjáról és öröméről továbbra is értő módon susog - a főhős, Freemantle fizikális szenvedése például szuperreálisan kerül tálalásra, ami nem is csoda, hiszen a szerző a saját tapasztalataiból építkezik, a híres-hírhedt balesete utáni szenvedésből. Egyszóval a könyv első száz-kétszáz oldala sikerrel szippantja magába az olvasót (a Duma Key esetében ez a regénynek csupán a legeleje...), és az ember már-már olyan kijelentésekre ragadtatná magát, hogyaszondja "néma, a király csak nem visszatért"?

Csakhogy abban a percben, hogy hozzáfogna a horrorhoz, mintha valaki berántaná a narratív kéziféket. A könyv felénél a történet rendkívül lelassul, toporog, sokáig mintha semerre sem tartana. King egyre több természetfeletti motívumot dob be, mintegy mentőövként, de most őszintén, ki a frászban kelt félelmet egy butuska, értelmetlen, zavaros, végzetesen túlbonyolított ám még véletlenül sem komplex sztori, amelynek antagonistája valami túlvilági lény, aki friss vízzel kiiktatható és egy porcelán babában lakik, és közeledtére a madarak fejjel lefelé kezdenek repülni?

A Duma Key sok más kései King-könyvhöz hasonlóan nem is lenne rossz, ha a természetfeletti részt kihagyná belőle (kiváló példa ennek az elméletnek a megerősítésére a Lisey története, amely mély beleérzéssel beszél a gyászról, ám sajnos King a horrorral való ciki szerencsétlenkedése az egyik legrosszabb regényévé degradálja.) A Duma Key figurái gyakran totálisan agyalágyult döntéseket hoznak, arról már nem is beszélve, hogy a sztori tele van - még a saját maga teremtette mitológia viszonyai közt is - illogikus fordulatokkal. Elszomorító a bonyolítás eleganciájának teljes hiánya.

Bár a helyi atmoszférát sikerül megragadnia (a cím egy valójában nem létező sziget neve), Kingtől ez a legkevesebb elvárható. A Duma Key újabb unalmas, túlírt, frusztráló, és ami a legrosszabb, a legkevésbé sem félelmetes regény a horror egykori királyának tollából.