Az autoriter államban az objektív igazságokba vetett hit radikális dolog

Az autoriter államban az objektív igazságokba vetett hit radikális dolog

Hogyan zajlik a félreatájékoztatás egy autoriter álamban? Hogyan aknázzák alá az álhírek az emberek korrekt hírekbe vetett hitét? És vajon tanulható-e a kritikus gondolkodás? Többek közt ezekre a kérdésekre keresi a választ Asa Wikforss könyve, az Alternatív tények. Olvass bele!

Könyves Magazin |

Ismereteink nagy részét másoktól szerezzük. Ha kizárólag a saját tapasztalatainkra kellene hagyatkoznunk, a világról alkotott tudásunk információmorzsák összefüggéstelen halmazává zsugorodna. A tudás társadalmi természetű: mi, emberek együttes erővel hozzuk létre. Felhalmozzuk és továbbadjuk. Senki sem tudhat mindent, emiatt kénytelen vagyunk megbízni abban, amit mások állítanak. Így aztán az is előfordulhat, hogy az álhíreket, a hazugságokat és a propagandát is elhisszük. Az igazság kiderítése tehát olyan feladat, amelyben a közösségre kell támaszkodnunk. Vajon milyen szerepet játszik ebben a média, és mi az iskola feladata? Tanulható-e a kritikus gondolkodás és a forráskritika? Léteznek-e alternatív tények?

Åsa Wikforss
Alternatív tények - A tudás ellenségei
Ford.: Dobosi Beáta, Typotex, 2021, 241 oldal
Asa Wikforss: Alternatív tények

Ezek a kérdések nemcsak a mindennapi életünkben, de a jól működő demokrácia szempontjából is fontosak. A szerző megkísérel választ adni rájuk, miközben meghatározza a tudás fogalmát, valamint górcső alá veszi a tény- és tudásrezisztencia okait és következményeit. Bemutatja azokat a pszichés mechanizmusokat, amelyek gátolják a tudásszerzést, és arra is rávilágít, hogyan lehet kiküszöbölni őket.

Åsa Wikforss, svéd filozófus 1961-ben született Göteborgban. 2008 óta a Stockholmi Egyetem professzora teoretikus filozófia szakon, 2019-től pedig a svéd Királyi Tudományos Akadémia tagja. Fő kutatási területe a nyelvfilozófia és az elmefilozófia.

Åsa Wikforss: Alternatív tények - A tudás és ellenségei (részlet)

Félretájékoztatás az autoriter államban

Az a baj az álhírekkel, hogy aláaknázzák az embereknek a korrekt hírekbe vetett hitét. Ha a minket elérő információk közül sok hamis, akkor mit higgyünk? Meg lehet bízni bárkiben? Léteznek egyáltalán objektív források? Ez a hatás jól ismert, és a tekintélyelvű állam propagandájának sajátja: zavart kelteni és aláaknázni az értelembe vetett hitet. Az a cél, hogy az állampolgárok feladják, ne gondolkodjanak önállóan, és a vezetőnek higgyenek. Fontos különbség van a racionalitást kihasználó félretájékoztatás (például elhitetik velünk, hogy nincs tudományos konszenzus) és a racionalitást aláaknázni akaró félretájékoztatás között. 

Mindkét esetben manipulációról van szó, de az a fajtája, amelynek célja, hogy kihúzza a lábunk alól a talajt, és megfosszon az önálló gondolkodás képességétől, veszélyesebb.

Persze nem csak az autoriter államok folytatnak propagandát. Ha propagandáról beszélünk, egy bizonyos céllal terjesztett, hamis vagy megtévesztő információkra gondolunk. A cél általában politikai, de a bevett definíció szerint más is lehet, például kereskedelmi. Ezért a reklám is a propaganda egy formája. Szokták mondani, hogy az információ sosem semleges. A svéd Társadalomvédelmi és Készenléti Hatóságnál például a következőt lehet olvasni a forráskritikáról: „Az információ sosem teljesen semleges, többnyire az a célja, hogy valamilyen módon befolyásolja a befogadót. Ez azt jelenti, hogy az információ minden befogadójának szüksége van forráskritikai »szűrőre« az őt elérő információval szemben.” Érthető, miért emeli ki a hatóság, hogy az információ célja a befolyásolás, de azzal a kijelentéssel, hogy az információ sosem semleges, csínján kell bánni. Különben azt kockáztatjuk, hogy aláaknázzuk a propaganda és a másfajta kommunikáció között húzódó határt. 

