A-
Lee Child: A baj nem jár egyedülGeneral Press Kiadó, Budapest, 2008, 356 oldal, 2125 Ft
A baj nem jár egyedül Lee Child tizenegyedik Jack Reacher-regénye: a tizenegyedik könyv, amelyben a katonai rendőrből lett vándor szerencsevadászt belekeveri a kulimászba. Ez a történet a Rögös út folytatása (lásd emitt a kritikát), és ezúttal Reacher megpróbáltatásainak tétje, pl. a Rögös úttól eltérően, már kimondottan személyes.
Katonai rendőr korában Reacher egy tíz főből álló elit nyomozócsapat tagja volt - ennek az egykori csapatnak egyik tagját hajítják ki egy helikopterből, valahol a sivatagban. Reacher erről egyik ex-kollégájától, Neagley-től értesül, aki a kódolt üzenetet a bankszámlájának kivonatába rejti.
Reacher és Neagley próbálnak rájönni, ki tehette el láb alól bajtársukat, ám a brainstrmingot kissé megzavarja, hogy a csapat egy másik tagját is kivégzi valaki. Aztán még egyet. Aztán még egyet. Reacher meg a haverja ettől kezd meglehetősen ideges lenni, és felkerekednek, hogy felkeressék egységükből, aki még él. Közben egy titokzatos, tucatnyi álnévvel rendelkező fazon ered a nyomukba, aki olyan tervet szövöget (többek közt) ellenük, amely Reacher ismerőseinek körénél jóval szélesebb réteget érint majd...
Childnak újra sikerült okos, gyors thrillert írnia. Reacher csak menni akar a saját útján előre, és Childot sem érdekli a történet előremozdításán kívül semmi más. Prózája letisztult, céltudatos. Hősének és neki is a hatékonyság a lényeg: a probléma fellépésének leírása, majd feltérképezése és felszámolása. Expozíció az akción keresztül, ahogy kell.
Reacher szokás szerint már-már természetellenesen cool, persze az olvasók éppen ezért szeretik és térnek vissza hozzá már tizenegyedszer. Saját testi épségét sem kíméli az eredményesség érdekében. Érdekes módon mégis az ellenséggel való parolázása, és nem a cselekményszövés az, amit a Reacher-regények legnagyobb erényének neveznék. Child nagyon ért a fordulatos dialógusokhoz, amelyek a narratívához hasonlóan ugyancsak letisztultak, néha már-már túlságosan is - ez persze nem jelenti azt, hogy a blikkfangokat nélkülöznék.
Most, hogy jön a tél, és mindenki a várkastélya kandallója előtt a tigrisbőrön elnyúlva múlatja az évszakot, miközben odakint ordít a hóvihar: nos, ha ilyesmire kellene kellemes ponyva-olvasmányt ajánlanom, egy-egy ilyen Reacher-regénynél erre jobb nem nagyon van.