A nyelvfilozófusok azt mondják, hogy egy kijelentés sok különböző célhoz kötődő beszédaktust magában foglalhat. Tegyük fel, azt állítom, hogy van sör a hűtőben! Az elsődleges célom, hogy egy bizonyos tartalommal rendelkező szavakat ejtsek ki (van sör a hűtőben). De a kijelentésemnek az is célja, hogy elhitessem veled, van sör a hűtőben, méghozzá azért, hogy tudást adjak át neked (azt, hogy van sör a hűtőben). Ezenkívül annak is oka van, hogy átadtam neked ezt a tudást. Lehet, hogy azt akarom, hogy igyál belőle, vagy hogy ne vegyél többet, amikor boltba mész. Ez utóbbi célok nem részei az állításnak mint olyannak, és esetenként változnak. A filozófusok ezért „közvetett beszédaktusnak” nevezik őket. Nehéz elképzelni, hogy a hétköznapi életben valaki közvetett cél nélkül tesz egy ilyen kijelentést. Máskülönben mi a csudáért akarnám elhitetni veled, hogy van sör a hűtőben? De az, hogy a beszédaktusok rendes körülmények között közvetett célt tartalmaznak, nem jelenti azt, hogy nincs „semleges információ”, és elvben minden egyféle propaganda. Ha az állításom komoly, az a célom, hogy elhitessem veled, amit én is hiszek, és hogy jó okom van hinni, amit állítok. Aki propagandát folytat, annak nem ilyen céljai vannak: a propagandista célja az, hogy elhitessen a befogadóval egy bizonyos üzenetet, teljesen függetlenül attól, hogy az igaz vagy megalapozott-e. Nem érvelni akar, hanem manipulálni, előszeretettel penget érzelmi húrokat és használ hatásos képeket. A propagandista beszédaktusa manipulatív kijelentés, amelynek a közvetett célja a legfontosabb, például rá akar venni, hogy a pártja jelöltjére szavazz, vagy a cége mosóporát vásárold.

A filozófusok tanulmányozták a tekintélyelvű állam propagandáját. Az egyik legismertebb a német Hannah Arendt (1906–1975), aki fiatalkorában olyan nagy mesterektől tanult, mint Martin Heidegger és Edmund Husserl. Mivel zsidó volt, el kellett menekülnie Németországból – először Franciaországba, aztán az Egyesült Államokba ment, ahol egy fontos filozófusokból és politikai gondolkodókból álló csoport tagja lett New Yorkban. A híres A totalitarizmus gyökere című könyvében a totalitárius állam feltételeit vizsgálja, és többek között a hazugság szerepét tárgyalja. Miért hazudnak a totalitárius vezetők megállás nélkül? Arendt azt mondja, hogy amikor egy vezető hazudik, és azt követeli az alárendeltjeitől, hogy ismételjék el ezt a hazugságot, akkor a hatalmát gyakorolja felettük. Ez azt kívánja tőlük, hogy feladják az integritásukat, és lojalitást mutassanak a vezető iránt. A szégyen és a cinkosság a vezetőhöz láncolja őket. Mivel Sean Spicer és Kellyanne Conway kénytelen volt nyilvánosan és szinte napi rendszerességgel megismételni és megvédeni Trump hamis állításait, egyre szorosabban kötődtek hozzá, és a tehetetlenségükről tettek bizonyságot.

Arendt szerint a hazugság másik fontos funkciója a tekintélyelvű társadalomban, hogy aláaknázza az állampolgárok igazságba és racionalitásba vetett hitét.

A folyamatos hazudozás hatása nem az, hogy igaznak veszik a hamisat, és hazugságnak az igazat, hanem hogy elveszítik a tájékozódási képességüket a világban. A jó okok, a megbízható források, az érvényes érvek, vagyis mindaz, ami a tudáshoz és a cselekvéshez szükséges, szétfoszlik. Ezt a jelenséget gaslightingnak hívják az 1938-as Gas Light (Gázláng) című darab után (Ingrid Bergman főszereplésével filmesítették meg 1944-ben), amelyben egy férfi elhiteti a feleségével, hogy megőrült. Apró változtatásokat eszközöl a környezetében, és meggyőzi, hogy nem a környezete változott meg, hanem ő téved, mire a nő szép lassan elveszíti a saját ép eszébe vetett hitét. Az utolsó csepp a pohárban, amikor meggyőzi, hogy a gázlámpák nem világítanak halványabban a házban. Ahogy már hangsúlyoztam, a hétköznapokban az érzékszerveink jelentik a tudás egyik kulcsfontosságú forrását. Akit meggyőznek arról, hogy már a saját érzékszerveinek sem hihet, valószínűleg egykettőre elveszíti a valóságérzékét.

2016 decemberében a tiniknek szóló Teen Vogue magazin egy olyan, Trumpról írt érdekes elemzéssel lepte meg a világot, amely gyorsan terjedni kezdett: a 2016-os elnökválasztáskor Trump gaslighting segítségével manipulálta az amerikaiakat. A kampány alatt önellentmondásba keveredett, megállás nélkül hazudott, és az őt ért kritikákat addig csűrte-csavarta, amíg azt a látszatot nem sikerült keltenie, hogy rágalomhadjárat áldozata. A sajtó tehetetlenül állt az eset előtt, és nem tudta, hogyan kezelje Trumpnak az igazsággal szemben tanúsított gátlástalan magatartását. Az újságírók azt mondták, hogy azt hitték, velük van a baj, biztosan rosszul hallottak vagy félreértettek valamit.

A legcinikusabb értelmezése a Fehér Házban zajló eseményeknek, hogy a hamis és alaptalan állítások terjesztése tudatos stratégia volt,

ahogy az az autoriter államokban lenni szokott. Elsősorban nem azért terjesztik őket, hogy az emberek elhiggyék ezt vagy azt a valótlanságot, hanem azért, hogy elveszítsék az azon képességükbe vetett hitet, hogy meg tudják ítélni, mi igaz, és mi hamis, és egész egyszerűen a vezetőnek higgyenek. Az egyik nap Trump kitweetel valamit, a másik nap letagadja, pedig bárki láthatja. Egy átlagos hazudozó nem így viselkedik. Így az viselkedik, akinek valami célja van a hazugsággal: hogy kételkedjünk az értelemben és az objektív igazságokban. Amikor a média kérdőre vonta Trumpot, az autoriter vezető attitűdjét vette fel. David Muir műsorvezető az ABC World News Tonight című híradóban azt kérte tőle, hogy bizonyítsa be, hogy milliók szavaztak törvénytelenül Clintonra. Ő azonban nem ismerte el, hogy nincsenek bizonyítékai, hanem azt válaszolta: „Tudja, mi a lényeg? Milliók értenek egyet velem, amikor ezt mondom.” Ugyanígy reagált akkor is, amikor a Time Magazine helyezte nyomás alá egy interjú során: „Az ország hisz nekem.” Nem az számít, van-e bizonyítéka az állításaira, hanem az, hogy az emberek hisznek neki.

Sajnos abban igaza volt, hogy az ország hisz neki. Egy 2017. február 8-i felmérés szerint a nyilvántartott választók 49%-a (a republikánusok 90%-a) hitt Trumpnak, míg a hírmédiának csak 38% (a republikánusok 9%-a).

Ezért fennáll annak a veszélye, hogy átsiklunk valami fontos dolog felett, ha Trumpot hazugnak vagy kamuzónak nevezzük. Lehet, hogy sokkal rosszabb a helyzet. Jason Stanley, a Yale filozófiaprofesszora szerint Trump célja megegyezett az autoriter vezetőkével: a valóság újraértelmezésével akarta a hatalmát kifejezésre juttatni. Törvény nélküli országnak akarta beállítani az Egyesült Államokat, amelyet a feketék és a bevándorlók tönkretettek, és csak egy erős ember menthet meg. Sokan megjegyezték már, hogy Trumpnak autoriter hajlamai vannak, többek között úgy támadta a bíróságokat és a médiát, ahogy azt egy tekintélyelvű államban szokás. 2017. február 17-én kitweetelte, hogy a „hamis média” (közöttük a The New York Times, a CNN és az NBC) nem az ő ellensége, hanem az amerikai népé. Addig ellenzéki pártnak nevezte a médiát, de a február 17-i kijelentését sokan úgy értékelték, hogy ezúttal egy lépéssel tovább ment. Carl Bernstein, a Watergate-botrányt leleplező egyik újságíró szerint Trump állítása autoriter attitűdöt fejez ki, és azt mutatja, hogy nem érti a sajtó demokratikus társadalomban betöltött szerepét. Timothy Snyder történész azt írja, hogy az elnök és a segítői szándékosan le akarják rombolni az amerikaiak realitásérzékét. Trump kormányzata a fasisztákhoz hasonlóan rájött, hogy az igazság feloldása fontos fegyver rezsimváltáskor. Amikor Trump a „nép ellenségeinek” nevezi az újságírókat, Sztálint idézi. A tényeken túli világ (amikor már nem hisznek a tényekben), írja Snyder, prefasizmus.

Egy tekintélyelvű társadalomban a hatalommal szemben nem az ellenpropaganda a leghatékonyabb fegyver, hanem a bizonyítékokba, az objektív igazságokba és a tényekbe vetett szilárd hit.

Ahogy azt a második fejezetben mondtam, pontosan ezért olyan veszélyes a posztmodern igazságtagadása. Ez a zsarnok malmára hajtja a vizet.

Orwell  1984-ében  Winston, a főhős azt írja a naplójába, hogy „a szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy”. Nem azért, mert ez érdekes matematikai tény, hanem mert tény, objektív igazság, amely fölött a rezsimnek nincs hatalma. Amikor letartóztatják, elektrosokkot is alkalmaznak, hogy rávegyék ennek az alapvető ténynek a megtagadására. Amikor végül a kibírhatatlan fájdalom hatására „ötöt” válaszol, a kínzója nem hisz neki: „Hazudsz. Még mindig azt gondolod, hogy négy.” Winston ordít a fájdalomtól:

„Négy! Öt! Négy! Ahányat akarsz.” Elérték a célt, már nem érdekli az igazság. Ezt Arendt is egyértelműen megfogalmazza. A zsarnokok, írja, félnek az igazságtól, mert az olyan erőt képvisel, amelyre nem lehet monopóliumuk. 2017 tavaszán megjelent egy interjú a The New York Timesban Ljudmila Mihajlovna Alekszejevával (1927–2018), aki még a szovjet időkben disszidált a hazájából. Az Aktuális események krónikája című fontos illegális lap egyik alapítója volt. Az újság elsődleges célja abban állt, hogy szárazon és tárgyilagosan tudósítson a puszta tényekről. Ha tévedés csúszott bele, a következő számban azonnal helyesbítettek. Ennél radikálisabb már nem is lehetett volna. Alekszejeva azt vallotta a lapnál végzett munkájáról, hogy az valami visszafordíthatatlan volt, egyféle erkölcsi megtisztulás.

Ezt nem szabad elfelejtenünk. Az autoriter államban az objektív igazságokba vetett hit radikális dolog. Aki feladja ezt a hitet, lemonda legfontosabb eszközről, amellyel a dogmatizmus és a vak tekintélyhit ellen harcolhat. Ahogy a második fejezetben mondtam, az összefüggés fordítottnak tűnhet: az objektív igazságokba vetett hit konzervatív és dogmatikus. De ez tévedés, és veszélyes is. Erre a kérdésre még visszatérek az utolsó két fejezetben.

Kapcsolódó cikkek
...
Könyves Advent

Minden olyan nő, aki se nem házas, se nem apáca, az gyanús

Aline Kiner A beginák éjszakája című könyve egy ismeretlen középkorba vezet bennünket, Szép Fülöp uralkodásának jelentős történelmi eseményeit valóságos és fiktív szereplők élettörténetével összekapcsolva. Merész hősnői korukat megelőző feministák, akik lenyűgözően izgalmas életet élnek. Mutatunk belőle egy részletet!

...
Könyves Advent

Litván ballada a szeretetről, erőszakról és magányról

A litván Laura Sintija Černiauskaitė Lélegzet márványon című regénye 2009-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Egy világtól elzárt farmon élő háromtagú családról szól, akinek életébe szinte berobban egy addig intézetben nevelkedett kisfiú. Mutatunk belőle egy részletet!

...
Könyves Advent

Milyen jelentősségel bír a közeledő Vörös Hold?

A Vörös Hold ciklus második részében fény derül a titokzatos város, Rocavarancolia történelmére ugyanúgy, ahogy a Földről elrabolt gyerekek várható sorsára is. Olvass bele!

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!

...
Kritika

A Bálnahullás letehetetlen thriller arról, mi van, ha véletlenül lenyel egy ámbráscet

Daniel Kraus Bálnahullás című thrillerében az óceán és egy ámbráscet gyomrának hátborzongató mélyén egy kamaszfiú küzd az életben maradásért, miközben végiggondolja apjához fűződő kapcsolatát is. Lélegzetelállítóan izgalmas könyv, melyben nemcsak az óceán, de a lélek mélységei is feltárulnak.

Szerzőink

...
Ott Anna

Anyaság, apaság, az érzések kavalkádja – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]

...
Vass Norbert

Vérfertőző, wannabe-sátán és kölyökmedve-tulajdonos – 10 érdekesség a 200 éve elhunyt Byronról

...
Kolozsi Orsolya

Mivel pörgeti fel egy mentalista Camilla Läckberg új szektás krimijét?

A hét könyve
Kritika
A Kovács ikrek fergeteges családregénye sokkal többről szól, mint beszűkült parasztokról
...
Podcast

Anyaság, apaság, az érzések kavalkádja – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]

Ezt senki nem mondta! című podcastunk hatodik adásában Szabó T. Anna és Dragomán György voltak a vendégek, a beszélgetésükhöz pedig könyvajánló is tartozik Ott Anna válogatásában.

...

Ezt senki nem mondta – Szabó T. Anna és Dragomán György: Azt terveztük, hogy szabad gyerekeket fogunk nevelni

...

Kemény Lili: Az életemet nem különösebben tartom érdekesnek

...

Ezt senki nem mondta – Dr. Benkovics Júlia: Mi történik a nőgyógyásszal, amikor terhes lesz?